Bemutatkozik Győr a győrieknek: 7. rész – Ferencváros (Belváros keleti része)

Roxy, a világjáró kutyus, a Győri Állatmenhely egykori lakója és kétlábú csapattársai az elmúlt években bejárták Magyarország valamennyi tájegységét, kerékpáron számos európai országba is eljutottak, eközben pedig becses küldetésként vállalták szülővárosuk népszerűsítését. Ők Győr társadalmi nagykövetei.

Szórády József, a csapat motorja most Győrt mutatja be a győrieknek és természetesen nem csak a győrieknek.

Akkor vágjunk bele a közepébe, ismerjük meg Ferencvárost! Nem, nem tévedtem el, és nem is írtam rosszul az aktuálisan bemutatandó városrész nevét. Mindössze annyi történt, hogy egy beszámolóba nem fért volna bele a város központi részének ismertetése. A Belváros ugyanis Győr egyik legkisebb területű, de annál nagyobb horderejű, rengeteg látnivalót, nevezetes épületet és érdekes történetet felvonultató városrésze.

A Szent István út, a Rába és Mosoni-Duna közé ékelődve három kisebb egységre tagolódik. A történelmi városmag, az Óváros, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál fekvő, egykor vár-fallal körülvett terület. Határai keletről az Újkapu, illetve Újvilág utca, délről a Pálffy –Schweidel – Arany János utca, illetve a Virágpiac vonala. Az ettől délre, illetve keletre elterülő városrészek a XIX. század során, az Óvárost körülölelő bástyák ledöntése után épültek ki. Az Óvárostól délre Ferdinándváros, attól keletre Ferencváros jött létre, mely elnevezések azonban ma már nem használatosak.

A történelmi épületek mellett a XX. század építészete is megjelenik mindkét városrészben, így egyaránt érdekes képet mutatnak.

Elsőként a keleti részt térképeztem fel Roxy, a világjáró kutyussal, Városrét eddig elkészült társasházaira, illetve az egykori Rába Magyar Vagon- és Gépgyár máig álló, és a hőskorra emlékeztető épületeire is rápillantva.

A szokásoktól eltérően fordított kronológiai sorrendet követtünk, vagyis az újtól haladtunk a régi felé, hogy aztán keretet adva felfedező túránknak, visszatérjünk a közelmúlthoz.

Sétánkat megkezdve hamarosan feltűnt az Árkád bevásárlóközpont hatalmas tömbje, amely a legendás vagongyár egykori központi telephelyén, hosszan elnyúló területen és két szinten kínál számos szórakozási és vásárlási lehetőséget. Ki gondolná, hogy hamarosan a huszadik születésnapját fogja ünnepelni?

Ekkora lépték megfelelő méretű közlekedési infrastruktúrát követel meg magának, így az épület közelében létesített körforgalom paraméterei csak a használhatósága tekintetében vetnek fel kérdéseket: a közlekedés benne meglehetősen nagy odafigyelést igényel. Határain viszont a régi és az új jól megfér egymás mellett: a ma már használaton kívüli, több mint 140 éves víztorony egyáltalán nem mutat rosszul az átellenes oldalon, nemrég épült színes társasházak szomszédságában.

Elhagyva a közlekedési csomópontot, a Szent István út mentén haladtunk tovább, közben jobbra és balra is pillantottunk, hiszen az 50-es évek elején épült lakótelep mindkét oldalon felhívja magára a figyelmet. Az északi részen több, a kornak megfelelően modern, jó arányú, igényes architektúrájú épület “úszik” az őket körülvevő tágas zöld parkban, a déli oldalon azonban már szigorúbb rendben helyezkednek el a házak. A városközponthoz közelebbi szakaszon a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Ibis Hotel egymással „összeforrt” tömbje színesíti Győr egyik főütőerének arculatát. 

Északnak véve az irányt átvágtunk a játszóterekkel és pihenőpadokkal tarkított parkon, és máris elértünk az Árpád út, valószínűleg minden győri által ismert zöldségeséhez. Emlékeim szerint itt már gyerekkoromban is friss zöldséget és gyümölcsöt árultak.

Sajnos az utca városközponthoz közelebbi sarkán álló, hatalmas szürke tömb egyértelműen az építése óta eltelt hosszú évtizedekre utal, ugyanis – többek között – a Katonai Ügyészséget is befogadó épület homlokzata meglehetősen leromlott állapotban van.

No de el is érkeztünk a városrész nyugati határához, ezért a Duna felé sétáltunk tovább. Néhány méter megtételét követően a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola (a helyiek számára egyszerűen csak gyakorló) főbejáratát pillantottuk meg, melynek megjelenése sokkal bizalomgerjesztőbb, mint az előzőleg látott épületé.

A Gárdonyi Géza utca névadójának mellszobrát már a Batthyány tér egyik hatalmas platánfájának árnyékában találtuk meg.

Megfordulva – szó szerint – kinyílt előttünk a tér, a városrész legnagyobb parkjának látnivalói csalogattak egyre beljebb és beljebb. Az egyik, központi rész felé vezető út kiindulópontjánál két további írónagyság, Móra Ferenc és Fekete István mellszobra köszöntött bennünket. (Lásd nyitókép)

Rövid sétával aztán elértünk a Honfoglalási-emlékműhöz, amely a királyi, illetve szabad királyi város cím adományozására emlékezteti az erre járót, valamint 14 további, Győr szempontjából fontos eseményt örökít meg.

Rövid bámészkodás közben vetettünk egy pillantást a Batthyány-emlékoszlopra és a mögötte elhelyezett játszótérre, majd a Bajcsy-Zsilinszky utca felé vettük az irányt.

A következő sarkon balra fordultunk, hogy a kerítés, aztán a kapu rácsai között bekukucskálhassunk a Győr híresen nagylelkű szülöttjéről, Bisinger Józsefről elnevezett Óvoda udvarára. Magát az épületet sövény és nagyra nőtt bokrok takarják, de egy képet azért sikerült készíteni róla.

Továbbhaladva vetettünk egy pillantást keleti irányba, ahol ismét felsejlett az Árkád bevásárlóközpont körvonala, majd a Batthyány térhez visszatérve, annak északi oldalán jutottunk el az Újvilág utcáig.

Pillanatok alatt elértünk a Liszt Ferenc utcai kereszteződéshez, ahol mindenképpen készítenem kellett egy fotót a városrész számomra egyik legérdekesebb, a környezetében álló házaktól merőben eltérő kialakítású társasházáról. Roxy úgy érezte, hogy a kép kizárólag vele együtt lesz teljes, ami sokat jelent, mert egyébként nehéz rávenni a pózolásra J

Biztos vagyok benne, hogy következő állomásunkat nagyon sokan ismerik, hiszen évről évre rengeteg hallgató fordul meg a falai között. A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán én is koptattam a székeket néhány éven keresztül, természetesen még a múlt században.

Ha már iskola, akkor legyen kicsit más jellegű is a palettán. A Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium nemcsak képzési jellegében, hanem díszes épülete tekintetében is különleges. Körbe is jártuk gyorsan.

Az oktatási intézmények felkeresése után visszatértünk a városrész nyugati határához, ahol már az Újkapu utcán sétáltunk néhány percig, hogy aztán bevegyük magunkat egy eldugott kis közbe. Meglepődve észleltem, hogy a parányi utcácska tulajdonképpen az Apáca utca folytatása. Azt pedig szomorúan tapasztaltam, hogy az egyik legkülönlegesebb itt álló épület állaga mit sem javult az elmúlt évtizedben, pedig egyébként az egész város éke lehetne. Érdekes részletmegoldásai pusztulásukban is különlegesek.

A Bástya és Újkapu utcák kereszteződéséhez közeledve már messziről vonzza a szemet a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium felújított épülete. Az oktatási intézmény a városrész talán leginkább történelmi jelentőségű létesítménye, hiszen a Szent Orsolya Rend az 1930-as években már 200 éve végezte oktatói és nevelői szolgálatát Győrben, amikor a rend nővéreiben megfogalmazódott a szándék, hogy új iskolaépületet építsenek. Az egy évtizeddel későbbi felavatást követően oktatási jellege az államosításnak köszönhetően megváltozott, mígnem a tanintézet 2003-tól ismét egyházi fenntartásba került. Az akkor indult felújítás egyben bővítést is jelentett, így az épület ma már közvetlen összeköttetésben áll az általános iskolával.

A gimnázium főbejáratával szemben szintén meghatározó épülettömb foglalja el a teret, belső udvarában kialakított pihenőparkkal és játszótérrel.

A történelem megidézését követően hamarosan megpillantottuk a Mosoni-Duna csillogó víztükrét, mellette pedig a nem kevésbé érdekes múltú épületegyüttest, a Dunapart Rezidenciát.

Itt egykor hatalmas gabonaraktár működött, amely egyértelműen Győr városképének egyik meghatározó eleme volt. Több mint száz éven át kulcsszerepet játszott a város, de mondhatni, hogy az ország gabonakereskedelmében is. Társasházzá alakítása a 2000-es évek elején kezdődött meg. Ma már, tervezési koncepciójának és méretének köszönhetően, a felsőbb szinteken elhelyezkedő lakásokból remek kilátás nyílik valamennyi irányba.

„Kertek alatt”, a Duna partján folytattuk utunkat, felidézve a néhány évvel korábbi sétáink hangulatát. Sajnos a környezet azóta kicsit megváltozott, ezért nem bántuk, hogy hamarosan átléptük Ferencváros határát, és megpillantottuk a számomra manapság is modernnek ható épületeket. Pedig a Városrét lakópark első nagy beruházásait, köztük a 206 lakásos társasház építését már a 2000-es évek derekán megkezdték. Nem sokkal később a projekt félbeszakadt, így a három nagy tömb tulajdonképpen már csak mementója egy hamvába holt történetnek, még akkor is, ha a legtöbb lakás ma is családok otthonát jelenti.

Sajnos az egykori Rába Magyar Vagon- és Gépgyár máig álló, de romos étkezdéje már ténylegesen az elmúlást illusztrálja, ráadásul az egykori virágzó, több ezer győrit foglalkoztató vállalat valamennyi üzemcsarnokát és kiszolgáló épületét éppen az új lakópark építése miatt kellett lebontani.

Annak érdekében, hogy ne szomorúan búcsúzzunk a városrésztől, szeretnék felidézni egy, a vagongyár virágkorához kapcsolódó személyes emléket. Anyai nagybátyám, akit nevezzünk egyszerűen Jóska bácsinak (mert őt mindenki így, a keresztnevén szólította), a 80-as években sofőrként dolgozott a vállalatnál. A gépjárműpark teljes skálájára érvényes jogosítvánnyal rendelkezett, ezért néha a vagongyári tűzoltó-, vagy mentőautóval, ritkábban az igazgatói személyautóval, leggyakrabban viszont a nagy Ikarus busszal jelent meg egy villámlátogatásra idesnél, vagyis a nagymamámnál. A busz vezetőjeként pedig nem kevesebbre volt hivatott, mint a Rába ETO férfi kézilabda csapatának szállítására, szerte az országban és Európában.

Nem egyszer abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy nagybátyám felügyeletével én is elkísérhettem a csapatot az idegenbeli mérkőzésére. Emlékszem, hogy hihetetlenül büszke voltam magamra, amiért gyerekként személyesen ismerhetem a tehetséges, egyre jobb eredményekre képes játékosokat. Sosem felejtem el az egyik tatabányai mérkőzést, amelyen az ETO a nagy riválisával szemben győzni tudott, ráadásul idegenben. Persze annak is nagyon örültem, ha Jóska bátyám csak két sarokig fuvarozott nagymamámtól, hogy aztán fülig érő szájjal sétáljak vissza.

Sajnos Jóska bácsi már régóta nincs közöttünk, de a családunk (köztük én is), az egykori, ma is élő barátai és ismerősei hálás szívvel emlékeznek a mindig kedves, vidám és segítőkész „Papára”.

Köszönöm, ha ismét velem tartottak, nemsokára folytatása következik!