Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete tájékoztatja a lakosságot, hogy az önkormányzat döntése alapján a korábbi Kígyó utcai bölcsőde épületének bontását követően új közterület kialakítása kezdődött meg az érintett területen. A beruházás célja, hogy enyhítse a Köztelek utca, a Radnóti út és a Vámbéry Ármin utca környezetében tapasztalható parkolási nehézségeket, ezért a helyszínen több mint 50 férőhelyes új parkoló épül az Útkezelő Szervezet koordinálásával.
A fejlesztés részeként új közvilágítás, korszerű csapadékvíz-elvezető rendszer, járdakapcsolatok és zöldfelületek is létesülnek. A kivitelezés ütemterv szerint halad: elkészült a vízelvezető rendszer és a parkolóterületet határoló szegélyek építése, a következő időszakban pedig az aszfaltozási munkák következnek.
Az önkormányzati képviselői keret és az Útkezelő Szervezet szakmai költségvetésének felhasználásával megvalósuló beruházás várhatóan egy hónapon belül befejeződik. Ezt követően megkezdődhet a műszaki átadás-átvételi, valamint a forgalomba helyezési eljárás, majd a közlekedők birtokba vehetik az új parkolókat.
