Hivatalosan is átadták a mentőszolgálat munkatársainak az új állomásukat. A beruházás közel négymilliárd forint állami támogatásból épülhetett meg, és a XXI. század minden kihívásának megfelelő, korszerű és hatékony mentőszolgálat üzenetét közvetíti.
Az új győri mentőállomás nem pusztán a zökkenőmentes vonuláshoz szükséges feltételeket biztosítja a szolgálat munkatársainak, hanem teljes pihenési, rekreációs lehetőséget is kínál a dolgozóknak. A közel 2500 négyzetméteres épületkomplexumban helyet kapott 10 mentőegység zavartalan irányítását végző vezénylő központ, szauna, pihenőhelyiségek valamint egy komplett szervizközpont is.
Az avató ünnepségen dr. Takács Péter a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára elmondta: Magyarország kormánya elkötelezett az egészségügy töretlen fejlesztése mellett.
„Mi sem példázza ezt jobban, mint egyrészt a 2010 óta tartó bérfejlesztési program, aminek a következő üteme márciusban fog megtörténni, illetve az az infrastrukturális fejlesztési program, aminek részeként ez az állomás is megépülhetett. Ennek keretében 102 mentőállomást újítottunk föl, ezen túl pedig lecseréltünk ezer mentőautót”- fejtette ki az államtitkár.
Dr. Dézsi Csaba András polgármester elmondta, polgármesterként első és legfontosabb feladatának tartotta Győr biztonságának megerősítését. Első lépésként megalapították a Városrendőrséget, ezzel segítve a közbiztonság javulását, majd a mentők segítségével központi ügyeletet alakítottak ki a városban javítva az egészségügyi alapellátást a városban, harmadik lépésként felújították a tűzoltóság épületét és végül új mentőállomással segítik az életmentést.
„Itt állunk most ebben a kiváló új mentőállomáson, ami a legszebb, a legújabb és a legszebb egész Magyarországon. Ez egy európai, de bátran mondhatom, világszínvonalú állomás. Komolyan átgondolt logisztikai szerkezetű létesítményt hoztunk létre, ahonnan könnyedén elérhető a város minden pontja és a forgalmas autópályáink is. Ezzel jelentősen javíthatunk a vonulások idején, ami létfontosságú tényező az életmentés során.
Dr. Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, egy mentőállomás építése több évtizedre szól, ezért minden ilyen létesítmény nem csak a jelenre és a térségben élők biztonságára, hanem az utánunk jövő generációk életére is kihatással lesz.
A győri mentőállomás 10 mentőegységnek és közel 130 munkatársnak nyújt a jövőben megfelelő munkakörülményeket a Rába-parti városban.