Szabó Karola győri szalmafonó kapta idén a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított Aranykoszorú díjat. A 83 éves népi kézműves számára a szalma nem csupán alapanyag, hanem örökség, szenvedély és egy olyan tudás, amelyet évtizedek óta igyekszik továbbadni a következő generációknak. Szakajtókat, kalapokat, csipkefonatokat és különleges szalmatárgyakat készít, miközben gyerekeket és felnőtteket is tanít – vallja, hogy addig él, amíg dolgozhat és átadhatja, amit tud.

Szeretettel gratulálunk az elismeréshez. Kapolcs díszpolgára is vagy, Győr városától Szent László-díjat kaptál, és a Győri Értéktárban is képviseled a munkádat, illetve a mesterséget. Számítottál az elismerésre?

A díszpolgári címet főleg a szakajtó miatt kaptam. A faluban a szomszéd bácsitól tanultam meg a szakajtókészítést. Két férfi volt a faluban, aki ezzel foglalkozott, azóta pedig senki. Édesapám kosarat font, édesanyám varrogatott. Mindig a varrógép mellett ültem, így azt is megtanultam, hogyan kell varrni. Az iskolában is sokféle kézműves és háztartási technikát tanítottak. Faragtunk, hímeztünk, mindent megtanultunk a kapolcsi iskolában.

Egyébként jellemző rád, hogy sok mindent kipróbálsz, sok mindent megtanulsz, és a magadévá teszed a tudást. Mi az, ami még hasonlóképpen érdekel?

Az oktatás mindig bennem volt. Amit tudok, azt szeretném átadni. Főleg gyerekekkel szeretek foglalkozni. Igazából tanító néni szerettem volna lenni, de nem voltam olyan jó tanuló, mint a nővérem. Ő tanító néni lett, Pápán végzett 1954-ben a tanítóképzőben, és végig tanítóként dolgozott. Kapolcson mindig figyeltem a szomszéd bácsi kezét. Amikor itt, Győrben találkoztam a szalmafonással, rögtön eszembe jutott Karcsi bácsi. Ott ültem mellette, és néztem a kezét: a mogyoróvesszőt meghajlította a térdén, lepattintotta róla a szálakat, és azokkal fonta össze. Gyönyörű dolgokat készített, és nekem is mindig csinált valamit ajándékba.

Van olyan, hogy jó szalma és rossz szalma?

Persze. Elmentem például Martonvásárra, a kísérleti gazdaságba aratni. Ott ismertem egy szalmafonót, aki búzafajták nemesítésével is foglalkozott. A gazdaságban kis parcellákon mutatták be az érdeklődőknek azokat a búzafajtákat, amelyeket értékesíteni szerettek volna. Mindig volt azonban bánkúti búza is. Ezt elrettentő példának vetették, mert nagyon keveset terem. Viszont magas a szára, nagyon magasra megnő. Ezért mindig odamentem aratni. Erdélyben megismertem az alakort, amely egy ősi gabonafajta. Igazából ebből a kétfajta szalmából dolgozunk.

Volt hogy elkezdtél készíteni egy tárgyat, de végül teljesen más lett belőle, mint amit eredetileg elképzeltél? Munka közben másként fontad vagy továbbgondoltad?

Igen, mert amikor az ember beáztatja a szalmát, akkor derül ki, mit lehet belőle készíteni. Van olyan, amelyik nagyon puha. Abból például nem lehet hengeres fonást csinálni, csak laposat. A puha szalmából készülhet a kalaphoz szükséges lapos fonat. Később Erdélyben szereztem egy szalmakalap-varrógépet, nagyon jó kis gép. Ezzel már itthon is meg tudtam varrni a fonatot. Az erdélyiek azonban kifejezetten erre szakosodtak. Megfonják az alapanyagot, és öt perc alatt megvarrnak egy kalapot.

Mennyire számít különlegesnek ez a mesterség Magyarországon? Nem vagytok sokan, ugye?

Kalapot szinte senki nem varr. A kézművesek is inkább Erdélyben készíttetik el, mert rengeteg munkával jár. Nagyon sok időt elvesz, és mellette nem lehetne ennyi helyre járni, tanítani vagy vásározni.

Van még olyan mesterember Magyarországon vagy a környéken, akitől tudsz tanulni? Valaki, aki újat tud mutatni a szalmafonásban?

Csak az Alföldön vannak még mesterek. A Dunántúlon ketten vagyunk a lányommal. Szakajtót például mindössze hárman készítünk az országban. Mindhárman nyolcvan év fölöttiek vagyunk, én vagyok a legfiatalabb, nyolcvanhárom évesen.

Mi volt a legfurcsább vagy legviccesebb tárgy, amelyet szalmából készítettél, akár felkérésre, akár saját ötletből?

Például üveget is fontunk be. Volt egy nagy, bütykös üveg, amelynek a dugója elfektetve állt. Befontam szalmával, alul pedig egy kis támasztékot hagytam neki. A tetejére egy borlovagot készítettünk.  Balatonalmádiban, a borfesztiválon az egyik ilyen figurát elkunyerálták. A borlovag egy hordón ül, az egyik kezében poharat, a másikban a kalapját tartja. Egy-két helyre magammal viszem érdekességként.

Akkor ez olyan darab, amelytől nem szívesen válnál meg, mert örök emlék?

Igen. Ezen kívül vasalt szalmából képeslapokat is készítek. A legpuhább szalma az árpaszalma. Azt föl lehet hasítani, majd ki lehet vasalni. Ezután különböző ragasztószalagokra és lapokra ragasztom, és kivágom belőle a mintákat. Karácsonyi és húsvéti képeslapokat is készítünk. Az is nagyon sok munka, de gyakran keresik nálam.

Mennyire vagy előre lefoglalva? Most már érkeznek a karácsonyi rendelések?

Egészen karácsonyig be vagyok táblázva. Éppen ma hívtak Börcsre is, október 10-re, a  Kézművesek Utcájába. A szlovén határ mellett, Apát szlovén–magyar iskolába pedig tíz éve rendszeresen járok. Évente kétszer-háromszor meghívnak. Van, amikor csak egy bemutató foglalkozást tartok. Megmutatom, hogyan kell szakajtót készíteni, és közben mesélek a gyerekeknek a régi dolgokról.

Mi az a technika, amelyre különösen büszke vagy? Mi volt az, amit nehéz volt megtanulni, és amikor sikerült, érezted, hogy ez tényleg nagyon jól megy?

Igen, például a különböző csipkefonatok. Nem tudom, hányszor mentem ki Erdélybe, mire megtanultam. Két-három szállal kell kezdeni. Az egyik oldalon is hármas fonást készítünk, a másikon is, majd a kettőt összekapcsoljuk. A fonat egyik és másik oldalán, középen halad végig a csipkeminta. Nagyon vékony szálakból készül.

Keresnek meg fiatalok vagy idősebbek azzal, hogy szeretnének tőled tanulni?

Igen. Van olyan kisfiú, aki utánam jött május elsején Vénekre, mert olvasta, hogy ott leszek. Húsvétkor is találkoztunk, és már most várjuk, mikor jön megint. Amint meglát, rögtön leül mellém, mert annyira szereti csinálni.

Van olyan tárgy, amelyet még szeretnél elkészíteni? Olyan, ami már benned van, de még nem próbáltad megvalósítani? Akár egy alkalomra, akár csak a saját szórakoztatásodra.

A fiam ötvenedik születésnapjára készítettem egy kis kompozíciót. Kitaláltam két kis madarat. Szalmából megfontam őket, drótból pedig meghajtogattam az ötvenes számot. A két madár őt és a feleségét jelképezte. Most szeptember 25-én lesz az unokámnak az esküvője. Gondolkodom rajta, mit kellene készíteni, de még nem tudom. Ehhez az unokámhoz nem áll közel a szalmafonás. A Hamburgban élő unokámat viszont már tanítottam. Magammal vittem Svájcba is. Tíz évig jártam ki oda tanítani. A Mesterségek Ünnepén talált rám egy svájci szalmafonó. Rendszeresen visszajárt hozzánk, ötleteket is hozott. Végre talált valakit, aki tudott vele németül beszélni, és megkérdezte, nem mennék-e ki Svájcba. Azt mondtam, jó, egyszer kimegyek. Végül tíz éven át minden évben autóval utaztam ki tanítani. Körülbelül 1100 kilométer volt az út, Bern után még tizennyolc kilométert kellett menni.

Szép helyeken jártál.

Máig levelezünk egyébként. Ő csodálatos dolgokat készít, egészen különleges technikáik vannak. Egy alkalommal svájci, német és holland szalmafonókkal együtt hívtak meg bennünket tanítani egy negyvenfős csoporthoz. Én olyan technikát mutattam be, amelyet senki más nem ismert, ezért végül mindenki körülöttem állt.

Ha a szalma beszélni tudna, vajon mit árulna el rólad?

Azt, hogy a szalma a szegény ember aranya. Nagyon szegények voltunk a faluban. Az embereknek szükségük volt a búzára, hogy kenyeret tudjanak sütni, és szükségük volt a szalmára is. Az került az állatok alá, abból készült a szalmazsák, és a házunk tetején is zsúptető volt. Szó szerint szalmazsákra születtem. Már akkor belém ivódott mindez. A mottóm az, hogy nem mind arany, ami fénylik, de az aranynak tűnő szalma aranyat ér a hozzáértő ember kezében. Most pedig az aranykoszorút is megkaptam hozzá, tehát ez is arany.

Mi a titka annak, hogy valaki ennyi idősen is ilyen szorgalmas és jókedvű maradjon? Ez mind a szalmának köszönhető?

A szalmának. Szinte nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Ha lustálkodom, vagy leülök a számítógéphez játszani – mert az a másik kedvenc hobbim, azzal pihenek –, akkor is eszembe jut:

– Jaj, a szalmából még ezt is meg akarom csinálni! Mindig kitalálok valamit. Vezetés közben is azon gondolkodom, mi lesz holnap, mit kellene készíteni. Folyamatosan ez jár a fejemben. Addig élek, amíg ezt csinálhatom és taníthatom.