Időjárás

-3 °C

március 18. | Sándor, Ede

Deutsch English
A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában – TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001
A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában – TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001

A kedvezményezett neve:

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (konzorciumvezető)

Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér (konzorciumi tag)

A projekt címe:

A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában

A szerződött támogatás összege:

540.000.000 Ft

A támogatás mértéke (%-ban):

100%

A projekt tartalmának bemutatása:

A projekt átfogó célja Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területén kijelölt 11 célterületen a helyi közösségek identitásának, kohéziójának, Győrhöz, illetve az adott városrészhez való kötődésének erősítése. Az 540 millió forintból megvalósuló projekt további célja a közösségi élet fellendítése, minőségi javítása, a közösségi szerepvállalás erősítése és a városrészek élhetőbbé tétele

A projekt befejezési dátuma:

2023.09.30.

A projekt azonosító száma:

TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001


Rendezvények, programok (2023. 07. 30.-2023. 09. 30.)

  • Sajtónyilvános ünnepélyes projektzáró rendezvény

„A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” c. projekt ünnepélyes projektzáró eseményére 2023.09.28-án került sor a győri Városházán. Dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója összefoglalójában elmondta, hogy az öt éven át tartó projektben a 11 célterületen közel 300 közösségi akció, 77 közösségi folyamat került megrendezésre, melyekkel közel 35.000 lakost sikerült bevonni a programba.

Az első szakasz a közösségi tervezés időszaka volt, ezzel párhuzamosan és ezt követően zajlottak a közösségi akciók, valamint a helyi társadalom önszerveződését erősítő közösségi folyamatok. A projekt félidejében jelentkezett a pandémiás helyzet, amely új kihívást jelentett. Ekkor került meghirdetésre a „Városrész a balkonomból” című fotópályázat. A pandémiás időszakot követően a beérkezett alkotások kiállításra kerültek. A projekt utolsó évében szerveződtek a városrészi napok, amelyeket elsősorban családi napként kerültek meghirdetésre. A projekt elemeként megjelentek a városrészek történetét bemutató monográfiák, összesen tizenegy kötetben. A könyvbemutatók, valamint a hozzájuk kapcsolt kvízjátékok megmozgatták, aktivizálták a győrieket. A fiatalok bevonásával jött létre Győr ifjúsági térképe, amelyből kiderült melyek az általuk kedvelt terek, ezekre a helyekre térbútorokat terveztek. A közösségi tervezés utolsó fázisa egyfajta jövőtervezés volt, ez a digitális időkapszula projekt, amely a film és a slam-poetry eszköztárát használja fel a városhoz kötődés erősítésére.

A projektzáró eseményen részt vett többek között dr. Latorcai Csaba parlamenti államtitkár, a Miniszterelnökség területfejlesztési miniszterhelyettese is, aki hangsúlyozta, hogy a program célja az volt, hogy hozzájáruljon a helyi közösségi élet fellendítéséhez és erősítse a résztvevő városok népességmegtartó erejét.

A rendezvényen méltatta a projektet Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Dr. Dézsi Csaba András polgármester is.

Közösségi akciók

Az alábbi közösségi akciók valósultak meg:

  • Táncolj Marcalváros! elnevezésű nagyszabású rendezvény C07 célterületet érintve. A rendezvényen megvalósultak gyerekprogramok (kézműves foglalkozások, arcfestés, csillámtetoválás, légvár, játszópark, rajzverseny, vetélkedők), gyermekkoncertet adott a Belvárosi Betyárok nevű zenekar. Volt zumba fitness, tánctanítás, táncbemutatókkal tarkítva. Fellépett a Latin Combo nevű latin élőzenekar, Dj Javier pedig a latin ritmusokról gondoskodott.
  • A közösségi élet fellendítése és a városrészekhez való kötődések erősítése céljából a könyvtár flashmob-sorozatot indított. A gyakorló koreográfia elérhető volt a könyvtár honlapján és a közösségi felületeiken. A vidám táncos villámcsődületek segítettek átélni a közösséghez tartozás mámorító érzését, így nyújtva nem mindennapi élményt a résztvevőknek. A nagyjából 1,5 perces táncos villámcsődülethez Győrben 8 helyszínen, különböző időpontokban lehetett részt venni.
  • Megrendezésre került a Gyárvárosi Családi Muzsika elnevezésű program, mely 3 alkalommal színesítette a C11-es célterület közönségének életét szeptemberben. Felléptek az Aranykapu Zenekar Katica koncert címmel, a Belvárosi Betyárok, illetve „A világnak nekivágok” címmel a Hangraforgó együttes.
  • A Theater Wagen színpadán Dánielfy Gergő akusztikus szabadtéri műsorát tekinthették meg az érdeklődők összesen 8 helyszínen, 8 célterület bevonásával.
  • 6 fő közösségi akciók, tevékenységek, események megvalósításában résztvevő, szakmai közösségi koordinátor segítette a projekt megvalósítását a 11 célterületen. A közösségfejlesztési folyamat szakmai minőségének biztosítása érdekében 6 fő közösségfejlesztő szakember látta el a feladatokat.

Információs pontok

  • Az információs pontok folyamatosan elérhetőek.

Közösségi információs pontok továbbra is működnek az alábbi helyszíneken: Győrszentiváni Fiókkönyvtár, Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Központi Könyvtár, Marcalvárosi Fiókkönyvtár, József Attila Művelődési Ház és a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Ház.

Nyilvánossági fórumok

  • A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése érdekében egy önálló közösségi oldal működik a projekt egészére, valamint a 11 célterületet felölelő közösségi csoport, „Csevegő csoport”.
  • A projekt közösségi oldalán – https://www.facebook.com/gyorikozossegek – az összes célterületet érintő eseményről bejegyzés került közzétételre.
  • A projektmenedzsment tevékenység folyamatosan zajlott.
  • A Helyi Cselekvési Terv, valamint a rendezvénynaptár aktualizálásra került 2023.09.01-én.

Partnerségi együttműködés, közösségi tervezés

  • Digitális időkapszula közösségi tervezési tevékenység valósult meg a célterületeken lakók/tanulók bevonásával, hogy egy virtuális időkapszulába legyenek bezárva a jelenlegi értékek és a jövő tervei Győr 11 városrészére vonatkoztatva. Az időkapszula mindig egy adott korosztály elképzeléseit tartalmazza, így a városrészekben élő lakosság korosztályi szemüvegén keresztük kapunk képet a jelenről és az elképzelt jövőről. A projekt két elemből állt, az első része egy interaktív stúdióbeszélgetés (Kapszula Stúdió), mely során a 11 városrész aktív, tevékenységében kiemelkedő tagjaival történt beszélgetés. A második pedig egy időkapszula találkozó (Kapszula Passz), melyen egy összevágott film került vetítésre. A közös happening során jelképesen egy eblematikus helyre került az időkapszula. A programon fellépett Wawra Máté, Kocsis-Barba Péter egy zenés slam produkció keretében, valamint a Honey Jeans Band.

Ez történt eddig (2023.01.29.-2023.07.29.)

Közösségi akciók

Az alábbi közösségi akciók valósultak meg:

  • „Filmtörténeti kalandozás a filmzene szárnyán”, zenés interaktív közösségi program 11 alkalommal 11 célterület bevonásával.
  • „Kortárs irodalmi estek” 10 alkalommal, 10 célterületet érintve.
  • Bemutatásra kerültek a Városrészi monográfiák 8 alkalommal, 11 célterületet érintve.
  • Két alkalommal „Nyáresti találkozások muzsikaszóval” címmel a C10-es célterületen udvari koncertet rendeztek az Akkordeon, valamint a Rába Fúvószenekar közreműködésével.
  • „Lord of the organ” címmel szabadtéri orgonakoncert volt Rákász Gergely közreműködésével C01. C07, C08 célterületek bevonásával, két alkalommal
  • Városrészi napok, a 11 célterület bevonásával, 11 alkalommal kerültek megrendezésre.

Közösségi folyamatok

  • A sport összeköt, szívügyünk a mozgás – programsorozat Győrben – 5. rész: Atlétika és küzdősportok – közösségi folyamat 11 célterület érintésével, egy alkalommal workshop – eredményhirdetés és tudásmegosztás is megrendezésre került.
  • „Kiegyensúlyozott közösségek, jól szervezett közösségi élet” c. programsorozat keretében 5 előadás, 5 workshop és egy zárórendezvény került megtartásra.

 

  • 6 fő közösségi akciók, tevékenységek, események megvalósításában résztvevő, szakmai közösségi koordinátor segíti a projekt megvalósítását a 11 célterületen. A közösségfejlesztési folyamat szakmai minőségének biztosítása érdekében 6 fő közösségfejlesztő szakember látja el a feladatokat.

Információs pontok

  • Az információs pontok folyamatosan elérhetőek.

Közösségi információs pontok továbbra is működnek az alábbi helyszíneken: Győrszentiváni Fiókkönyvtár, Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Központi Könyvtár, Marcalvárosi Fiókkönyvtár, József Attila Művelődési Ház és a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Ház.

Nyilvánossági fórumok

  • A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése érdekében egy önálló közösségi oldal működik a projekt egészére, valamint a 11 célterületet felölelő közösségi csoport, „Csevegő csoport”
  • A projekt közösségi oldalán – https://www.facebook.com/gyorikozossegek – az összes célterületet érintő eseményről bejegyzés kerül közzétételre.
  • A projektmenedzsment tevékenység folyamatosan zajlik.
  • A Helyi Cselekvési Terv, valamint a rendezvénynaptár aktualizálásra került 2023.06.01-én.

 

 

Partnerségi együttműködés, közösségi tervezés

  • Közösségi tervezés mind a 11 célterület bevonásával, célterületenként 4 alkalommal valósult meg.

 


 

Ez történt eddig (2022.07.29.-2023.01.29.)

Közösségi akciók

Az alábbi közösségi akciók valósultak meg:

  • Szabó T. Anna, Molnár Krisztina Rita, Dragomán György, és Sinha Róbert jelenlétével különböző irodalmi műsorok, rendhagyó irodalomórák, 6 alkalommal, összesen 6 célterület bevonásával
  • Zenés irodalmi műsor Lutter Imre, Molnár György és Elek Ányos műsora 2 alkalommal, 5 célterület bevonásával
  • Muzsikáló irodalom elnevezésű programnál a Kaláka együttes családi műsor két helyszínen két célcsoport bevonásával
  • „Vetítő” – közösségépítő filmes klub 15 alkalommal, 6 célterület bevonásával
  • Szabadtéri, közösségi mozi 5 alkalommal, 6 célterület érintésével
  • Közösségi kreatív, művészeti foglalkozások (Nyomatolás, Makramé készítés, Leporello füzet készítés, Dobozkönyv készítés) megtartása 9 alkalommal 4 célterülettel
  • Ady városi Családi Nap – zenés közösségi program – 4 célterülettel
  • MOKKA alkotócsoport – közösségi kreatív művészeti foglalkozás 2 célterülettel
  • Győri Vízisport Egyesület közösségi vízi programja 2 célterületen
  • Rábca Néptáncegyüttes közösségi akció egy célterületen
  • Varró Dániel: A leprikónak átka – inzteraktív élőzenés mesejáték Ács Tamás előadásában – közösségi akció egy célterületen
  • Baranyai István és cigányzenekara műsora közösségi akció egy célterületen
  • Gönci Betyárok műsora egy célterületen
  • Mesélő Bőrönd társulat – A kőleves mesejáték egy célterületen
  • Black II Black együttes műsora célterületen
  • André Roland & Lia levegőakrobata show műsora egy célterületen
  • GyirMóka – Családi Nap Gyirmóton – közösségi akció egy célterületen
  • Szüreti Mulatság közösségi akció egy célterületen
  • Kultúra napi irodalmi est – Győri Antológia Közösség – közösségi akció – egy célterületen
  • Adventvárás Szabadhegyen – Adventi koncert a Rába fúvózenekar közreműködésével – közösségi akció – egy célterületen
  • Adventvárás Szabadhegyen – Adventi koncert a Akkordeon tánczenekar közreműködésével – közösségi akció – egy célterületen
  • Adventvárás Gyárvárosban – Közös ének és beszélgetés – közösségi akció – egy célterületen
  • Színek és szavak – Könyv- és festménybemutató – Ligetvári Anita: Fogantatásra hangolva c. könyv bemutatója és Fodor Tímea festménykiállítása – Közösségi akció – egy célterületen

Közösségi folyamatok

  • A sport összeköt, szívügyünk a mozgás – programsorozat Győrben – 3. rész: Atlétika és küzdősportok – közösségi folyamat 11 célterületen
  • A sport összeköt, szívügyünk a mozgás – programsorozat Győrben – 4. rész: Sor- és váltóverseny – közösségi folyamat 11 célterületen
  • 6 fő közösségi akciók, tevékenységek, események megvalósításában résztvevő, szakmai közösségi koordinátor segíti a projekt megvalósítását a 11 célterületen. A közösségfejlesztési folyamat szakmai minőségének biztosítása érdekében 6 fő közösségfejlesztő szakember látja el a feladatokat.

Információs pontok

  • Az információs pontok folyamatosan elérhetőek.

Közösségi információs pontok továbbra is működnek az alábbi helyszíneken: Győrszentiváni Fiókkönyvtár, Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Központi Könyvtár, Marcalvárosi Fiókkönyvtár, József Attila Művelődési Ház és a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Ház.

Nyilvánossági fórumok

  • A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése érdekében egy önálló közösségi oldal működik a projekt egészére, valamint a 11 célterületet felölelő közösségi csoport, „Csevegő csoport”.
  • A projekt közösségi oldalán – https://www.facebook.com/gyorikozossegek – az összes célterületet érintő eseményről bejegyzés kerül közzétételre.
  • A projektmenedzsment tevékenység folyamatosan zajlik.
  • A Helyi Cselekvési Terv, valamint a rendezvénynaptár aktualizálásra került 2022.12.11-én

Részvételi fórumok

  • A részvételi fórumok működnek mind a 11 célterület bevonásával.

 

Ez történt eddig (2022.01.30.-2022.07.29.)

 

Közösségi akciók

2022 év elején „Az én Győröm – az én közösségem” fotópályázat indult, melyre régi családi és városi fotók érkeztek. A beküldési határidő 2022. március 31. volt.

A Nemzetiségi Kultúrák megismerése közösségi akció (11 célterületen) elsődleges célcsoportja a célterületeken élő nyugdíjasok voltak, akik az elmúlt pandémiás időszakban a társas kapcsolataikat háttérbe kellett, hogy szorítsák. A győri német közösséget bemutató előadás ismertette a győri németség történetét, kultúráját, a jelenlegi közösségi életet, a német zenei világot.

Zenés irodalmi est a C02 Ménfőcsanak-Gyirmót és összevontan a C03 Sziget-Pinnyéd-Belváros I, C04 Belváros II., Révfalu célterületeken valósult meg, melynek keretében Szabó T. Anna József Attila-díjas költő és Dés András ütőhangszeres jazz-zenész interaktív műsorát láthatta a közönség.

A 7 célterületen megrendezésre kerülő zenés, interaktív, játékos gyermekkoncert remek alkalmat teremtett a közösségi kapcsolatok erősítésére, a minőségi időtöltésre a gyerekek és szüleik számára.

A szomjas troll és egyéb furcsaságok című, Varró Dániel, Molnár György és Elek Ányos zenés irodalmi műsora 2022. május-június hónapban, 7 célterületen; valamint Gryllus Dániel és Gyryllus Vilmos, Lackfi János Muzsikáló irodalom sorozata 2 célterületen  valósult meg május-június hónapban.

Májusban „Vetítő” – közösségépítő filmes klub indult 6 célterület bevonásával, összesen 24 alkalommal kerül sor filmvetítésre, melyből 9 közönségtalálkozóval zajlik.

Júniustól szabadtéri, közösségi mozi élményben lehet része a célterületek lakosainak, 5 helyszínen, 6 célterületet érintően, helyszínenként havi 1 alkalommal.

A közösségi kreatív, művészeti foglalkozásokon a batikolással ismerkedhettek meg a résztvevők. Az esemény 4 célterületen valósult meg május-június hónapban.

A „Játsszunk pantomimet” elnevezésű, szabadtéri mozgásművészeti előadás 11 célterület került bemutatásra az érdeklődők bevonásával, június-július hónapban.

 

 

Közösségi folyamatok

  1. január végén került meghirdetésre a Sport összeköt – szívügyünk a mozgás elnevezésű folyamat, melynek célja olyan mozgásalapú szabadidős rendezvények megvalósítása, amelyek a résztvevők számára alternatívákat kínálnak mind a mentális egészség, mind a szomatikus képességek fejlesztése, valamint a célterületek (C01-C11) kohéziójának fejlesztése érdekében. További cél az összefogás és az önkéntesség támogatása, a hátrányos helyzetűek és fogyatékkal élők számára inkluzív csatlakozás biztosítása. Négy évszakra lebontva tematikus napokkal (vízi sportok, labdajátékok, atlétika- és küzdősportok, sportvetélkedő), előadásokkal, versenyekkel várják az érdeklődőket, akik városrészenként alakítanak ki csapatokat. Az előkészületeket, felvezető kampányt követően a nyomtatott sajtóban jelent meg felhívás, plakátok, szórólapok kerültek kihelyezésre intézményekbe.
  2. április 30-án az első esemény, a Vizes Nap került megrendezésre az Aqua Sportközpontban, 88 résztvevővel. Nyitóprogramként a Győri Vízilabda Sportegyesület vízilabda bemutatóját nézhették meg, majd Patkás Tamás (RockyTomi) nyílt vízi paraúszó és Vereczkei Zsolt háromszoros paralimpia bajnok paraúszó közönségtalálkozójára került sor. Ezt követően a gyerekek csapatai játékos vizes vetélkedőn mérték össze tudásukat.
  3. május 14-én a Széchenyi Egyetem szabadtéri sportpályáin a Labdajátékok tematikájú rendezvényre került sor, 135 résztvevőel. Kerekesszékes kézilabda-bemutatót, érzékenyítő programokat, sport-egészség témájú előadásokat követően kosárlabda, kispályás labdarúgás és strandröplabda sportágakban vetélkedtek a célterületek lakosai.

 

Közösségi információs pontok

Közösségi információs pontok továbbra is működnek az alábbi helyszíneken: Győrszentiváni Fiókkönyvtár, Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Központi Könyvtár, Marcalvárosi Fiókkönyvtár, József Attila Művelődési Ház és a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Ház.

 

Nyilvánossági fórumok

A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése érdekében egy önálló közösségi oldal működik a projekt egészére, valamint a 11 célterületet felölelő közösségi csoport, „Csevegő csoport”.

A projekt közösségi oldalán – https://www.facebook.com/gyorikozossegek – az összes célterületet érintő eseményről bejegyzés kerül közzétételre.

 

 


Ez történt eddig (2021.07.30.-2022.01.29.)

A koronavírus okozta járvány nehezíti a projekt megvalósítását, a tevékenységek átütemezése, egyes esetekben áttervezése folyamatosan szükséges.

Közösségi akciók

Az eddig közösségi élet nélküli területen, két célterület (C3: Sziget, Pinnyéd, Belváros I., C4: Belváros II, Révfalu) metszéspontjában, a Pinnyédet és Szigetet összekötő régi híd lábánál került megrendezésre augusztusban hagyományteremtő céllal a Híd Piknik. Az akció során a híd szabadtéri kiállítótérré változott: a jobb és a baloldali korlátokra banner formában kifüggesztett grafikák és szövegek mutatták be a híd történetét.

A Győri Vízisport Egyesület bevonásával a vízi közösségi élményszerzés mobil stég építésével, a Rábca folyó történetének ismertetésével indult. Ezt követően az egyesület biztosította a különféle vízi eszközök (kajakok, SUP-ok) kipróbálásának lehetőségét.

A Kocka Művészeti Egyesület kézműves foglalkozásokat tartott, amelyeken elsősorban újrahasznosított anyagok felhasználásával papírcsónakokat, híd-makettot, fa-tutaj makettot készíthettek az érdeklődők.

A Híd Pikniket különböző zenei közösségi programok, akciók is színesítették.

 

Ősszel a „Zeng a tér” – szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi program valósult meg az akcióterületeken. 11 helyszínen találkozhatott Győr lakossága a Karzat Színház produkciójával, a „Zeng a tér” című interaktív előadással, ahol játszva, nevetve, sírva mutatták be Győr városának történelmét. Győr városi rangra lépésének 750 éves évfordulójához kapcsolódóan az utcaszínházi előadás Győr 750 éves történetéről, valamint a városban élt, átutazott, híres, ismert és kevésbé ismert személyeiről szólt.

2022 év elején „Az én Győröm – az én közösségem” fotópályázat indult, melyre régi családi és városi fotók érkeztek.

 

 

Közösségi folyamatok

2021 júliusában a könyvtár „Győr 750” Irodalmi pályázatot hirdetett Győrben élő amatőr, kezdő és már publikáló szerzők számára szépirodalmi, prózai műfajban készült novellák beküldésére online csatornákon, nyomtatott sajtón keresztül. Pályázni személyenként egy, nyomtatott formában még nem publikált novellával lehetett. A beküldött novelláknak Győrben kell játszódniuk, 50 év múlva, tehát 2071-ben. A beküldési határidő 2021. augusztus 31. volt. A beérkezett pályaművek értékelését szépirodalmi tapasztalattal rendelkező, öt fős zsűri bírálta el. A nyilvános pályázatra 42 fő küldött pályamunkát, valamint 15 felkért szerző is írt novellát.

A novellapályázat díjkiosztó gálájára 2021. november 20-án került sor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében.

A pályázatra beérkezett legeredményesebb 15 pályaműből, valamint a felkért szerzők műveiből a Kakasszóra ébredjetek – Novellák a 750 éves Győr történetéből c. antoligiát a Magyar Napló Kiadó 600 példányban jelentette meg.

 

 

Közösségi tevékenységek történeti feltárása

A közösségi tevékenységek történeti feltárását hét kutató végezte, a 11 célterület vonatkozásában. A kéziratok elkészültek, a kötetek nyomdai megjelentetése, digitális közzététele 2022-ben várható.

 

Közösségi információs pontok

Közösségi információs pontok továbbra is működnek az alábbi helyszíneken: Győrszentiváni Fiókkönyvtár, Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Központi Könyvtár, Marcalvárosi Fiókkönyvtár, József Attila Művelődési Ház és a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Ház.

 

Nyilvánossági fórumok

A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése érdekében egy önálló közösségi oldal működik a projekt egészére, valamint a 11 célterületet felölelő közösségi csoport, „Csevegő csoport”.

A projekt közösségi oldalán – https://www.facebook.com/gyorikozossegek – az összes célterületet érintő eseményről bejegyzés kerül közzétételre.

 

 

 


 

Ez történt eddig (2021.01.30.-2021.07.29.)

A koronavírus okozta járvány egész évben nehezíti a projekt megvalósítását, a 3. és a 4. hullám miatt a tevékenységek átütemezésére, egyes esetekben áttervezésére volt szükség.

Közösségi akciók

A „Kilátás a balkonomról – ablak a városrészre” címmel, győri polgárok részére meghirdetett fotópályázat kiállítás megnyitójára, valamint a városfényképezés workshop megtartására 2021 májusában került sor a C01 (Győrszentiván, Likócs), C11 (Gyárváros), C05 (Nádorváros I., Jancsifalu), C06 (Nádorváros II.) és a C09 (Adyváros) célterületeken.

„Győri Anzix – Győr városrészeinek múltját bemutató kisfilmek és online közösségi játékok” közösségi akció 2021. májusában valósult meg. Az akció célja a városrészek közelebbi és távolabbi múltjának megismertetése régi fotók és képeslapok bemutatásán keresztül, a városrészi lakosok közösségi aktivitásának fokozása online játék által. Az akció előkészítő fázisát jelentette a városrészek múltját feldolgozó kisfilmek előkészítése 2021 áprilisában. A járványhelyzet miatt az online tér alkalmasnak bizonyult mind a városrészek történetét feldolgozó kisfilmek bemutatására, mind a filmekhez kapcsolódó játék – Ismered a lakóhelyed múltját? Győr régi fotókon és képeslapokon elnevezésű játék – lebonyolítására. A játékban feltett kérdésekre a kisfilmek megtekintése során kaphatták meg a választ a résztvevők, részben a hallott (audio), részben a látott képi és szövegi (vizuális) információk alapján.

2021 júliusában Filmes gasztronómiai Facebook-játékba kapcsolódhattak be a célterület lakosai az online térben. A játék öt napja során a könyvtár Facebook-odalán összesen 15 filmet idéztek fel, amelyek a sütés-főzés szokásairól, fortélyairól, receptjeiről szóltak, emellett bepillantást nyújtottak a különböző közösségek világába, az emberi viszonyrendszerekbe, kapcsolatokba. Volt közöttük animációs film, vígjáték, dokumentumfilm és dráma is. A játék sikeres beküldői könyvjutalmat kaptak.

 

Közösségi folyamatok

A „Kiskedvencek képekben” közösségi folyamat ebben az időszakban folytatódott. A fotópályázaton kívül „Győri Kiskedvencek Klub”-ot indított a könyvtár a weboldalán, facebook-csoportban. A beküldött pályázati fotók közönségszavazáson vettek részt, az eredményhirdetés 2021. áprilisában történt.

2021 júliusában a könyvtár „Győr 750” Irodalmi pályázatot hirdetett Győrben élő amatőr, kezdő és már publikáló szerzők számára szépirodalmi, prózai műfajban készült novellák beküldésére online csatornákon, nyomtatott sajtón keresztül. Pályázni személyenként egy, nyomtatott formában még nem publikált novellával lehetett. A beküldött novelláknak Győrben kell játszódniuk, 50 év múlva, tehát 2071-ben. A beküldési határidő 2021. augusztus 31. A beérkezett pályaművek értékelését szépirodalmi tapasztalattal rendelkező, öt fős zsűri bírálja el. A pályázatra beérkezett legeredményesebb 15 pályamű kiadványban jelenik majd meg.

 

Közösségi tevékenységek történeti feltárása

A közösségi tevékenységek történeti feltárását hét kutató végzi, a 11 célterület vonatkozásában. A projekt szempontjából osztott célterületeken (Belváros, Nádorváros, Marcalváros) ugyanaz a kutató dolgozik. 5 célterület történeti feltárása készült el 2021. július 29-ig, 6 célterületé az év végéig valósul meg.

 

Közösségi információs pontok

Közösségi információs pontok továbbra is működnek az alábbi helyszíneken: Győrszentiváni Fiókkönyvtár, Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Központi Könyvtár, Marcalvárosi Fiókkönyvtár, József Attila Művelődési Ház és a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Ház.

 

Nyilvánossági fórumok

A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése érdekében egy önálló közösségi oldal működik a projekt egészére, valamint a 11 célterületet felölelő közösségi csoport, „Csevegő csoport”.

A projekt közösségi oldalán – https://www.facebook.com/gyorikozossegek – az összes célterületet érintő eseményről bejegyzés kerül közzétételre.

 

 


 

Ez történt eddig (2020.07.30.-2021.01.29.)

A COVID-19 járvány, a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet és a vele kapcsolatos utasítások miatt a megvalósítandó programok, tevékenységek egy részét szükséges volt áttervezni, átütemezni.  A nyári enyhítéseket követően 2020. november 11-től ismét életbe léptek az intézmények zárva tartására vonatkozó szabályok, így előtérbe kerültek a különböző, online térben megvalósuló tevékenységek, események.

 

Részvételi fórumok

A járványügyi helyzet következtében hozott korlátozó intézkedések miatt az adott időszakban nem volt lehetőség a részvételi fórumok megtartására a célterületeken.

 

A Helyi Cselekvési Terv aktualizálásra került.

 

Közösségi akciók

2020 augusztusában a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a Nyomasd a mintát! művészeti programra várta Sziget, Pinnyéd, Belváros I., Nádorváros I., Jancsifalu és Nádorváros II. célterületen élőket. A C4 célterületen (Belváros II., Révfalu) Design Lomi nyitott műhelyen és bemutatón vehettek részt az érdeklődők. A közösségi játszóházban táblás játékokkal ismerkedhettek meg a gyerekek, szüleik Győrszentivánon, Likócson, Győr-Ménfőcsanakon, Győr-Gyirmóton, Marcalváros I-II-n, Szabadhegyen, Kismegyeren, Gyárvárosban.

2020 novemberében került sor a Kilátás a balkonomról – ablak a városrészre címmel, győri polgárok részére meghirdetett fotópályázat eredményhirdetésére, a kiállítás, valamint a városfényképezés workshop megtartására.

  1. november 20-25. között „Mennyire ismered a lakhelyed?” online helyismereti vetélkedő került meghirdetésre Győr városrészeiről. A vetélkedők a Facebook online terében zajlottak, a felhívásban meghatározott időtartam alatt kis szünetekkel, egymást követve jelentek meg a Google-űrlap platformjára fejlesztett kérdések, saját tulajdonú, jogtiszta felhasználású fotókkal kiegészítve. Az interneten elérhető kérdőívek segítettek az adott lakóhely, városrész értékeinek, rejtett kincseinek megismerésében. Összesen 418 űrlap került kitöltésre, 74 fő részesült díjazásban. A vetélkedők Facebook hirdetésekkel lettek promotálva, valamint az intézmény weboldalán közölt tudósítással és a helyi rádióban (Győr Plusz Rádió), valamint a Győr Online, Oxygén Televízió, Kisalföld napilap fórumain.

 

Közösségi folyamatok

A közösségi kapcsolatok korlátozása miatt az online megjelenési lehetőségeket kihasználva közösségi aktivitást indukáló folyamat indult el 2021. januárban. A célterületeken élő állatbarátok és kisállat tulajdonosok közötti párbeszéd élénkítésére „Kiskedvencek képekben” fotópályázat indult, és Facebook-csoport lett létrehozva Győri Kiskedvencek Klub elnevezéssel. A klub témaköreit a tagok igényeik szerint alakíthatják, valamint új témaköröket indíthatnak, fotókat tölthetnek fel.

 

Közösségi információs pontok

Közösségi információs pontok működnek az alábbi helyszíneken: Győrszentiváni Fiókkönyvtár, Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Központi Könyvtár, Marcalvárosi Fiókkönyvtár, József Attila Művelődési Ház és a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Ház.

 

Nyilvánossági fórumok

A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése érdekében egy önálló közösségi oldal működik a projekt egészére, valamint a 11 célterületet felölelő közösségi csoport, „Csevegő csoport”.

A projekt közösségi oldalán – https://www.facebook.com/gyorikozossegek – az összes célterületet érintő eseményről bejegyzés kerül közzétételre.

 


 

Ez történt eddig (2019. november 1.-2020. július 29.)

 

Részvételi fórumok

A 4. részvételi fórumok 2019 novemberében megtartásra kerültek mindegyik célterületen. A nyilvános találkozók célja az elkészült Helyi Cselekvési Terv bemutatása alapján keletkezett újabb ötletek és észrevételek megvitatása volt a helyi közösségek szereplőivel.

 

A Helyi Cselekvési Tervben foglaltak szerint valósultak meg a közösségi akciók, folyamatok időszakban.

Közösségi akciók

Az Import Impró Társulat (RÉV Színház) közreműködésével november hónapban több célterületen (Győrszentiván, Likócs; Ménfőcsanak, Gyirmót; Sziget, Pinnyéd, Belváros I.; Belváros II., Révfalu; Nádorváros, Jancsifalu; Marcalváros I-II., Adyváros; Szabadhegy, Kismegyer; Gyárváros – is megrendezésre kerültek a „Játékos közösségek” – drámajátékok kicsiknek és nagyoknak foglalkozások.

2020 februárban a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Alkossunk közösen! – farsangi kézműves foglalkozásokra várta Győrszentiván, Likócs; Marcalváros I., Marcalváros II. célterületen élőket.

Sziget, Pinnyéd, Belváros I. célterületen lakók a receptekhez kapcsolódó beszélgetés, receptek cserélése során ismerhették meg egymást, egy helyi cukrásszal oszthatták meg tapasztalataikat, praktikáikat, kérhettek tanácsokat.

Győr-Ménfőcsanak, Gyirmót lakossága 2020.február 28-án Érdekes életutak a közösségben című rendezvény keretében egy kötetlen beszélgetésen ismerhette meg a városrészben élő Dr. Törzsök Ferenc urulógus főorvos és feleségének, Dr. Szilágyi Erzsébet gyógyszerésznek a munkásságát.

Belváros II., Révfalu célterületen közösségi lampionkészítéssel búcsúztatták a telet a lakosok.

Nádorvárosban, Jancsifaluban Családi kézműves foglalkozások a hagyományok ismeretében című rendezvényen az érdeklődők farsangi álarcokat készítettek.

Adyváros közössége Farsangi retró slágerdélutánon búcsúztatta a telet a közösségfejlesztő szakemberek közreműködésével.

Szabadhegy, Kismegyer lakossága rábaközi táncokat tanulhatott a télbúcsúztató táncházban, zenekari kísérettel.

Gyárvárosban Gondolkodjunk a gondolatainkról címmel mentálhigiénés előadáson vehettek részt az érdeklődők.

 

2020 márciusában a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér fotópályázatot hirdetett Kilátás a balkonomról – ablak a városrészre címmel győri polgárok részére Adyváros, Belváros, Gyárváros, Gyirmót, Győrszentiván, Jancsifalu, Kismegyer, Likócs, Marcalváros, Ménfőcsanak, Nádorváros, Sziget, Pinnyéd, Révfalu és Szabadhegy városrészekben. Pályázni a városrészekben készült képekkel lehetett, amelyek úgy mutatták be a környezetet, ahogy a pályázó azt lakóhelyének ablakából, balkonjáról kitekintve-betekintve látta. A fotópályázatra 2020. április 30-ig 183 szerző 558 alkotása érkezett be, melyeket hivatásos fotóművészekből álló zsűri értékelt. Célterületenként I-III. helyezett került díjazásra. A szakmai zsűri döntésével párhuzamosan a beérkezett összes alkotásra közönségszavazás került meghirdetésre a projekt facebook oldalán, 2020. május 30.-2020. június 14. között. A közönségszavazásra összesen 491 db érvényes űrlap érkezett be. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására 2020. július 21-én került sor.

 

Közösségi folyamatok

A Fogadj örökbe egy madáretetőt! közösségi folyamat pályázatának eredményhirdetésére és átadó ünnepségére 2019. november 19-én került sor. A rendezvényen részt vettek az érintett közösségek, akiknek az odúk mellett madáreleséggel, valamint a Belvárosi Betyárok zenekar műsorával kedveskedtek a szervezők.

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér 2020 februárban „Tervezzünk logót – városrészenként közösen” pályázatot hirdetett a városrészek közösségei számára, melynek célja a városrészek egyéni arculatát, a közösségek sajátosságait kifejező olyan arculati elemek közösségi létrehozásának támogatása, amelyek egyszerre fejezik ki a városrészhez (célterülethez) tartozást, valamint a teljes városi identitástudat tükröződését. Az ötletek beküldésének határideje 2020. március 31. volt.

A városrészek logóinak megtervezését előzetes anyag- és információgyűjtés előzte meg, amely során elsősorban Győr építészete, a társadalom lakóterületről alkotott véleménye, valamint a városszerkezet került górcső alá. A grafikai munka irányvonala az volt, hogy Győr sokszínűségét, gazdag és változatos városképét tükrözzék a logók, amellett, hogy a 11 célterület logójának együttes látványa is összehangolt, egymással harmonizáló hatást keltsen. A COVID-19 járványügyi helyzetre való tekintettel az elkészült logók variációit a közösségfejlesztők a helyi közösségek érintettjeivel videokonferencián, online formában egyeztették. A 2020 májusában elkészült városrészi logók a további programokhoz, eseményekhez kapcsolódó marketing-anyagokon jelennek meg.

 

Közösségi információs pontok

A közösségi információs pontok helyszínének kijelölése, kialakítása a helyi igényeket figyelembe véve megtörtént: Győrszentiváni Fiókkönyvtár, Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Központi Könyvtár, Marcalvárosi Fiókkönyvtár, József Attila Művelődési Ház és a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Ház.

 

Nyilvánossági fórumok

A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése érdekében egy önálló közösségi oldal indult a projekt egészére, valamint a 11 célterületet felölelő közösségi csoport – „Csevegő csoport” – kezdte meg működését.

A projekt közösségi oldalán – https://www.facebook.com/gyorikozossegek – az összes célterületet érintő eseményről bejegyzés kerül közzétételre.

2020 júliusában a partnerségi együttműködés, közösségi tervezés céljából lakossági ötletkampány indult a rádió, nyomtatott sajtó, közösségi média útján.

————————————————————————-

Ez történt eddig (2019. október 31.)

Októberi közösségi akció – „Játékos közösségek” – drámajátékok kicsiknek és nagyoknak

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér az Import Impró Társulat (RÉV Színház) közreműködésével, drámapedagógiai eszközök segítségével közös játékra nyújtott lehetőséget 2019. október 25-én, Gyárváros célterületen a 12 évesnél idősebb lakosság számára. A drámajáték alkalmat teremt a kommunikációs gátak feloldására, a közösségi kapcsolatok erősítésére, s nem utolsó sorban minőségi időtöltést biztosít az érdeklődőknek. A találkozó a közösségfejlesztő szakemberek részvételével zajlott.

 

A RÉV Színház tagjai a résztvevők rövid bemutatkozását követően a drámapedagógia különféle eszközeivel dinamizálták a jelenlevőket. Az ötletes, változatos játékokon keresztül fokozatosan oldódtak a résztvevők szereplési gátjai, melynek révén jó hangulatú közösségi interakció valósult meg a különböző generációk között.

 

A drámajátékok 2019. november hónapban is folytatódnak számos célterületen. A közösségi akciókról az alábbi oldalon található bővebb információ: https://www.gyorikonyvtar.hu/news/1492/167/J%C3%A1t%C3%A9kos-k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gek-a-R%C3%89V-Sz%C3%ADnh%C3%A1zzal


Ez történt eddig (2019. szeptember 30.)

Áprilisi közösségi akció – „Tavaszi szél vizet áraszt…” Közösségek és ünnepek: tavaszi népszokások régen és ma

2019. április hónapban a közösségfejlesztők szervezésében, Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna közreműködésével előadások zajlottak a célterületekhez kapcsolódó, több generáció által hagyományozott közösségi szokások bemutatása céljából. Az akciókon résztvevők megismerhették, hallhatták a tavaszi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat (szokásdal, rigmus, legenda) továbbá meg is tanulhatták azokat. Az előadás során a helyi sajátosságok kerültek kiemelésre, rávilágítva a még meglévő helyi, lokális, győri, valamint célterületi értékekre. Az előadást követően a résztvevőknek lehetősége nyílt az ünnepkörrel kapcsolatos saját tapasztalatok, élmények megosztására, mely hozzájárult az egyes résztvevők közösséggé formálásához.

 

Májusi közösségi akció – „Ismeretlen ismerősök” – Városi portrék

A májusi közösségi akció beszélgetős programjához felkeresésre kerültek olyan személyek, szervezetek (célterületenként 1-1 fő), akik az adott célterület közösségi életében fontos szereppel bírnak, aktívan vesznek részt a társadalmi életben, gazdaságban, művészeti életben, vagy egyéb, a közösség számára fontos területen (pl. a célterületen élő vagy alkotó, vagy dolgozó művészek, régi iparosok, kereskedők, közösségek vagy civil szervezetek vezetői).

 

A beszélgetést Bajzát Zsuzsi bonyolította le a meghívott vendégekkel, akik a következők voltak az egyes célterületen:

  • Győrszentiván, Likócs: Sík Frida, színésznő
  • Ménfőcsanak, Gyirmót: Széles Zoltán, a Széles Húsüzlet tulajdonosa
  • Sziget, Pinnyéd, Belváros I.: Pribánszki Marianna, nevelési tanácsadó
  • Belváros II., Révfalu: Dr. Rechnitzer János, egyetemi tanár
  • Nádorváros I., Jancsifalu: Balla Jenő, a Jancsifaluért Egyesület elnöke
  • Nádorváros II.: Dr. Takács Dávid, fogorvos
  • Maralváros I.: Vicc Beatz rapcsapat tagjai
  • Marcalváros II.: Kulcsár Ottó, babaúszás oktató
  • Adyváros: Bogdán Eszter, énekesnő
  • Szabadhegy, Kismegyer: Borbély János, cukrászmester
  • Gyárváros: Mészáros Péter, fizikatanár

Júniusi közösségi akció – Közösségben énekszóval… – Karsai Klára énekes, zenés műsora

Az akció célja a meglévő kisebb közösségek, klubok erősítése volt Győr célterületein, továbbá új kisebb létszámú csoportok bevonása a közösség életébe ismert, népszerű, vagy új, érdekes és értékes dalok tanulása, éneklése által. AZ összejövetelen zongora, valamint hegedű kísérettel hangzottak el dalok, a közönség dalszövegeket kapott kézhez, mellyel lehetőség nyílt a közös énekléshez, daltanuláshoz is. A közönség lelkesen, időnként nosztalgiázva vett részt az előadáson, majd az éneklésbe ők is aktívan bekapcsolódtak. Az akciók harmadik része kívánságműsorrá alakult, a közönség egy része tánccal, mozgással színesítette a zenei produkciót.

 

Júliusi közösségi akció – Alkossunk közösen! Szabadtéri kézműves játszóházak

Az akció keretében az Alkossunk közösen! gondolatkör jegyében szabadtéri kézműves játszóház valósult meg. A foglalkozás keretében hársból kivágott falevél formával kellett tevékenykedni, generációkon átívelően. A korosztályokhoz mérten színezési, csiszolási, faragási feladatok egészítették ki a tevékenységet. A családok, közösségek a saját létszámuknak megfelelően készítették el a leveleket, amiból egy családi, majd egy lakóközösségi fát raktak ki. A levelekből saját hűtőmágnest kellett készíteni, amit közösségi emlékként a részvevők hazavihettek.

 

Augusztusi közösségi akció – Zenés nyári esték, Családi koncertek a Hangraforgó Együttes közreműködésével

Az augusztusi közösségi akció célja a zene, a versek és a népdalok felhasználásával történő közösségépítés, közösségfejlesztés volt. Az akcióban a Hangraforgó Együttes működött közre. Az összejövetelen énekelt versek hangzottak el, közismert, klasszikus költők tollából, valamint kortárs költőktől válogatva. Az elhangzott énekeket fontos gáttérinformációkkal egészítették ki, a versek keletkezéséről, a költőkről, vagy a szövegekben előforduló érdekesebb kifejezésekről. A műsor fontos részét képezte a közönség megénekeltetése, valamint az előadáson szereplő hangszerek (hegedű, gitár, furulya, ukulele, doromb, darbuka, agogo) bemutatása is.

 

Szeptemberi közösségi akció – Táncol a város!

Győr 11 célterületének lakosai számára Táncol a város! című közösségi akció került meghirdetésre és megrendezésre 2019 szeptemberében. Az akció célja a swing és a boogie-woogie tánclépéseinek elsajátítása és alkalmazása volt élőzenei kísérettel. A Friends Big Band a délelőtt folyamán workshopot tartott a swing, lindy hop, boogie-woogie lánclépéseinek megtanításával, gyakorlásával, ezek kultúrájának megismertetésével. Az esti órákban a tanultak alapján nyilvános táncest vette kezdetét a megszerzett tudás bemutatásával. Az esemény rendkívül pozitív visszajelzéseket generált, és a résztvevők nagy lelkesedéssel távoztak, hangsúlyozva igényüket, hogy szükség van az ilyen és ehhez hasonló, a város közösségeit összekapcsoló, közöttük kommunikációt, a megismerést és a megértést támogató eseményekre.

 

Lezárult a közösségi felmérés

A 11 célterületen folytatott közösségi felmérés keretében kérdőíves megkérdezés és közösségi foglalkozás valósult meg, több mint 400 résztvevővel. A közösségi felmérés rávilágít célterületenként a felmérés résztvevőinek közreműködésével, hogy milyen problémák, megoldandó feladatok, jó gyakorlatok vannak az egyes célterületeken, a megkérdezettek milyen további ötletekkel, fejlesztési javaslatokkal álltak elő, milyen további kulcsszemélyek megkérdezését javasolták, majd ezek alapján összegzésre kerültek a célterületi eredmények. A közösségi interjún és a közösségi beszélgetések elemzett eredményén alapuló közösségi felmérés hozzájárult a helyi cselekvési tervek kidolgozásához.

 

Részvételi fórumok

2019 februárjában és augusztusában megrendezésre kerültek a lakosságot megszólító célterületi részvételi fórumok, olyan nyilvános találkozók, amelyek hozzájárulnak a helyi cselekvési tervekben szereplő tartalom formálásához. A februári részvételi fórumon bemutatásra került a projekt célja, lehetőségei, a projekt fő szakasza, míg augusztusban már a közösségi beszélgetésekben és az interjúk elemzésében is szereplő igények, ötletek kerültek bemutatásra, majd átbeszélésre, új javaslatok kerültek felvételre.

 

Közösségi folyamat – „Miénk itt a tér!” Rajzpályázat

A rajzpályázat keretében felkeresésre kerültek a célterületek közoktatási intézményei. A pályázat tematikája a városrészhez köthető élmények, kedvenc helyek ábrázolása volt. A pályázat célcsoportját az alsó és felső tagozatos diákok alkották, akik bármilyen rajz és festészeti technikával előállított alkotással pályázhattak. Az alkotások különleges, mélyről jövő gondolatokat mutattak meg, mivel a gyerekek személyisége és gondolatvilága üzent a rajzokon keresztül. A versenyen a kis kezek lelkes munkáját szakértők (pedagógusok, rajztanárok) értékelték célterületenként, akik a tartalom mellett figyelembe vették az alkotás színvilágát és az alkotó fantáziáját is. Az elkészül művek virtuális kiállítás keretében bemutatásra kerültek. A folyamat lezárását jelentő eredményhirdetésre 2019. július 15-én került sor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér klubhelyiségében egy zenés programmal egybekötve. A díjátadóról a meghívottak előzetesen kiküldött levélből értesültek. Az értékelés során valamennyi gyermek emléklapot kapott, valamint kis ajándékok kerültek átadásra. A kiemelt 22 pályamunka alkotói külön ajándékcsomagban részesültek. Az eredményhirdetést követően a meghívottak a Hangraforgó Együttes műsorát tekinthették meg.

 

Közösségi folyamat – „Fogadj örökbe egy madáretetőt!” pályázat

A téli madáretetés – amellett, hogy számos madárfaj számára könnyíti meg a téli élelemszerzést és az áttelelést – szemet és szívet gyönyörködtető látvánnyal hálálja meg a törődést, és lehetőséget teremt az együtt gondoskodásra, közösségépítésre. E nemes célt szem előtt tartva került megrendezésre egy újabb közösségi folyamat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér által. A pályázat keretében szeptember 16-30 között a városrészekben tartandó kézműves foglalkozások kerültek megrendezésre, melyen a résztvevőknek lehetősége nyílt kismadáretető készítésére. Az elkészült madáretetőt pályázat útján örökbe lehetett fogadni olyan közösségeknek, csoportoknak, kluboknak, akik figyelemmel kísérik a környezetük élővilágát és vállalják, hogy gondoskodnak a szabadtéri foglalkozásokon közösen elkészített madáretetőkről. A madáretetős foglalkozásokat követően egy ünnepélyes örökbefogadási esemény került megrendezésre, melyen hivatalosan is átadásra került a közösségek által készített madáretető a befogadó közösség, csoport számára.


Ez történt eddig (2019. március 31.)

Februári közösségi akció – Közösségcsalogató harmonikaszó

2019 februárjában megrendezésre került a projektben a Közösségcsalogató harmonikaszó, mint a helyi cselekvési terv kidolgozásával párhuzamosan megvalósítandó közösségi akció. A zenés-beszélgetős műsorban az Akkordeon Harmonikazenekar három tagja vett részt, Scharek Béla vezetésével. A mintegy 40 perces műsor-összeállítás a közönség igényeire épült, az egyes zeneszámok között az azokra vonatkozó ismertető szövegek hangzottak el. A műsorban elsősorban közismert előadási darabok szerepeltek, de a hangszerre jellemző, és az egyes etnikumok sajátos népzenei dallamai is bemutatásra kerültek.

 

A sikeres előadást a közönség nagy tetszéssel fogadta és vastapssal köszönte meg a három zenész produkcióját. Az oldott légkörű összejövetelen az ismert slágerek alkalmat adtak a régi idők – élmények, zenés események – felidézésére, a városrészi közösségek összekovácsolására.

 

Lezárultak a közösségi interjúk

A projekt keretében a 2. mérföldkő elérésével, 2019. március 31-ével lezárult a Győr városában kijelölt 11 célterület lakossága körében végzett közösségi interjúk felvétele, melyek megfelelő képet adnak az egyes városrészek közösségi életéről, a megkérdezettek saját városrészről alkotott véleményéről, cselekvési hajlandóságáról, fejlesztési javaslatairól, elképzeléseiről, jövőképéről. A 11 célterületen mindösszesen 343 interjú készült a helyi közösségi önkéntesek bevonásával. A válaszok feldolgozásával elkészült a célterületi interjúk elemzése, kiemelve a helyi identitás alapjait, a célterületi érték- és problémalistát, valamint a megoldandó ügyek listáját.

 

A kérdőívek célterületi elemzésének eredményei hozzájárulnak a 11 helyi cselekvési terv valamint rendezvénynaptár valós igényeken, véleményeken alapuló elkészítéséhez, mely meghatározza a megvalósítás során megrendezésre kerülő közösségi akciókat, eseményeket, programokat, valamint folyamatokat.

 

Köszönjük, hogy részvételükkel és válaszaikkal elősegítették a közösségi interjúk minél alaposabb, valós igényeken és elképzeléseken alapuló elkészítését!

 

Márciusi közösségi akció – ZSUZSI-MUZSIKA

2019 márciusában a projekt keretében a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, mint konzorciumi partner közösségfejlesztőinek szervezésében megrendezésre került a Közösségben énekszóval… – ZSUZSI MUZSIKA című zenés-beszélgetős közösségi akció, melyet Töreky Zsuzsi győri zenepedagógus kisgyermekeknek szóló zenei foglalkozása tett teljessé. Töreky Zsuzsi több éve foglalkozik a gyerekek zenei nevelésével, meggyőződése, hogy a fiatalkorúakhoz a zenén keresztül nemcsak a dalokat, hanem a mondókákat is közelebb lehet vinni. E célból több hangzó anyagot is összeállított zenésztársaival.

 

A zenés-beszélgetős műsorban az Aranykapu zenekar három tagja vett részt az énekesnő vezetésével. A mintegy 40 perces műsor kisgyermekes családoknak szólt, magyar népdalokból, gyermekdalokból összeállítva, ölbéli játékokkal fűszerezve. Az előadás teljes mértékben interaktív volt: a gyerekek szinte minden énekben aktívan közreműködtek, mozgással, tapssal vagy énekkel kiegészítve a produkciót. A gyerekek önfeledt szórakozása mellett a szülőknek is lehetőségük nyílt az ismerkedésre, tapasztalatcserére, így a közösségfejlesztési folyamat útján való elindulásra is.

 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című, TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 azonosítószámú projekt az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásban valósul meg. Az elnyert támogatás összege: 540 000 000 Ft. A projekt tervezett megvalósítása: 2018. 12. 01. – 2022. 11. 30.


Győriek a győriekért: Nagyobb hangsúlyt kap az összetartozás és a lokálpatriotizmus

„A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt átfogó célja Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területén kijelölt 11 célterületen a helyi közösségek identitásának, kohéziójának, Győrhöz, illetve az adott városrészhez való kötődésének erősítése. Az 540 millió forintból megvalósuló projekt további célja a közösségi élet fellendítése, minőségi javítása, a közösségi szerepvállalás erősítése és a városrészek élhetőbbé tétele.

 

– A győriekre jellemző a lokálpatriotizmus, amely az erős helyi közösség alapja – kezdte a projekttel kapcsolatban dr. Fekete Dávid alpolgármester– Fontos, hogy ezt a helyi identitást ápoljuk, fejlesszük, és továbbadjuk a fiataloknak is. Ehhez elengedhetetlen történelmünk, kultúránk, értékeink ismerete, valamint az egymással való együttműködés és a közös élmények átélése a közösségi programok által. A projekt segítségével nem csak a város, de a városrészek közösségeinek erősítése is előtérbe kerül egy aktív, cselekvő és egymást segítő helyi társadalom működésének érdekében – zárta az alpolgármester.

 

A projekt részcélja Győr városában olyan közösségfejlesztési folyamatok kezdeményezése és megvalósítása – valamint a folyamatokat támogató szervezeti, technikai, módszertani és humánerőforrás fejlesztés – melyek eredményeként fejlődik a közösség tagjainak egymás iránti felelősségtudata, segíti a helyi közösségi konfliktusok megoldását és az önálló cselekvési képességek erősítését. Emellett kialakulnak, illetve megerősödnek a szükséges kompetenciák, az önkéntesség, a helyi identitás, valamint a településhez, térséghez való kötődés. Erősödik a társadalmi aktivitás, a közösségi együttműködés.

 

A projekt konzorciumi formában valósul meg, mely két tagból áll: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata továbbá a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér kötött megállapodást az együttműködésre.

 

Kell a közösség összetartó ereje!

 

Az embereknek szükséges, hogy felismerjék a közösség összetartó erejét, valamint az önmaguk és társaikért vállalt felelősségvállalást és saját életük irányításának alapját. Az aktivizálással növekedhet a lakosság döntésekben, életüket meghatározó kérdésekben és azok megoldásában való részvétele. Így felszínre kerülhetnek a már meglévő humán erőforrások, valamint együttműködések is. Ehhez szükségesek olyan vezéregyéniségek, akik fő kezdeményezőként végigkísérik a projektet, illetve utána is biztosítják a közösség fennmaradását, a fejlődés töretlenségét.

 

S bár Győr meglehetősen gazdag kulturális és közösségi infrastruktúrában, és programokban, sportolási lehetőségekben – fontos lenne a helyi identitást formáló programok bővítése, a lakosság kultúrára való vágyának növelése, valamint a városrészek életében való szerepvállalásuknak fokozása. Ehhez bővíteni kell a kulturális kínálatot a városrészek hagyományait és történelmét felölelve. Hangsúlyozni kell a fiatalok

szerepét is: bevonásuk elengedhetetlen a projekt sikerességéhez. Részt kell venniük a művészeti tevékenységekben, alkotófolyamatokban, közösségi életben, valamint kulturális programokban.

Igényfelmérés és közmeghallgatás is lesz

 

A projekt keretében 11 célterület, összesen 16 városrész szerepel. Az egyes városrészeken a közösségek bevonásával közösségi felmérés és tervezés valósul meg, amely a társadalmi, gazdasági, erőforrási lehetőségek és a cselekvési kedv megismerésére is kihatással van. Fontos, hogy kiderüljön, a közösségek mennyire kötődnek lakókörnyezetükhöz, mennyire igénylik a fejlesztést, valamint saját maguk mit tennének a változásért. Emellett mind a 11 célterületen lesznek közösségi interjúk és beszélgetések is. Ezt követően készül el célterületenként a Helyi Cselekvési Terv, valamint a megvalósításhoz kapcsolódó rendezvénynaptár is. Emellett a projektben elengedhetetlen a közösségi tevékenységek történeti feltárása és a lakosság számára elérhetővé tétele, mely elsősorban a könyvtári intézmények, valamint a projekt célkitűzései által érintett egyéb intézmények, szervezetek együttműködésével valósul meg. A tevékenység alapvető célja megismertetni a jó tapasztalatokat, közösségi feladatokat, értékeket, melyek hozzájárulhatnak a fenntarthatósághoz és új értékek teremtéséhez. Fontos részlete a projektnek, hogy a közösségek is megismerjék egymást, kialakuljon egyfajta „szomszédolás”, amely a tapasztalatcserét és az élmények megosztását is magával hordozza. A programkínálatok gazdagsága is a közösség erejének kiaknázására, a lakosok erősségeinek megismerésére irányul. Ennek további elmélyítése miatt nyilvános, helyi fórumokra is lehetőség nyílik, ahol a véleménynyilvánításra is lehetőség lesz. Az egyes célterületeken információs pontokat is megnyitnak a még pontosabb és gördülékenyebb tájékoztatás érdekében.

 

A projekt szakmai minőségét és hatékonyságát hivatottak biztosítani közösségfejlesztők és közösségi koordinátorok, helytörténeti kutatók és asszisztensek, valamint a rendezvénynaptárban meghatározott közösségi akciók szervezésében, megvalósításában részvevő szakemberek. Emellett szakmai oldalról képzések, tanulmányutak, tapasztalatcserék és az intézmények közötti együttműködések jelentik a további garanciát.

 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című, TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 azonosítószámú projekt az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásban valósul meg. Az elnyert támogatás összege: 540 000 000 Ft. A projekt megvalósítása: 2018. 12. 01. – 2023. 09. 30.