„Ó, hadd leljem meg végre honnomat!
segits vigasztaló, pillangó gondolat!”

Balogh Gábor, PÁGISZ-os tanuló gondolatai az idei Radnóti-menetről

Ebben az évben is Tóth Péter Lóránt vezetésével indult el az immáron 6. alkalommal megrendezett Radnóti Emlékmenet szeptember 20-án, szombaton. A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium iskolájának épülete előtt kezdődő esemény olyan légkört teremtett meg a résztvevők számára, amely az út során is végigkísért minket.

„Lélek vagyok. Élni szeretnék!”- hangzott el nem egyszer a pár órácska alatt ez az idézet Radnóti verséből (Előhang egy „monodrámához”). Ezt emelte ki iskolatársam, Grósz Ádám is, aki Tóth Péter Lóránt, versvándor meghívására érkezve köszöntötte a tömeget és bátran lobogtatta a zászlót a menet elején. Beszédében kiemelte, hogy Radnóti Miklós öröksége bizonyságot tesz arról, hogy embernek maradni akkor is lehetséges, amikor minden külső körülmény embertelen.

Később a Melocco Miklós által készített Radnóti szobornál egy másik diáktársam, Rezi Ákos szavalta el a költő Töredék című alkotását. Utunk végállomásán pedig Abda polgármestere, Szabó Zsolt köszöntött minket, akit az abdai általános iskolások éneke követett. A menetben és a megemlékezésen körülbelül 500 ember vett részt, a PÁGISZ-ból 40 diák és néhány tanárunk jelent meg, a szervezőnk Varga Andrea tanárnő volt.

Úgy gondolom, hogy egy ilyen emlékmenet és az ehhez hasonló megemlékezések kiváló lehetőséget adnak arra, hogy a fiatalabb generációk megismerjék a múlt szörnyűségeit, átérezzék azok egy töredékét, és felismerjék, miért olyan fontos a tanulás. Hiszen napjainkban éppen a tudás segítségével emelkedhetünk olyan szellemi magaslatokba, amelyek révén elkerülhetjük a hasonló tragédiák megismétlődését.

Milyen is volt végigsétálni a tömeggel egészen Abdáig? Az első gondolat, ami eszembe jutott erről az az, hogy „különleges és ellentmondásos”. Viszonylag meleg nap volt az a szombat, a perzselő napon sétálni, árnyékok nélkül kimerítő volt, de ez mind fel sem ér azzal a szenvedéssel, amit az erőltetett menet tagjainak kellett átélnie. A gyaloglás során ugyan a megemlékezés komolysága volt a középpontban, mégis adódott alkalom arra, hogy az emberek egymás mellett haladva néhány szót váltsanak és így új ismeretségek is születhessenek.

A táj mesés, szinte már idilli volt, főleg amikor egy fehér pillangót pillantottam meg Radnóti Miklós szobrához érkezve… mintha maga a költő is velünk lett volna, amikor virágokat helyeztünk el neki.

A rendezvény során a Töredéken kívül Radnóti további ismert versei is elhangzottak, például a Nem tudhatom és a Levél a hitveshez. Ezek a költemények nemcsak a művész személyes sorsát és fájdalmát idézték fel, hanem a közönség számára is lehetőséget adtak arra, hogy elmélyüljenek a történelem súlyos üzeneteiben. Így a versek mintegy keretet adtak az emlékmenetnek és segítettek abban, hogy a résztvevők jobban átérezzék a megemlékezés lényegét. Ahogy pásztáztam a tömeget, az arckifejezések sokfélének tűntek. Néhány arcon a fáradtság vagy elvágyódás jelei látszódtak szebb tájak vagy érdekesebb időtöltések felé, viszont a legtöbben ténylegesen átérezték mindazt, amit az egész rendezvény képviselt és megpróbált elérni.

Én is tagja voltam a gyalogló közösségnek, együtt jártam be azt az utat, amit hajdani költőnknek kellett. Napjainkban a legnagyobb problémáink sem érnek fel ahhoz a szorongató helyzethez, amit neki és rabtársainak kellett átélnie. Azonban világszerte történnek Radnótiék sorsához hasonló esetek. Úgy vélem, a menet és az ott elhangzott beszédek és költemények olyan világnézetet sugároztak, amellyel „a népek tengere” is tud azonosulni, beleértve kortársaimat, tanáraimat és barátaimat is.

Tisztelettel gondolunk mindazokra, akik ugyanilyen sorsa jutottak, emellett reménykedem, hogy legközelebb több emberrel tehetem meg ugyanezt az utat, emlékezve a magyar irodalom egyik legnagyobb költőjére és annak szörnyű sorsára.

„Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell,
érett gyümölcsök inganak az ágakon.
A lepkét könnyü szél sodorja, száll.
Érik bennem , kering a halál.”

…………………

……………….

„Ringass emlékkel teli föld.
Takarj be! védj, villámmal teli ég!
Emelj fel emlék!
Lélek vagyok. Élni szeretnék!”

Készítette: Balogh Gábor, PÁGISZ, 13.D

A mellékelt képeket Abda polgármesterétől, Szabó Zsolttól kaptuk. Köszönjük, hogy felhasználhatjuk.

Támogató tanár: Béres Márta

Az írás a Diákújságíró program keretében készült.