Győr társadalmi nagyköveteinek bringás különítménye, a Roxy Bicycle Team már régóta tervezte, hogy Erdélyben, az egykori magyar területeken kerékpárral fedezi fel a látnivalókat, a természeti szépségeket, illetve ismerkedik meg az ott élők mindennapjaival, lehetőségeivel, hagyományaival.

A túra bázisául Szatmárnémetit választottuk, hogy egy nagy, kilenc napos kör teljesítése után oda is térjünk vissza. Terveink között szerepelt többek között Nagybánya, Dés, Kolozsvár, Havasrekettye, Belényes, Nagyvárad, Margita és Nagykároly felkeresése, utolsó bringás napunkon pedig az, hogy néhány kilométer erejéig, egyik csapattársunk kérésének megfelelően visszatérjünk hazánk északkeleti csücskébe.

Készültünk tervezett és sorsszerű találkozásokra is, mert már régóta tudjuk, hogy igazából véletlenek nincsenek.

A fenti állítást igazolva, rögtön túránk első napján összefutottunk egy olyan emberrel, aki tőlünk több mint 500 kilométerre érezhetően imádja szülővárosát, emellett abszolút mértékben kapcsolatba hozható Győrrel.

Amint azt utólag megtudtuk, Félix már jó pár perce figyelt bennünket, miközben mi Nagybánya óvárosának nevezetességeit fedeztük fel. Kereste a lehetőséget, hogy szóba elegyedhessen velünk, pedig – állítása szerint – nem beszél jól magyarul. Aztán amikor éppen az egykori templom történetét bemutató tábla információit böngésztük, közbeszólt. Innentől pedig minden ment a maga útján…

Kiderült, hogy egy igazi lokálpatriótával van dolgunk, aki nem mellesleg LEGO elemek felhasználásával formába önti a világ leghíresebb építmênyeit, köztük a nagybányai Citadella tér nevezetességeit.

És néhány kiállítási darabját hol és mikor mutatta be a közelmúltban? Hát persze, hogy Győrben, három hónappal ezelőtt. Nagyszerű alkotásai itt tekinthetők meg: www.felixmezei.eu. Szerintünk érdemes az oldalát felkeresni.

Három nappal később megejtettünk egy előre egyeztetett találkozót, méghozzá nem is akárkivel, hanem Grezsa Csaba főkonzul úrral, aki kolozsvári székhelyéröl irányítja és felügyeli hivatalosan hat, valójában tizenkét megye Erdélyben élő magyarjai és az odalátogatók hivatalos dolgainak az ügyintézését. Kis túlzással nagyobb terület tartozik hozzá, mint Magyarország.

Főkonzul úr rengeteg információval ellátott bennünket nemcsak Kolozsvár, hanem egész Erdély gazdasági, kultúrális, oktatási, infrastruktúrális, és még jó ideig sorolhatnánk, hány vonatkozását illetően. Nagyon jó volt hallani, hogy magyar-román viszonylatban már nincs elkenségeskedés, sok tekintetben közös az érdeke és a jövője is mindkét félnek. (Egyébként a teljes túra ideje alatt mi is ugyanezt érzékeltük.)

A búcsúzás perceiben a főkonzul úr meglepetéssel szolgált számunkra: nem máshova kaptunk ajánlást, mint a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotába, hogy többek között a váradi Szent László hermát megcsodáljuk.

Legalábbis mi a kiállítás megtekintésére készültünk…

Aztán amikor begurultunk a palota udvarára, és Vakon Zsolt püspöki titkár közölte, hogy Böcskei László püspök úr hamarosan fogad bennünket, kicsit meglepődtünk. Pedig nem vagyunk bátortalan gyerekek.

A kölcsönös bemutatkozás után aztán már magától értetődőnek tűnt valamennyiünk számára, hogy személyesen ő vezet körbe bennünket. A palota ékességének bemutatása közben hamar megtapasztaltuk részéről a természetességet, a jóindulatot, és azt, hogy hogyan „kell” megtalálni a közös hangot bárkivel. Ami pedig a legfontosabb: nem félt viccelődni sem.

Szent László hermájának történetével kapcsolatos információk itt találhatók: (https://sanctusladislaus.ro/szt-laszlo-oroksege)

A közös kép elkészítése után vendéglátónk körbekísért bennünket a palota kiállítási termeiben, közben pedig jó pár festményhez, ereklyéhez (közöttük, az egykor, a Szent Jobb szállításához használt selyemkendőhöz) és egyéb kiállítási tárgyhoz fűzött egy-egy rövid, de annál érdekesebb történetet.

Természetesen azokról a történelmi személyiségekről is ejtett szót, akik az elmúlt évszázadokban megfordultak a palota falai között. (Sissi itt is feltűnt.)

Bekukkantva az egykori borospincébe, már csak három árva hordót találtunk, na és sok-sok lehetőséget fiatalok számára, hogy művészeti hajlamukat (például fotózás, zene) az ingyenesen rendelkezésre bocsátott eszközökkel kibontakoztathassák. Jó volt ezt az irányt is látni.

Püspök úr még a bringákhoz is kikísért bennünket, és mosolyogva kérdezte, hogy 60 éves kor felett is van-e értelme a kerékpározást elkezdeni, illetve gyakorolni? Természetesen támogattuk gondolatában.

Búcsúzóul megkaptuk a rendkívül megtisztelő áldást, valamint a következő bölcsességet: „Önök vendégként érkeztek, és zarándokként távoznak”. Napközben értettük meg igazán, hogy ez valóban így van.

Véget ért egy újabb nagy kaland, és miközben az autóban ülve utaztunk hazafelé, már nosztalgiázni kezdtünk. Az erőfeszítéseinkről – mert akadt belőlük bőven -, a kalandjainkról, a tapasztalatainkról.

Nagyon vegyes a kép, de talán az a legfontosabb, hogy épségben, baleset nélkül teljesítettük a 727 kilométeres kört, és medvével is csak a söröskorsó emblémáján találkoztunk.

Az is kiemelendő, hogy kivétel nélkül mindenki kedvesen viselkedett velünk, legyen szó a falusi kisboltosról vagy a nagyvárosi étterem pincéréről.

A sorsszerű és tervezett találkozásaink tökéletesen feltöltöttek bennünket, érdekes, széles látókörű és előzékeny embereket ismertünk meg. Külön öröm, hogy kíváncsiak voltak ránk, nem csak, mint személyekre, hanem arra is, amit a társadalmi tevékenységünk kapcsán képviselünk. Igyekeztünk is ennek maximálisan eleget tenni, ahol és amikor csak lehetett, büszkén hirdettük, hogy honnan érkeztünk, mi a célunk.

Külön köszönet Grezsa Csaba főkonzul úrnak és Böcskei László püspök úrnak a megtisztelő, egyben szívélyes fogadtatásért.

Bár fizikailag négyen teljesítettük a túrát, de azért minden nap törekedtünk rá, hogy csapatunk névadója, Roxy, a világjáró kutyus is jelen legyen általunk. Biztosíthatunk mindenkit, hogy ez a jövőben is így fog történni.