A Napóleon-ház ügyében az utolsó órában vagyunk: ha most nem lépünk, a város egyik legértékesebb építészeti emléke végleg elveszhet. Ez a több mint 300 éves ház Győr ikonikus épülete. Évszázadok során szolgált lakóhelyként és kulturális intézményként is, de az elmúlt évtizedben üresen maradt, állapota drámaian leromlott.
2021-ben életveszélyessé nyilvánították, 2022-ben kiköltöztették belőle a Rómer Múzeumot. Azóta üresen áll, tetőszerkezete egy ponton beszakadt, az épület folyamatosan ázik, a nedves környezetben pedig könnyező gomba támadta meg a több százéves faszerkezetet. Ha nem cselekszünk gyorsan, az épület menthetetlenné válhat.
A Győr-Szol Zrt. 2024-ben részletes felmérést készíttetett, amely alapján helyi építészek meghatározták a legfontosabb állagmegóvási lépéseket. A kivitelezői becslés szerint 120–200 millió forintos beavatkozás szükséges a tető helyreállítására és a gombafertőzés megszüntetésére.
Meggyőződésem, hogy történelmi felelősségünk megőrizni ezt a házat a győriek és az utókor számára. Ezért szeptember 10-ére krízismegbeszélést hívtam össze, amelyen Városstratégiai Bizottság elnökével, Fekete Dáviddal, a Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság elnökével, Antal Imrével, illetve a szakemberekkel, és a Győr-Szol vezetőségével közösen határozzuk meg a teendőket.
Most, a város költségvetésének felülvizsgálata idején tisztábban látjuk a bevételeket és a kiadásokat, így lehetőség nyílik forrásokat átcsoportosítani olyan ügyekre, amelyek nem tűrnek halasztást. A jövő évi költségvetési koncepció részeként létrehozunk egy Barokk Belváros Megmentéséért Alapot, amelyből a hasonló állagmegóvási és fejlesztési munkák finanszírozhatók lesznek.