Az önkormányzat az idén is ingyenes tanszercsomaggal segítette az elsősök iskolakezdését. Az ajándék hagyományosnak mondható, az évkezdet korántsem az…
1520 tanszercsomaggal kedveskedett az általános iskolát most kezdő gyerekeknek és családjaiknak a győri önkormányzat. Az összességében 4,6 millió forint értékű ajándék húsz állami és hét egyéb fenntartású intézménybe került. A csomagokat jelképesen Dr. Pergel Elza alpolgármester adta át a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolában. Mint mondta, ezzel az ajándékkal köszönti a város az elsősöket az iskolások sorában, amely egy új és meghatározó szakasz a gyermekek életében. Hozzátette, a csomagban csupa olyan eszköz van, aminek jó hasznát veszik majd a kisdiákok, füzetek, írólap, órarend, íróeszközök, radír, ecsetek, gyurma, számolókorong. Az ajándékot a gyerekek verssel köszönték meg.
„Megtiszteltetés számunkra, hogy iskolánkban történt meg a jelképes átadás, köszönjük, hogy bár már nem az önkormányzat az iskolák fenntartója, továbbra is gondoskodó figyelemmel viseltetnek irántunk.” – mondta Szöllősi Zoltánné intézményvezető. Kérdésünkre kifejtette, az idén koránt sem szokásos tanévkezdésről van szó, de az iskola mindent megtesz a diákok és a pedagógusok biztonságáért.
„Megkaptuk azt az átfogó intézkedési tervet, ami a biztonságot szolgálja. Ezen szabályok mentén dolgoztuk ki azokat a lépéseket, amivel az intézmény tanulóit és dolgozóit is védjük a mindennapokban. A tantermekben egyéni döntés a maszkviselés, de onnan kilépve az a gyerekeknek és pedagógusoknak egyaránt kötelező. Mivel egy időben három-négy testnevelés óra is zajlik, ezért – csökkentve a zsúfoltságot – az öltözőket a felsősök használják, míg az alsósok a tantermükben öltöznek át. Az iskola három automata kézfertőtlenítőt is kapott, ám elsősorban a rendszeres kézmosásra helyezzük a hangsúlyt. Hogy a mosdókban se legyen tumultus, az órák befejezését rugalmasan alakítják a tanárok, ez pedig lehetővé teszi, hogy a különböző osztályosok ne egyszerre használják a tisztasági helyiségeket.” – sorolta a példákat az intézkedésekre az intézményvezető. Hozzátette, a legnagyobb kihívás a folyamatos fertőtlenítés, hiszen több tantárgy is csoportbontásban zajlik, a saját termeik tisztán tartásába ezért a takarító személyzet mellett a gyerekek, pedagógusok is nagy szerepet játszanak.
A tanév tehát szeptember 1-jén elkezdődött, az iskolák pedig a tudás átadása mellett a biztonságos környezetre helyezik a fő hangsúlyt.