A Budapest – Bécs vasútvonaltól délre elterülő negyed a Győr – Pápa vasútvonalig terjed.

A római korban temetkezési hely volt, a középkorban pedig több kisebb település létesült a mai helyen; XV. századi nevük szerint: Királyfölde, Szentadalbertfalva, Szentdomokosfalva és Johannitafalva.

A török hódoltság idején az itt található épületek elpusztultak, helyettük észak-dél irányú utcák alakultak ki, melyek befolyásolták a mai rendszer kialakulását. A XVII. századtól majorokat és állattartásra alkalmas kerteket alakítottak ki a város tőzsérei. A XIX. századtól a városközpont déli irányba tolódott el, ezzel felgyorsult Nádorváros fejlődése. Ebben az időszakban jelentős közintézmények épültek, és a lakónegyedek is fejlődésnek indultak.

Az 1960-as évek végén kezdték tervezni, illetve építeni, a lakóterületéből később önállósodott lakótelepeket, Adyvárost és Marcalvárost, mely városrészek már korábban bemutatásra kerültek.

A városrészhez tartozik a Rába melletti Rabkert és Góré-dűlő, ami számos kiskertnek, hétvégi háznak ad helyet. Ezek a Rába töltése és a Pápai út közötti részen helyezkednek el.

A Győrben élők, illetve a város vonzáskörzetéből érkezők nagy része számára Nádorváros „kikerülhetetlen”, akár munkába eljutásról, akár egyéb úti célról legyen szó. Persze nemcsak az átmenő forgalom miatt bír ekkora jelentőséggel, számos vonatkozásban tölt be központi szerepet. Itt található például a megye, illetve régió legnagyobb kórháznegyede, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, közvetlen szomszédságában pedig a Magyarországon harmadikként, vidéken elsőként felépült bevásárló- és szórakoztató központ, a Győr Plaza

Hordereje mellett mérete miatt sem egyszerű összefoglalni a tudnivalókat a városrészről, így Nádorvárost (is) két blokkban fogom bemutatni, kezdve a nyugati résszel.

Először is felkaptattam a Baross híd egyik déli lépcsősorán, hogy kicsit magasabbról vehessem szemügyre a városrész közelebbi épületeit, nevezetességeit. Szinte madártávlatból néztem végig az autóbusz-pályaudvaron, a már régóta ott álló, és a pár évvel ezelőtt kialakított, főleg étkezési igényeket kielégítő épületsorokon, majd a hatalmas díszes épületkomplexumra vetettem egy pillantást. Az egykori Frigyes laktanya újjávarázsolt házait és belső udvarait mindenképpen meg kellett néznem közelebbről. A Leier City Center 2015 óta üde színfoltja a városrésznek, ezzel együtt számomra is élményt nyújtott néhány pillanat erejéig körülnézni a kertben.

A vasúti kerítés mentén továbbhaladva visszapillantottam az állomás, majd a Babits Mihály utca irányába. A Kálvária utca nagy ívű kanyarja után már az irodaházat vettem szemügyre, amelyben a Széchenyi Nyomda mellett több kisebb vállalkozás helyiségei találhatók.

A vasút, a Bakonyi úti felüljáró és a Pásztor utca által bezárt háromszögben is fordultam egyet, ahol apró utcák és takaros családi házak bújnak meg. Talán ez a rész Nádorváros legcsendesebb szeglete.

Visszatérve a „nyüzsgésbe” végiggurultam a Kálvária utcán, útba ejtve a Szent Kamillus templomot és a Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolát, majd áttekertem a választóvonalként szolgáló Baross Gábor útig, hogy utána a Bem téren megpihenjek kicsit. Pontosan Győr egyik legismertebb középfokú oktatási intézményével, a Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum színes csempés épületével szemben szálltam le a bicikliről. Ki gondolná, hogy az iskola már 128 éves múltra tekint vissza? Persze a tanítás 1897-ben nem ebben az épületben vette kezdetét, ide csak 1964-ben költözött a tantestület és a diákság.

Hátat fordítva az iskolának azonnal feltűnt egy padon ücsörgő női és férfi alak, akik „úgy ülnek ott, mint akiket éppen megérintett az érzés, talán ez az a pillanat, amikor a szerelem lángra kap”. Lebó Ferenc Szerelmespár című alkotása egy lányukat elvesztő házaspár felajánlása a város számára.

A téren több, a fentin kívüli kompozíció is található, többek között egy tölgyfalevelet formázó alkotás, melyet a Lengyel Köztársaság elnöke, Lech Kaczyński emlékére állítottak ki, aki 2006-ban itt, néhány méterre avatta fel a Lengyel-magyar barátság emlékművét.

A parkban, a művészi alkotások mellett sportpálya és játszótér is helyet kapott, így talán valamennyi generáció előszeretettel veszi igénybe a szolgáltatásait.

Dél felé fordulva ismét csendesebb környéken haladtam keresztül, kezdve mindjárt a II. világháborúban hősi halált halt lengyel katonák emlékére állított emlékoszloppal, majd folytatva a Babits Mihály utca talán legújabb építésű, színes társasházaival.

Valószínűleg sokunkban törnek fel emlékek, amikor megpillantjuk a – jelenlegi nevén – Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztályának épületét, a kérdés csak az, hogy ezek a gondolatok mennyiben jelentenek pozitív élményeket. Ez a felvetés megállja a helyét a Zrínyi utca ellenkező oldalán álló, egykor szebb napokat látott komplexummal kapcsolatban is, hiszen néhány éve még kórházként működött. Jelen pillanatban azonban olyan mértékű felújítás alatt áll, hogy az éppen hatalmas átalakuláson átmenő főbejárat helyett csak az egyik különálló, de már szépen rendbe hozott épületet tudtam lefotózni.

Átkelve a városrész kelet-nyugati tengelyét jelentő, mindig forgalmas Szigethy Attila úton, máris a retro hangulatú, hagyományos magyar konyhát kínáló Cézár Pince Vendéglőnél találtam magam. Továbbgurulva Győr talán legismertebb, legkeresettebb virágüzleténél fordultam be a sarkon, de csak óvatosan, mert a sor vége most is a járdán várakozott.

Felszerelésemet megigazítva, fegyelmezetten, mindent szabályt betartva kerültem vissza a Zrínyi utca ellenkező végéig, majd a Rendőrkapitányság épületét elhagyva nyugat felé vettem az irányt.

A Táncsics utca égig érő fái kellemes árnyékot nyújtottak, amíg szépen lassan eljutottam alattuk a Mónus Illés utca sarkán álló Kardirex Egészségügyi Központig, illetve Kovács Margit Tagóvodáig.

A következő tömbök felfedezése során nagyon vegyes kép tárult elém. Először átgurultam a Csokonai utca csendes, családi házas nyugalmán, majd megint a forgalmas Szigethy Attila út következett. Ezen a részen egyik oldalon az egykori városi bérház, a másik oldalon panelházak sora szegélyezi az utat. Érdekes vizuális élmény: két kor, két építészeti elképzelés és megvalósítás egymással átellenben.

Bekukkantva a Nádor utcába, hasonló kép fogadja az embert: családi és régebbi társasházakkal szemben – már szintén nem túl fiatal – panelok, igaz, az egyhangúságot megtörő elrendezésben.

Jaaaj, micsoda kreatív, sokszínű játékpalettával rendelkezett annak idején a Lemezárugyár… Én is birtokoltam egy-két darabot belőlük gyerekkoromban, sőt, még a gyártási folyamatot is láthattam, úgy emlékszem. Mára azonban modern társasházak vették át az üzem helyét, a fantáziát sokkal inkább a lakhatási igények kielégítése terén kihasználva.

Az új lakótömb közvetlen szomszédságában ismét egy kiskertes, családi házas övezetbe csöppen az ember. Amikor átgurultam rajta, néhány pillanat erejéig úgy éreztem, mintha egy apró faluba érkeztem volna.

Az érzés akkor múlt el – de csak kis időre -, amikor visszakanyarodtam a Bakonyi út mellé, hogy először a messziről szembetűnő, hivatalos nevén Marcalvárosi Víztoronyra emeljem tekintetem. A közel negyven éve elkészült impozáns mérnöki alkotás még ma is modernnek számít. Tekintélyt parancsoló 63 méteres magasságával uralja Győr déli városképét.

A toronytól balra a Győr-Szol Zrt. irodaháza már nem ilyen monumentális, a város üzemeltetésének szempontjából mégis fontos szerepet játszik, többek között az ügyfelek fogadása kapcsán.

Mint ahogy a Gábor László Építő- és Faipari Szakképző Iskola is kiemelt jelentőséggel bír, ugyanis az iskola – új típusú közoktatási intézményként – megalapítása óta, az építő- és faipari szakmákban iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakmai oktatást is végez.

Még mindig a Bakonyi útnál maradva, visszakanyarodtam a felüljáró melletti üzemekhez és irodaházakhoz, melyekben fiatalabb és idősebb koromban is megfordultam, igaz, eltérő céllal.

Ezt követően ismét déli irányba fordultam, hogy – átkelve a vasúti átjárón – bevegyem magam a kicsi utcákba. Elhaladva a Hödlmayr Kft. hatalmas méretű, megszámlálhatatlan mennyiségű új autót tároló telepe mellett, megérkeztem a már-már falusias jelleget mutató, Cowalter környéki területhez, illetve az azonos nevű vendéglőhöz. Azt hiszem, a klasszikus „kockás terítős”, gazdag halétel kínálatot felvonultató éttermet senkinek sem kell bemutatni. Amennyiben mégis, jó szívvel ajánlom az először idelátogatóknak a házias jellegű konyháját és vidéki hangulatát.

A bentről áradó, ínycsiklandó illatok ellenére most nem tértem be a vendéglőbe, inkább továbbtekertem a töltésen, hogy megpillanthassam a Rábát és a felette átívelő vasúti hidat.

Gyalogosan belépve a Roxy, a világjáró kutyussal közös „dzsungelünkbe” elárasztottak az emlékek. Hosszú-hosszú éveken keresztül jártunk ide sétálni, lakjunk éppen a város bármely pontján. Az ártéri erdő és a folyó találkozása olyan vadregényes környezetet alakított ki, amelyben minden egyes alkalommal felfedeztünk valami újat, valami izgalmasat. Mindkettőnket ezernyi inger ért, de a környék arra is lehetőséget nyújtott, hogy kiszakadjunk a városi nyüzsgésből, kicsit magunk legyünk, feltöltődjünk. Számomra ma is Győr legszebb része a Rába partja és a Marcal-tó környéke.

Bizonyára így érzik azok is, akik a Rabkertben vagy a Góré-dűlőben álló kis hétvégi házaikban töltik a szabadidejüket, gondozzák a szebbnél szebb kertjeiket. Sokan közülük már életvitelszerűen itt élnek, amit a legteljesebb mértékben meg tudok érteni.

Túrám lezárásaként néhány pillanatra megálltam a hely előtt, ami annak idején kiindulópontja volt Roxyval közös életemnek, a kalandjainknak, és az azokból fakadó milliónyi élményünknek. Többek között ez a városrész bemutató sem jöhetett volna létre, ha a Győri Állatmenhelyen, 2013 januárjában nem találkozik két szempár…

Azt hiszem nem követek el nagy bűnt, ha nemcsak nyugtató sétára alkalmas területet vagy megítélésem szerint remek vendéglátóegységet ajánlok az olvasók figyelmébe, hanem azokat az árva négylábúakat is, akik akár több éve várják, hogy az álomgazdi megjelenjen az ő kenneljük előtt, és a több mint 13 évvel ezelőtti jelenet megismétlődjön. Ők mindent megérdemelnek, és itt nem feltétlenül az örökbefogadásra gondolok, hanem arra, hogy akár egy sétáért, néhány jó szóért is nagyon hálásak tudnak lenni.

Úgy gondolom, hogy a fentiekből valamennyire kirajzolódott Nádorváros, vagyis egyik felének sokszínűsége, illetve az, hogy valóban nagy jelentőséggel bír Győr életében, mindennapjaiban.

Sok tekintetben erős a kontraszt, de ez nem feltétlenül jelent rosszat, inkább azt, hogy a városrész – figyelembe véve az itt élők és a betelepülők igényeit – képes a fejlődésre, a megújulásra, eközben a hagyományok megőrzésére is hangsúlyt fektet.

Következő alkalommal Nádorváros keleti részét veszem górcső alá, ennek eredményeképpen a két fél hamarosan megalkotja az egészet.

Köszönöm, ha ismét velem tartottak, nemsokára folytatása következik!