Időjárás

28 °C

szeptember 03. | Hilda

Deutsch English
Húszéves az ÁRKÁD Győr – kétnapos jubileumi programsorozatot rendeznek
Húszéves az ÁRKÁD Győr – kétnapos jubileumi programsorozatot rendeznek

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az ÁRKÁD Győr. A 2006-ban megnyílt bevásárlóközpont szeptember 18-án és 19-én családi programokkal, koncertekkel és színpadi produkciókkal várja az érdeklődőket.

A jubileumi rendezvények helyszíne az ÁRKÁD Győr mögötti földszinti parkoló lesz. A területet szeptember 17-én, csütörtökön 21 órától lezárják, az emeleti parkoló azonban továbbra is használható marad.

Óvodások rajzaiból készül el a születésnapi torta

A jubileumhoz kapcsolódva tavasszal rajzpályázatot hirdettek óvodai csoportoknak. A gyerekek azt mutathatták meg alkotásaikon, milyennek képzelik el az ÁRKÁD Győr huszadik születésnapi tortáját.

A felhívásra húsz pályamű érkezett. A nyertes alkotást beküldő óvodai csoport 100 ezer forint értékű ajándékkártyát kap, a rajzon szereplő tortát pedig a Toscana Cukrászda elkészíti a jubileumi ünnepségre. A beérkezett művekből a rendezvény idején kiállítás is nyílik.

A szeptember 18-i program

16.00 – Ünnepélyes megnyitó

16.30 – Kalap Jakab gyerekkoncert
Interaktív zenés műsor közös énekléssel, mozgással és humorral.

17.30 – Fitt Mamik szenior örömtánc
A Mozsonyi Elza vezette csoport bemutatója a mozgás és a közösségi tánc öröméről.

18.30 – JóVilágVan-koncert
A párkányi zenekar a felvidéki magyar könnyűzenei élet közel két évtizede működő formációja.

19.30 – LED-show
A Tűzfészek Társulat programjában a modern fénytechnika, a zsonglőrprodukció és a koreográfia kapcsolódik össze.

20.30 – Groovehouse-koncert
Az est zárásaként Judy és Zsolti lép színpadra.

A szeptember 19-i program

Szombaton a színpadi műsorok mellett egész nap családi és gyermekprogramokat tartanak. A résztvevőket többek között játékos „Ki mit tud?”, hajfonás, hennafestés, légvár, körhinta, óriás fajátékok, aerial jóga, kézműves foglalkozások, mesesarok, arcfestés és csillámtetoválás várja. A programokon díjmentesen lehet részt venni.

9.30 – Reggeli torna kicsiknek és nagyoknak
Közös átmozgató program Obertol Dáviddal és a Grund Fitness csapatával.

10.30 – BrandNyúl gyerekkoncert
Interaktív zenés műsor gyerekeknek és családoknak.

12.00 – A Dunaszegi Színjátszókör műsora
A közösségi társulat zenés-táncos összeállítással érkezik.

13.00 – Barber-show
A Men’s Zone Barber Shop csapata a férfifodrászat különböző technikáit mutatja be.

14.00 – Pszichológus Pasi: digitális nevelés
Tóth Dániel pszichológus a digitális nevelés kérdéseiről, valamint az online és az offline világ közötti egészséges egyensúly kialakításáról tart előadást.

15.00 – Tánc- és közösségi dobshow
A táncprodukciót közös dobolás egészíti ki, amelybe a közönség is bekapcsolódhat.

16.15 – Farkasházi Réka és a Tintanyúl gyerekkoncertje
A zenekar játékos, humoros dalaival a gyerekeket és a szülőket egyaránt megszólítja.

17.20 – Ünnepi tortavágás és eredményhirdetés
A tortavágás mellett köszöntik a bevásárlóközpont húsz éve ott dolgozó munkatársait, és kihirdetik a tavaszi óvodai rajzpályázat eredményét.

18.30 – Esti Egyenleg-koncert
A győri zenekar a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek ismert külföldi slágereit idézi meg.

20.30 – Bruno x Spacc-koncert
A jubileumi hétvége zárókoncertjén a hiphop, a rap és a modern pop műfaját ötvöző páros lép fel.

A huszadik évfordulóhoz kapcsolódó programsorozat ősszel egy születésnapi nyereményjátékkal folytatódik, amelynek részleteiről az ÁRKÁD Győr saját felületein ad tájékoztatást.

Borítókép: magnific.com