Időjárás

1 °C

március 29. | Auguszta

Deutsch English
Sikeres a biológiai gyérítés
Sikeres a biológiai gyérítés

Idén harmadik éve zajlik Győrben és a környező településeken az integrált biológiai szúnyoggyérítés. 2023-ban az eddigi 16 településhez további öt csatlakozik a programban- hangzott el azon az egyeztető tárgyaláson, amit szerdán tartottak a győri Városházán.

Sikeres volt, az előző évek tapasztalatai alapján, a Győrben és a környékbeli településeken lezajlott biológiai szúnyoggyérítés. A közreműködők jelentései alapján jelentősen kevesebb vegyi anyag került a levegőbe térségünkben és jelentősen csökkent az erre elköltött költségvetési forrás is a településeken.

Dr. Szálasy László, a városi Környezetvédelmi Bizottság elnöke a szerdai egyeztető tárgyaláson elmondta, hogy a győri Városházára szervezett találkozó ismét előrelépést jelenthet a szúnyoggyérítés hatékonyságának növelésében, hisz ebben az évben újabb Győr környéki települések kapcsolódnak be a programba.

Az első évben mindössze három település támogatta a programot, tavalyra ez a szám már Győrön kívül, 16-ra nőtt. Idén pedig további 5-en jelezték kapcsolódási szándékukat.

Pintér Szabolcs, a  Győr-Szol Zrt. szúnyoggyérítésért felelős munkatársa elmondta, a beavatkozásokat túlnyomó részben a katasztrófavédelem munkatársai végezték, a települési önkormányzatok csak a könnyen megközelíthető helyeken végezték el munkát. Jelezte, hogy nagyon fontos a települések széleskörű bevonása a programba, hisz ezzel a gyérítés hatékonysága nő. Hozzátette, idén jelentősen emelkedett a kémiai írtószerek ára, a biológiai szereké viszont nem változott számottevően, ebből a szempontból is fontossá válik az egységes, összehangolt szúnyoglárva gyérítés térségünkben.