A régió egyik legrangosabb gazdasági elismerését, „Az év vállalkozása” díjat vehette át Nagy Csaba, a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatója a Kisalföldi Presztízs díjátadó gálán. A nívós elismerés az önkormányzatok és a lakosság közös sikere.

A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. és a MOHU Holding Kft. szakmai irányításával és finanszírozásával Győrben és további 111 vidéki településen végez hulladékgazdálkodási, hulladékszállítási szolgáltatást. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegye területén mintegy 300 ezer embert, valamint vállalkozásokat, intézményeket és önkormányzatokat szolgál ki.
– Mindezt úgy tesszük, hogy a MOHU multinacionális szemléletéből a hatékonyság fokozására és a gazdaságosságra vonatkozó technikai megoldásait átvesszük, és ötvözzük a humán oldalra való maximális odafigyeléssel, munkatársaink megbecsülésével. Bár azt mondják, hogy ez a kettő nehezen hangolható össze, de a GYHG-nak sikerült. Az elért eredményeink és a Presztízs díj kiérdemlése az összetartó GYHG közösség érdeme. Büszke vagyok dolgozóinkra, akik nap mint nap egy másik díjért is dolgoznak, ez pedig a lakosság elégedettsége – szögezte le Nagy Csaba igazgató, aki köszönetét fejezi ki a települések polgármestereinek, az önkormányzati hivatalok dolgozóinak és a lakosságnak a hatékony együttműködésért.
