Bemutatkozik Győr a győrieknek: 4. rész – Marcalváros

Roxy, a világjáró kutyus, a Győri Állatmenhely egykori lakója és kétlábú csapattársai az elmúlt években bejárták Magyarország valamennyi tájegységét, kerékpáron számos európai országba is eljutottak, eközben pedig becses küldetésként vállalták szülővárosuk népszerűsítését. Ők Győr társadalmi nagykövetei.

Szórádi József, a csapat motorja most Győrt mutatja be a győrieknek és természetesen nem csak a győrieknek.

Az egykori Kun Béla lakótelep város a városban. Tervezői Győr hetvenes évekbeli lélekszám-emelkedésének egyik következményét, a gyorsan növekvő lakásigényt tartották szem előtt. A hatékony megoldásnak köszönhetően pár év alatt több utcányi szürke, „égig érő” panelház nőtt ki a földből. A praktikum mellett azonban jelentős szerepet játszott a beköltöző fiatal generáció igényeit kielégítő, elengedhetetlen infrastruktúra kiépítése is.

Ennek „mellékhatásaként” már a kezdetekkor sikerült a hatalmas szürke kockák egyhangú-ságát a színes bölcsőde-, óvoda- és iskolaépületek segítségével némileg megtörni. A második ütem tervezésénél aztán már színezett panelekkel és térbeli kiegészítőkkel tették válto-zatosabbá a lakókörnyezetet. Ma már, a házak közötti parkok burjánzó növényvilága és a színes virágszigetek miatt szinte kertvárosi képet mutat a városrész. Azt gondolom, hogy az itt élők valóban otthon érzik magukat.

A Győr délnyugati szegletében elterülő Marcalváros két nagy részből áll, mely elemek választóvonala az észak-déli irányban húzódó Bakonyi út. Északról és keletről Nádorváros, délről Szabadhegy, nyugatról pedig a Rabkert és a Górédűlő határolja.

A városrész felfedezését, Roxy, a világjáró kutyussal Marcalváros I. kapujában, a Lajta utca elején kezdtük, ahonnan remekül belátni a hierarchikus, derékszögű utcaszerkezet „sugárútját”. A széles főütőér két oldalán tízemeletes háztömbök sorakoznak, alattuk árkádsorok és kis üzletek, melyek próbálják kielégíteni az itt élők szerteágazó igényeit.

Azt gondoltam, hogy a keresztutcák, és a közöttük elterülő zöld szigetek felfedezésére az a legjobb módszer, ha „végigszlalomozunk” rajtuk, illetve közöttük. Így is tettünk, ennek köszönhetően először a Cuha és Répce utca közötti terület került sorra. A déli oldalon a legifjabb és legidősebb generáció ellátásával, gondozásával foglalkozó intézmények bújnak meg a nagyra nőtt fák árnyékában, a városrész északi oldalát pedig a Szentgyörgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola és a Répce utca négyszintes házai mögötti Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Iparművészeti Szakgimnázium épülete határolja.

Átérve a Répce utca délre induló szakaszához, balra a posta tűnik fel, vele szemben a mindig megújulásra képes Zöld Elefánt Étterem hívogatja egy kis gasztronómiai élményre az éppen arra járókat.

Továbbhaladva a házak és parkoló autók irányába, a sárga, vörös és barna színek ezernyi árnyalatában pompázó levéltakaró látványa dobta fel némileg a szürkeségbe belefeledkező hangulatomat, és persze a látványt is.

A lakóépületek között belépve a parkosított területre, változatos növényvilág, játszótér, szabadtéri konditerem, és még egy focipálya is a mozgásra ösztönzi a környéken élőket. Persze van, aki cseppet finomabban élvezi a természet e kis darabját, ráadásul sétáját megosztja négylábú barátjával. Ennek köszönhetően volt szerencsénk megismerkedni Wilsonnal, a kedves, idős rottweilerrel.

Az Ikva és Gerence utca közötti terület leginkább meghatározó objektuma déli oldalon a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum meglehetősen nagy kiterjedésű épületegyüttese, az északi oldal Bakonyi úthoz közeli részén pedig az egészségügyi központ kapott helyet, többek között orvosi rendelő és gyógyszertár is megtalálható itt.

Felfedező túránk második szakaszában legurultunk a föld alá, hogy megcsodálhassuk a két ütem közötti aluljárók falait díszítő, többfajta motívumot megjelenítő festményeket. Mielőtt Marcalváros II. területére léptünk volna, egy perc erejéig ismét a szabad ég alatt szemlélődtünk, számba véve az átjáró központi terének épületeit, kis üzleteit.

Néhány pillanat múlva, már az emelkedőn felkaptatva, a keresztben álló, sötétre festett tízemeletes hatalmas tömbje nézett velünk farkasszemet, aljában az Alpesi Sörözővel. Nem messze innen egy szintén nagy múltú vendéglátó egység, a sokak által kedvelt Marcal Étterem kínálja házias jellegű ételeit.

Kirándulásunkat folytatva megkerültük a háztömböt, hogy a Pápai úthoz közeli épületek virágoskertjeit vehessük szemügyre. Az itt élők úgy gondolták, és gondolják ma is, hogy kitartó gondoskodással folyamatosan széppé varázsolható még a legszürkébb, legunalmasabb lakóépület környezete is. A legteljesebb mértékben egyetértek velük.

Természetesen ezen az oldalon is található bölcsőde és óvoda is, a Borsos Miklós és a Kovács Margit utca közötti „főtér” pedig egy valódi közösségi zóna, élelmiszerboltokkal, bankkal, gyógyszertárral és különböző étkezési lehetőségeket kínáló falatozókkal.

Elérve a városrész nyugati határához, végigsétáltunk az „iskolák utcáján”, kezdve mindjárt az Arany János Általános Iskolával. Marcalvárosban sosem laktam vagy dolgoztam, hangyányi közöm azonban mégis van a létrejöttéhez. Még a múlt században ugyanis, a Hild József Építőipari Szakközépiskola tanulójaként jó néhány műhely órán igyekeztem – osztálytársaimmal együtt – az elsajátított ismereteimet a gyakorlatba átültetni, falazás és vakolás formájában. Amint a mellékelt ábra mutatja, az épület azóta is áll, emellett az eltelt néhány évtized alatt tudtommal nem érkezett panasz a munkánkra

A Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum és a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium mellett elhaladva megérkeztünk az Apor Vilmos Iskolaközponthoz.

Túránkat tulajdonképpen itt be is fejeztük volna, azonban Marcalváros legfiatalabb része, néhány, téglából épült társasházakkal övezett utca felfedezése még várt ránk. Talán nem meglepő, hogy a változatos formájú és homlokzatú lakóépületeken kívül egy Idősek Otthona és a Szent Anna Otthon is helyet kapott itt.

Az Apor Vilmos Római Katolikus Kollégium és, az engem mindig egy tengerjáró hajó fedélzetére emlékeztető társasház mellett már a Kiserdőben élveztük a természet szépségét. A panelházak közelében elterülő zöld oázis sokak számára kedvelt szabadidős terület, mi is sokszor felkeressük Roxyval, ha a megszokott környezettől eltérő helyszínen, kiadósabb sétára vágyunk. Kihasználva a lehetőséget, kirándulásunk zárásaként kerültünk egy nagyot a hatalmas fák között, majd elbúcsúztunk a városrésztől.

Tény, hogy Marcalváros nem a mai értelemben vett lakópark jellegű településrész, a tervezők előrelátásának és az itt élők gondoskodásának köszönhetően néhány évtized alatt mégis egyre változatosabbá és barátságosabbá vált. Aki képes és hajlandó észrevenni a fejlődést, az apró, vagy akár egyértelműen szembeötlő szépséget, biztosan nem érzi rosszul magát, legyen itt lakó vagy csak látogató.