Három arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a Győr-Győrzámoly térségében megrendezett Jet-Ski Magyar Nagydíjon. A rangos nemzetközi esemény idén egyszerre adott otthont az Aquabike Európa-bajnokság egyik fordulójának és a junior világbajnokságnak, így a hétvégén a világ és Európa legjobbjai mérték össze tudásukat a Mosoni-Duna holtágán.
Ahogy arról korábban, a július 16-i sajtótájékoztatón is beszámoltunk, rekordlétszámú mezőny érkezett Győrbe és Győrzámolyra. A háromnapos verseny igazolta az előzetes várakozásokat: magas színvonalú futamok, látványos küzdelmek és remek magyar eredmények jellemezték a hétvégét.
A felnőtt Európa-bajnoki versenyeken Jászai Csongor ismét bizonyította klasszisát, a Ski GP4 kategóriában aranyérmet szerzett. Ezüstérmes lett Kasza György a Runabout GP1 géposztályban, valamint Szabó Barnabás a Ski GP3 mezőnyében. A Runabout GP4 kategóriában a magyar licenccel induló német Michelle Dimov szintén ezüstérmet nyert.

Az utánpótlás-versenyeken is születtek magyar sikerek. A junior Európa-bajnokság Ski GP4 kategóriájában a magyar színekben induló szlovák Marvin Bohuslav állhatott a dobogó legfelső fokára, míg a junior világbajnokság Ski GP3.2 kategóriájában Bíró Santos Noam diadalmaskodott. Marvin Bohuslav a világbajnokságon egy bronzéremmel is tovább gyarapította a magyar csapat éremkollekcióját.
A Magyar Nagydíj egyik leglátványosabb programja ezúttal is a freestyle-verseny volt. A győri belvárosban, a Rába kettős hídjánál kialakított pályán több ezer néző előtt mutatták be tudásukat a sportág legjobbjai, akik látványos ugrásokkal és akrobatikus elemekkel kápráztatták el a közönséget.

A hétvége különlegességét az adta, hogy a felnőtt Európa-bajnokság és a junior világbajnokság mezőnye egyszerre versenyzett, így Győr és Győrzámoly ismét a nemzetközi jet-ski sport egyik meghatározó helyszínévé vált. A Ski kategóriában álló jet-skikkel, míg a Runabout géposztályban ülő vízi járművekkel álltak rajthoz a versenyzők.
Jászai Csongor világ- és Európa-bajnok versenyző a hazai győzelem után kiemelte: különleges érzés volt saját pályán, a magyar közönség előtt versenyezni, ahol egész évben készül. Hozzátette, az időmérő és a két futam megnyerése után megszerzett kategóriagyőzelem nagy önbizalmat ad számára az Európa-bajnokság utolsó fordulójára.
Szabó Barnabás szerint az ezüstérem különösen értékes, hiszen két évvel ezelőtt ugyanitt bronzérmet szerzett, most pedig sikerült előrelépnie. Mint fogalmazott, a hazai közönség támogatása mindig plusz motivációt jelent számára.

Várkonyi Bálint, a Magyar Jet-Ski Szövetség főtitkára úgy értékelt: a rendezvény ismét bebizonyította, hogy Magyarország világszínvonalú jet-ski-versenyek lebonyolítására is képes. Hangsúlyozta, hogy a hazai versenyzők eredményes szereplése tovább erősíti a magyar jet-ski sport nemzetközi elismertségét.
Szabó Gábor, a Magyar Jet-Ski Szövetség alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Győr-Győrzámoly térségében megrendezett világverseny nemcsak sportszakmai, hanem turisztikai szempontból is kiemelkedő jelentőségű, hiszen a világ számos országából érkező sportolók és csapataik Magyarország jó hírét viszik tovább.
Fotók: Magyar Jet-Ski Szövetség/Kis Ákos
Korábbi cikkünk a témában:
