Győr városvezetése nyílt párbeszédet kezdeményezett a belváros jövőjéről: kedden megtartották az első Belvárosi Fórumot, amelyen városi szakemberek, kutatók közösen gondolkodtak arról, hogyan lehet még élhetőbb, vonzóbb és működőképesebb Győr szíve.
Őszinte, nyitott gondolatcsere a városrész jövőjéért
A fórumot Kósa Roland alpolgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta:
„Győr belvárosa olyan érték, amire méltán lehetünk büszkék – a világ sok városa szívesen cserélne velünk. Ugyanakkor fontos, hogy ne csak a szépségét lássuk, hanem a problémáit is, amelyekkel közösen kell szembenéznünk. A mai fórum ennek a folyamatnak az első, őszinte állomása.”
Az alpolgármester elmondta: a belvárosi fórumok célja, hogy konkrét problémákat, hiányosságokat és fejlesztési irányokat azonosítsanak. A következő hetekben kérdőíves felmérés is készül, majd külön fórumot tartanak a vállalkozók és a lakosság számára. Az így beérkező javaslatokból egy belvárosi vízió és akcióterv születik, amely rövid- és hosszú távon is irányt mutathat a fejlesztésekhez.
Szakmai előadások – múlt, vízió, gazdaság, közösség
A fórum négy előadásból állt, amelyek különböző nézőpontból közelítették meg a belváros jelenét és jövőjét.
- A győri belváros: örökség és lehetőség
Előadó: Hartmann Gergely építészmérnök, kutató
Az előadó történeti áttekintést adott a belváros kialakulásáról, fejlődéséről, és kiemelte, hogy Győr egyik legnagyobb erőssége a „15 perces belváros” koncepció – vagyis az, hogy gyalogosan szinte minden fontos pont elérhető negyedórán belül. Ez a kompakt városszerkezet a jövőben is meghatározó érték maradhat.
- Belváros víziótanulmány – útmutató az élhető városközponthoz
Előadó: Kóczán Veronika, Terasz Csoport Egyesület
A 2020-ban készült belvárosi víziótanulmány célja, hogy várostervezési alapelvként szolgáljon az élhető, zöld és emberléptékű központ kialakításához. Négy fő fókuszterületet jelölt meg – közlekedés, vízpartok, zöldfelületek és épített környezet – és nyolc víziót fogalmazott meg, többek között a „kék kör” vízparti sétányrendszert, a belvárosi zöldtengely kialakítását, illetve az innovatív térhasználatot, amely teret adhatna művészeti és közösségi kezdeményezéseknek.
- Gazdasági és turisztikai lehetőségek
Előadók: Molnár Albert és Tompa Krisztián, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
A kamarai képviselők a belváros gazdasági és turisztikai szerepéről beszéltek. Hangsúlyozták, hogy a belvárosi üzletek és vendéglátóhelyek ma már nem csupán bevásárlási célpontok, hanem élményszerzési terek, ezért a stratégiai cél a minőségi szolgáltatások és a városi életérzés erősítése. Felvetették továbbá a turisztikai infrastruktúra fejlesztésének igényét – például a kisebb turistahajók fogadására alkalmas kikötő létrehozását – valamint a rozsda– barnaövezetek új funkciókkal való megtöltését.
- Belvárosi élet – a lakosság szerepe és összetétele
Előadó: dr. Tóth Péter szociológus, a Polgármesteri Kabinet vezetője
A szakember statisztikai és szociológiai szempontból mutatta be a városrész lakosságát. A belvárosban 9730 fő él – ez Győr lakosságának 7,4%-a. A területen 823 önkormányzati bérlakás található, ami a város teljes bérlakás-állományának közel ötödét jelenti. Ez a sokszínű társadalmi összetétel – a tehetősebb lakók, az idősek, a munkásszállásokon élők és a szociális bérlők egyaránt jelen vannak – komoly kihívásokat és lehetőségeket is jelent.
„A belváros nemcsak épített környezet, hanem közösség is – ha megértjük a benne élők igényeit, az alapja lehet minden további fejlesztésnek.” – hangsúlyozta dr. Tóth Péter.
A munka folytatódik
A fórumsorozat két további alkalommal folytatódik:
November 6-án 10 órakor Belvárosi vállalkozói fórumot,
majd 16 órakor Belvárosi lakossági fórumot tartanak.
Az események célja, hogy minden érintett – lakó, vállalkozó, szakember – közösen formálja Győr történelmi központjának jövőjét.