Időjárás

13 °C

április 11. | Leó, Szaniszló

Deutsch English
A „magyar El Camino”, és talán az első négylábú, aki hivatalosan végigjárta
A „magyar El Camino”, és talán az első négylábú, aki hivatalosan végigjárta
Győr négylábú társadalmi nagykövete, Roxy, a világjáró kutyus és kétlábú csapattársai több mint tíz évvel ezelőtt vágtak bele egy nagy kalandba, a híres elődöket követve másfélmillió lépést tettek meg Magyarország legszebb tájain keresztül. Hazánk keleti és nyugati csücske között számos hegységen átkelve jutottak el kisebb-nagyobb településekre, köztük a fővárosba is, közben pedig rengeteg emberrel ismerkedtek meg és beszélgettek, bepillantva a mindennapjaikba, az életükbe. Már akkor is szerettek hidakat építeni…

Az Országos Kéktúra 1160 kilométeres távjának bejárása során megszámlálhatatlan élményben volt részük, és bár nem egészen öt év alatt, több részletben teljesítették a kihívást, mégis folyamatos belső utazásként élték meg minden pillanatát.

A kiinduló-, illetve végpontok: Írott-kő és Hollóháza

 

Magyarország legmagasabb pontján, Kékestetőn

 

Csoda hát, hogy a klasszikus kéktúra befejezésével nem akartak véget vetni a vándorlásuknak? Némi pihenő után máris a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra ösvényén találták magukat, hogy kisebb távot és szintemelkedéseket teljesítve, de újabb élményekkel gazdagodjanak. Írott-kőről indulva 541 kilométert gyalogoltak, majd kicsivel több mint két év után Szekszárdon ismét megszakították az utazásukat, ugyanis a Dél-dunántúli Kéktúra ott véget ér.

Az utolsó túrás napon Szálkán és Zengővárkonyban, Rockenbauer Pál sírjánál

 

Mondhatnánk, hogy ezek után az Alföldi Kéktúra közel 870 kilométeres távjának teljesítése már csak a habot jelentette a tortán, valójában azonban talán a legnagyobb erőpróba a kéktúrás szakaszok közül. Nem igazán fizikai kihívás egy gyakorlott túrázónak, inkább lelki próbatételt jelent. Persze a csapat tagjai e tekintetben is jelesre vizsgáztak, egymást átsegítve a nehézségeken kovácsolódott össze, talán még az előzőeknél is jobban a társaság.

Természetesen azért látnivalókban sem volt hiány, az érdekességek túlnyomó részét azonban a nagy kék láncra felfűzött települések nyújtották.

Debrecenben, a Kossuth téren, már „hivatalos” nagykövetekként

 

Amikor a sátoraljaújhelyi vasútállomáson bekerült az utolsó pecsét a füzetekbe – köztük Roxyéba is -, a csapat valamennyi tagja számára lezárult egy korszak. Tíz év kalandja az összesen 2570 kilométer teljesítése során pótolhatatlan élményeket jelent, emellett arra ösztönöz, hogy az utat, ha nem is kéktúrázás formájában, de folytatni kell.

Tíz év pecsétgyűjteménye hat füzetben

 

Sajnos a négylábúak teljesítését a Magyar Természetjáró Szövetség nem jegyzi be a nyilvántartásába, ettől függetlenül valószínűleg Roxy az első kutya, aki igazoltan teljesítette az Országos Kékkör teljes távját.

Persze minden szám és nyilvántartás eltörpül azok mellett a megható pillanatok mellett, amelyekkel a csapat tagjai tették örökre emlékezetessé a teljes kör tényleges bezárásának utolsó kilométereit: Győr négylábú társadalmi nagykövetét korára (elmúlt 16 éves) és a jelentős szintemelkedésre tekintettel felváltva vitték fel ölben az Országos Kéktúra legközelebbi, Nagy-nyugodón elhelyezett pecsételőhelyéhez.

Az utolsó lépéseket aztán már saját lábán tette meg a csapat vezetője, így az ünnepélyes pillanat a kezdő lépésekhez hasonlóan került megörökítésre.