Bemutatkozik Győr a győrieknek: 9. rész – Adyváros

Roxy, a világjáró kutyus, a Győri Állatmenhely egykori lakója és kétlábú csapattársai az elmúlt években bejárták Magyarország valamennyi tájegységét, kerékpáron számos európai országba is eljutottak, eközben pedig becses küldetésként vállalták szülővárosuk népszerűsítését. Ők Győr társadalmi nagykövetei.

Szórádi József, a csapat motorja most Győrt mutatja be a győrieknek és természetesen nem csak a győrieknek.

Vasárnap reggel történt, egy késő tavaszi nap kezdetén, erre határozottan emlékszem. A hálószobánk ablakán keresztül beszűrődött a madarak hangos csicsergése. A lágy napfény és a zajos terefere nem hagyta, hogy ismét álomba merüljek, pedig a hétvégi pirkadat legjobb része az, amikor az ember átfordul a másik oldalára és ismét könnyű, nyugodt álomba merül. Lassan kikecmeregtem hát az ágyból, majd összehúzott szemöldökkel kezdtem kutatni, ki is az, aki, az egészen az ötödik emeletig nyúló fa lombjának rejtekében harsány véleményt merészel nyilvánítani valamiről. Bármiről. Amikor aztán a levelek között megbújó apró madarak mellett megpillantottam a Kodály Zoltán utca hosszan elnyúló aszfaltcsíkját, két oldalán, az egymást jól kiegészítő zöld és szürke színekkel, a néhány járókelővel, hamar elszállt a mérgem, csak bámultam a zavartalan harmóniát.

Mindez húsz éve történt. Azóta a városrész összképe nem sokat változott, talán csak a fák nőttek magasabbra, ezzel együtt a zöld szín aránya gyarapodott, a szürkét pedig sok helyen széles színskála váltotta fel.

Győr korszerű technológiájú (panelos) lakásépítése, az évi 4000 lakás kapacitású Győri Házgyár elkészültével, Dél-Nádorvárosban vette kezdetét tömegméretekben. Adyváros 1968 és 1978 között nőtt ki a földből, ebben az időszakban összesen 9100 lakás készült el. Az egykori Ady Endre lakótelep kiépítését öt ütemben valósították meg.

A szigorú gazdasági követelmények, a szűkös típusterv-választék és a házgyári technológia kiforratlansága is hozzájárult ahhoz, hogy az elkészült lakótelep képe kifejezetten vegyesre sikeredett: a Szigethy Attila és a Kodály Zoltán út hosszan elnyúló tízemeletes monstrumai meglehetősen nyomasztó látványt nyújtanak, míg a változatosabb telepítésű és alacsonyabb szintszámmal készült területek (pl. az Ifjúság körút) kedvezőbb megjelenésűek és élhetőbbek.

A városrész szűk határa a Szigethy Attila út, a vasút és a Tihanyi Árpád út, de az ezeken az utakon átnyúló négy-, illetve (többségében) tízemeletes házak is a városrészhez tartoznak.

Érdekesség, hogy 2016-ban egy online szavazáson az ország kedvenc lakótelepének választották.

A városrész felfedezését, Roxy, a világjáró kutyussal Adyváros délnyugati csücskében, talán a leginkább természethez közeli, de mesterséges eredetű tó partján kezdtük. Kialakításakor csapadékvíz gyűjtő és levezető funkciót szántak neki, környezete parkosításával, sétány létrehozásával azonban ma már nagyban hozzájárul az ott élők életminőségének és a környék mikroklímájának javításához.

Partjától egy ugrásra magasodik a Petz Aladár Egyetemi kórház egyik nővérszállója, vele szemben pedig a lakóház funkciójú „ikertestvére”.

Kicsit közelebb sétálva a vízhez az egykori legendás, de ma már nem működő Tó vendéglő kapcsán nosztalgiázhatunk, a vendéglátós hagyományokat azonban már több mint egy évtizede a Tópart Pizzéria viszi tovább.

Igyekeztünk felfedezni a meglehetősen nagy kiterjedésű zöldterületet, melyre kiváló lehetőséget nyújtanak a sétautak. Mindjárt a kiindulópontjuknál áll egy különleges tábla Győr testvérvárosainak nevével, címerével és földrajzi távolságával. Közülük, az akár kerékpárral is kényelmesen megközelíthető Dunaszerdahely neve tűnt fel elsőként. Meg is jegyeztem magamnak, de ez már egy másik történet…

Természetközeli sétánk zárásaként kényelmesen megkerültük az egyedi adottságú, dombra épített gyermekparadicsomot, hogy végre szemügyre vehessük a lakókörnyezetet is.

Ráfordulva az Ifjúság körútra, az adottságokhoz képest kellemes látvány tárult elénk. Az utca két oldalán kis előkertek színesítik az ötszintes házak előtti területet, ezért, mielőtt a lakók és látogatók belépnének a lépcsőházba, néhány pillanatra elfelejthetik, hogy éppen melyik városrészben is tartózkodnak.

Az egymás mellett, párhuzamosan futó járda és kerékpárút bizonyos pontjain tábla hívja fel a figyelmet az elővigyázatosságra. Nem durva, inkább jóindulatú emlékeztető az odafigyelésre.

Elérve a Kodály Zoltán utca kereszteződéséhez megálltunk, hogy felidézhessem magamban a bevezetőben említett érzést, majd négylábú társamat rövid pózolásra ösztönöztem a Nyitott ritmus című, Kodály Zoltán tiszteletére állított emlékmű előtt. Azt hiszem, a jutalomfalat elérte a kívánt hatást.

Nemcsak a városrész, hanem talán egész Győr legkülönlegesebb utcájának görbületéhez értünk, ahol éppen a kanyar miatt változatos alakzatban helyezték el annak idején a háztömböket. Így a zöld terület is jobban teret tudott hódítani magának, a fák és bokorcsoportok tekintetében ugyanúgy, mint a színes virágágyásokat illetően. Apró botanikus kertek övezik a kisebb-nagyobb játszótereket és a gyalogutakat itt.

Néhány ház bejárati ajtaja felett a mai napig tábla jelzi, hogy abban a lépcsőházban egykor olyan „hivatalos” személy lakott, aki folyamatosan jelen volt a ház életében, felügyelte a bejáratokat, és gondoskodott arról, hogy minden rendben legyen a közös területeken.

Ismét az egyenesbe fordulva feltűnt az a látvány, ami leginkább télen, a feldíszített fák miatt lenyűgöző, de azért így, tavasszal is bámészkodásra készteti a járókelőt.

Rövid időre elhagytuk a körutat, hogy a Bán Aladár utcában szemügyre vehessünk egy óriási teret, illetve tulajdonképpen egy hatalmas zöld parkot. Itt, a városrész keleti határán égbe törő tízemeletes tömbök sorakoznak, míg velük szemben a korábbiakhoz hasonló virágos előkertek díszítik a lényegesen alacsonyabb házsort.

Kevés pihenő és pár darab motivációs jutalomfalat elfogyasztása után visszatértünk eredeti útirányunkhoz, majd néhány száz métert megtéve már meg is érkeztünk fiatalkori focis emlékeim helyszínére. Érdekes, hogy pont itt, az utca egyik oldalán, a Grabo sátorban (ma egyetemi sportcsarnok), illetve másik oldalán, a Barátság parkban is rengeteg barátságos és hivatalos kispályás meccsen rúgtuk a bőrt. Örömömre szolgál, hogy a városrész e területén ma is számos lehetőség áll rendelkezésre a testmozgásra vágyók számára.

Rövid időutazásunkat követően éppen ideje volt visszatérni Adyváros belső területeihez, ezek között elsőként a Földes Gábor utcához.

A paneltömbök között főleg nevelési intézmények bújnak meg, melyek közül elsőként a Móra Ferenc Általános Iskolát közelítettük meg. Az épületben 1989 őszétől már középfokú oktatás is folyik, ifjú koromat felidézve mégis olyan emlékek jutnak leginkább eszembe, amelyekben barátaim, néhány évvel később élsportolókká váló iskolatársaikról meséltek.

A közelben természetesen bölcsőde és óvoda is található, ezek udvarán, illetve kerítésükön kívül is számos kültéri játék és sportpálya szolgálja kisebbek és nagyobbak felhőtlen időtöltési tevékenységét.

Visszatérve a Földes Gábor utcába, a számunkra már belülről sem ismeretlen Győr Plusz Rádió otthona előtt időztünk kicsit, majd a körforgalmon átkelve máris a Kodály Zoltán utcát nyugatról határoló „felhőkarcolókat”, előttük pedig a Posta épületét pillantottuk meg.

Elhúzódva a tízemeletesektől, hatalmas zöld terület, a Kuopio park látványa tárult elénk. Itt nemrég a közlekedést megkönnyítő, annak színvonalát növelő funkciókat valósítottak meg, emellett megújultak a liget zöldfelületei is. Modern játszótér, változatos, színes növényvilág jellemzi a területet, ahol csak egy padon ücsörögve is feltöltődhet kicsit az ember.

A park névadója Kuopio városa, mely településsel Győr 1978-tól ápol testvérvárosi kapcsolatot, az együttműködés pedig – a nagy távolság ellenére (1798 km) – meglehetősen szoros.

Végiggurultunk a Kodály Zoltán utca Ifjúság körút felé beszűkülő részén, majd a hatalmas tízemeletesek árnyékából kiérve nyugati irányba fordultunk, hogy ismét kicsit beljebb húzódjunk az oktatási blokk felé. A Fekete István (Kék) Általános Iskola szomszédságában természetesen a fiatalabb korosztály nevelését biztosító intézmények is helyet kaptak. Hétköznapokon valószínűleg gyerekzsivajtól hangos a környék, de most csend honolt a falakon kívül és belül is.

Újabb zöldterületen átvágva úgy érkeztünk meg a városrész északi határához, hogy közben hátulról megcsodáltuk az elsők között felépült tízemeletes házsort, vele szemben pedig egy tóparti apartmannak is beillő, ezért számomra meglepetést okozó kétszintes épületet. A hosszan, Szigethy Attila úttal párhuzamosan elnyúló tömb mutatja talán legjobban a tervezők szándékát: majd egy falunyi embert elhelyezni a lehető legkisebb területen.

Kirándulásunkat folytatva megkerültük a háztömböt, hogy a valószínűleg minden győri által ismert Adyvárosi Rendelőintézet jellegzetes piros téglás épülete előtt megálljunk egy pillanatra. Az általam itt szerzett benyomások vegyesek, a végeredményt tekintve viszont leginkább pozitívak.

A napsütést és ízletes „csavaros” fagyi által nyújtott élményeket élvező járókelők között haladtunk tovább a Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum felé. A főbejáratot csak a kerítésrácson keresztül tudtuk szemügyre venni, a méretes zöld udvar látványa azonban jó érzésekkel töltött el.

Csakúgy, mint az a panoráma, ami a körforgalom közepéről tárult elénk a Tihanyi Árpád utat szemlélve. El is indultunk, hogy néhány érdekesebb részletet felfedjünk.

A lakótömbök ezen a szakaszon felváltva, merőlegesen és párhuzamosan helyezkednek el, közöttük pedig apró ligetek bújnak meg. Na és az egyik sarkon az a kiskocsma, ami közel egyidős a lakóházakkal, és pályafutása során működött már falatozóként és zöldségesként is.

Kihasználva a lehetőséget, kirándulásunk zárásaként bekukkantottunk, hogy felmérjük a kínálatot, ezzel együtt el is búcsúztunk a városrésztől.

Az egykori Ady Endre lakótelep Győr egyik legnépesebb városrésze, jelenleg közel 17500 lakossal. A kezdeti kihívások (például infrastrukturális hiányosságok) mára megszűntek, Adyváros a város egyik legkompaktabb, önellátó lakóövezetévé vált. Elmondható, hogy kiváló itt a tömegközlekedés (buszvégállomás a Kodály Zoltán utcában), sok a zöldfelület, játszótér, iskola és óvoda.

Lakosai megtalálták a helyüket a folyamatosan alakuló környezetben, igyekezve saját maguk is formálni életterüket. Véleményem szerint sikerrel.

Köszönöm, ha ismét velem tartottak, nemsokára folytatása következik!