A győri vonalakon – vagyis a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Győr–Sopron/Szombathely, a Győr–Celldömölk és a Győr–Veszprém vonalakon – hétfőtől a helyreállításig hosszabb menetidőre, módosuló közlekedési rendre kell számítani, mivel a győri állomáson a vasárnap esti tűzesetben megrongálódott biztosítóberendezés javítása elhúzódik. Hosszabb eljutási időre, késésekre, valamint a győri elővárosi vonatok utasainak pótlóbuszos átszállásra kell számítani, de járatkimaradások is előfordulhatnak.
A MÁV-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt nyilatkozatában tájékoztatta az utazókat:
A károk sajnos súlyosabbak, mint amilyennek tegnap éjjel tűntek. A győri állomáson keletkezett elektromos tűzben mintegy 30 (!) méteres hosszon 36 db biztosítóberendezési és 6 db távközlő optikai kábelünk égett el. Ez olyan jelentős sérülés az 1-es fővonal „idegrendszerében”, amely az egész vonal vasútközlekedését kedvezőtlenül befolyásolja. Most már az is valószínűsíthető, hogy a tüzet nem emberi hiba, hanem zárlat okozta. Ez azonban nyilván nem vigasz azoknak az utasoknak, akiknek ma még egészen biztosan ideiglenes közlekedési megoldásokhoz kell alkalmazkodniuk. A tűzkárok elhárítása ugyanis a vártnál hosszabb időt vesz igénybe.
Ez idő alatt pedig sajnos nem tudunk a megszokott forgalmi rend szerint közlekedni, bár a vonatok Sopron felől már elérik Győrt, és a hegyeshalmi fővonal távolsági vonatai már végig közlekednek – de pótlóbuszozásra, menetrendi módosításokra, akár járatkimaradásokra is szükség lesz.
A helyzet ugyanakkor folyamatosan változik, fokozatosan javul, ezért arra kérem tisztelt utasainkat, hogy csak a MÁV-csoport hivatalos MÁVINFORM felületeiről származó, friss információ birtokában keljenek útra különösen Budapest és Győr, Győr és Budapest között. Minden bevethető kollégánkat mozgósítottuk, teljes erőbedobással dolgozunk azon, hogy a győri fővonal közlekedése minél előbb helyreálljon.
FONTOS!
A vasárnap esti tűzben több sorompó kábele is megrongálódott, ezért a győrszabadhegyi vonalszakaszon a biztosítóberendezés helyreállításáig nem működnek a sorompók Győrben a Fehérvári úti és a Török Ignác utcai átjáróban.
Minden közlekedőnek azt javasoljuk, hogy kövessék a MÁV folyamatosan frissülő hírfolyamát:
https://www.mavcsoport.hu/mavinform/fennakadas-gyori-vonalakon
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.