LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

A településképi eljárásokról

 

A településképi eljárások bizonyos szabályait magasabb szintű jogszabály (a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) tartalmazza, a helyi rendeletben az alkalmazási körök és egyes működési és eljárási szabályok kerültek megállapításra. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése e tárgyban megalkotta a településkép védelméről szóló 1/2018. (I. 26.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: Tkr.), amely 2018. január 26-tól hatályos.

A Korm. rendelet 2020. március 18-tól hatályos módosítása értelmében a polgármester rendeltetést is igazoló hatósági bizonyítványt állít ki arról, hogy az építési engedélyhez, egyszerű bejelentéshez vagy örökségvédelmi bejelentéshez nem kötött, 2012. december 31. után épített építmény felépült, valamint az építmény, az építményen belüli rendeltetési egység rendeltetésének megváltoztatásáról.

A településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárás – a hatósági bizonyítvány iránti kérelmet beleértve –, illetve szakmai konzultáció iránti kérelmek a szükséges mellékletekkel együtt a Tkr.-nek megfelelően papír alapon nyújtandók be. A településképi véleményezési eljárás iránti kérelmet a mellékletekkel együtt az ÉTDR rendszerbe történő feltöltéssel is be kell nyújtani.

A megváltozott jogszabályokat tartalmazó Korm. rendelet és Tkr., továbbá a bejelentkezéshez szükséges adatlapok a www.gyor.hu honlapon elérhetők és letölthetők. A jogszabály-változásokkal és ügyintézéssel kapcsolatban a Győr Megyei Jogú Polgármesteri Hivatala Főépítészi Osztály (9021 Győr, Városház tér 1., telefon: 96/500-247) ad bővebb tájékoztatást.

 

TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS Szakmai konzultáció

A települési önkormányzat kérelemre a településképi követelményekről - a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül, a Tkr. szerinti - szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást biztosít.

A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció a Tkr. 71. §-ban foglalt esetekben folytatandó le.

 

A szakmai konzultáció iránti kérelemhez két példányban

legalább vázlattervi szintű tervdokumentáció csatolandó, melynek részei:

  1. a) helyszínrajz parkolómérleg-számítással,
  2. b) utcakép ábrázolása,
  3. c) tömegvázlat,
  4. d) alaprajz,
  5. e) metszetek, valamint
  6. f) homlokzati rajz.

A szakmai konzultációról készült emlékeztetőbe foglalt nyilatkozat az adott ingatlanra vonatkozik, annak betartásával az emlékeztető hatálya alatt bárki megvalósíthatja a tervezett építési tevékenységet. A szakmai konzultációról készült emlékeztető alapján annak elkészültétől számított 10 évig valósítható meg a tervezett építési tevékenység, kivéve ha jogszabály alapján más eljárás is lefolytatandó, mivel ez esetben a szakmai konzultáció alapján készült emlékeztetőben foglaltak ezen eljárásban hozott végleges vagy jogerős döntésig bírnak kötőerővel.

 

Az önkormányzat a településképi konzultációért, tájékoztatásért díjat nem számít fel.

 

Településképi véleményezési eljárás

A településképi véleményezési eljárás lefolytatása a Tkr. 73-74. §-ban foglalt esetekben szükséges.

A településképi véleményezési eljárás lehetőséget ad a polgármester számára, hogy egyes külön jogszabályokban meghatározott, építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységről véleményt adjon, még az építésügyi hatósági engedélyezési eljárások lefolytatását megelőzően. Véleményét az önkormányzat főépítészének vagy tervtanácsának álláspontjára alapozva fogalmazza meg.

Amennyiben a polgármester a tervezett építési tevékenység megvalósításának engedélyezését településképi véleményében nem javasolja, úgy az építésügyi hatóság az építési engedély iránti kérelmet elutasítja. A polgármester döntése ellen kizárólag az építésügyi hatósági határozat ellen benyújtott fellebbezéssel lehet jogorvoslati eljárást kezdeményezni.

A Tkr. 75. §-a részletesen szabályozza a véleményezésre kerülő tervek bírálati szempontjait, valamint a Tkr. 76. §-a tartalmazza a véleményezés lefolytatásához szükséges  építészeti-műszaki tervdokumentáció kötelező tartalmát.

A polgármester 15 napos határidejű eljárásban adhat véleményt, amennyiben nem nyilvánít véleményt, hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

Az eljárás akkor indul, amikor a kérelmező (építtető) a kérelmét papír alapon és elektronikusan is benyújtotta.

A véleményezési eljárás lefolytatásához a kérelmezőnek (építtetőnek) kérelmét és a hozzá tartozó tervdokumentációt papír alapon kell benyújtania és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre (ÉTDR címzettje: Győr Megyei Jogú Város Polgármestere) kell feltöltenie.

A véleményezési eljárás illeték- és szolgáltatási díjmentes.

A településképi vélemény az építési engedélykérelemhez csatolandó.

 

Településképi bejelentési eljárás

A településképi bejelentési eljárás lefolytatása a Tkr. 77. §-ban foglalt esetekben szükséges.

A településképi bejelentéshez 2 példány papír alapú dokumentáció csatolandó.

A Tkr. 80. §-a tartalmazza a bejelentési eljárás lefolytatásához szükséges dokumentáció kötelező tartalmát.

A településképi bejelentéshez kötött tevékenység a bejelentés alapján megkezdhető, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges és azt a polgármester a bejelentést követő 15 napon belül nem tiltja meg vagy az eljárást nem szünteti meg.

Az eljárási illeték összege az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 29. § (1) bekezdése alapján 3.000,- Ft.

Illeték befizetésének módja:

Készpénz-átutalási megbízással vagy banki utalással történhet az OTP bank által vezetett 11737007-15466004-13010009 számú hatósági eljárási illeték beszedési számlára. A kérelemhez a feladóvevényt vagy utalási bizonylatot fel kell tölteni, illetve az esetleges költségmentességet igazolni kell. Az Itv. 5. § (1) bekezdésében meghatározott teljes személyes illetékmentesség esetén a (2) és (3) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell csatolni.

 

A településképi bejelentési eljárás keretében a polgármester önkormányzati jogkörben jár el, döntésével szemben a közgyűléshez lehet fellebbezni. A bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység folytatását a polgármester ellenőrzi.

 

hatósági bizonyítvány

A Korm. rendelet 26/C. §-a értelmében a polgármester kérelemre, amennyiben az építmény az országos építésügyi követelményeknek és a helyi építési szabályzatnak megfelel, szükség szerint helyszíni szemle alapján - az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetés céljából - rendeltetést is igazoló hatósági bizonyítványt állít ki arról, hogy az építési engedélyhez, egyszerű bejelentéshez vagy örökségvédelmi bejelentéshez nem kötött, 2012. december 31. után épített építmény felépült.

Továbbá, amennyiben a rendeltetésmódosítás az örökségvédelmi vagy a rendeltetésmódosítási hatóság engedélyéhez nem kötött, és az építmény, az építményen belüli rendeltetési egység az országos építésügyi követelményeknek, valamint a helyi építési szabályzatnak megfelel, - az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetés céljából - hatósági bizonyítványt állít ki az építmény, az építményen belüli rendeltetési egység rendeltetésének megváltoztatásáról.

Az eljárási illeték összege az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 29. § (1) bekezdése alapján 3.000,- Ft.

Illeték befizetésének módja:

Készpénz-átutalási megbízással vagy banki utalással történhet az OTP bank által vezetett 11737007-15466004-13010009 számú hatósági eljárási illeték beszedési számlára. A kérelemhez a feladóvevényt vagy utalási bizonylatot fel kell tölteni, illetve az esetleges költségmentességet igazolni kell. Az Itv. 5. § (1) bekezdésében meghatározott teljes személyes illetékmentesség esetén a (2) és (3) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell csatolni.

Ügyintézési határidő: Ha a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott és a kérelem mellékleteivel együtt hiánytalanul van előterjesztve legfeljebb nyolc nap (sommás eljárás). Egyéb esetekben hatvan nap.

 

Településképi kötelezési eljárás

A településképi kötelezés és településkép-védelmi bírság részletes szabályait a Tkr. 82-83. §-a tartalmazza.

Dokumentumok

adatlap - véleményezés Főépítészi Oszály
Feltöltve: 2020.07.20
Méret: 51.00 KB
adatlap szakmai konzultáció
Feltöltve: 2020.07.20
Méret: 21.29 KB
adatlap településképi bejelentés kérelem
Feltöltve: 2020.07.20
Méret: 42.50 KB
Kérelem hatósági bizonyítvány igényléséhez
Feltöltve: 2020.07.20
Méret: 42.50 KB