Bemutatkozik Győr a győrieknek: 6. rész – Sziget

Roxy, a világjáró kutyus, a Győri Állatmenhely egykori lakója és kétlábú csapattársai az elmúlt években bejárták Magyarország valamennyi tájegységét, kerékpáron számos európai országba is eljutottak, eközben pedig becses küldetésként vállalták szülővárosuk népszerűsítését. Ők Győr társadalmi nagykövetei.

Szórádi József, a csapat motorja most Győrt mutatja be a győrieknek és természetesen nem csak a győrieknek.

Az a kicsivel több mint két év, amíg Szigetben laktam, pont elég volt ahhoz, hogy igazán megkedveljem a helyet. Előző kutyánkkal, Bonival számos alkalommal vettük nyakunkba a városrészt, hogy aztán legtöbbször a Rábca ártéri dzsungelében kössünk ki.  Szívet melengető érzés volt a töltés tetejéről szemlélni a naplementét, vagy éppen egy újabb, vadregényes partszakaszt felfedezni, de persze a zegzugos, változatos portákat rejtő utcákban is szerettünk kóvályogni és bámészkodni.

Sziget központjában egyértelműen tetten érhető a történelem, több száz éves épületek és egyéb emlékek formájában, de ha az ember a kicsi, sokszor kanyargós utcácskákon továbbsétál, akkor a családi házak sora után egy merőben eltérő városszerkezet nyomaival találkozik. A 60-as, 70-es években ugyanis több blokknyi társasház nőtt ki a földből, melyek „kistestvérei” az ezredforduló tájékán kitolták, egyben le is zárták a városrész határait. A lakhatási lehetőségek megsokszorozódása mellett aztán számos mozgási lehetőséggel bővült itt a kínálat, ami a nagy múltú, Győrnek és az országnak rengeteg élsportolót adó középiskolával együtt szintén nagy vonzereje a városrésznek.

Tapasztalatból mondom, hogy Szigetben élni, vagy csak az utcáin, terein sétálni is kellemes „foglalatosság”, már csak azért is, mert a belvárosból gyalogosan nagyjából 10 perc alatt megközelíthető.

A Győr északnyugati szegletében elterülő városrész a Rába és a Rábca torkolata által közrezárt terület, illetve délről és nyugatról Újváros határolja. A középkorban itt termelték ki a győri vár építéséhez szükséges agyagot, amelyből téglát égettek, a múlt században pedig e városrészben működött a mára eltűnt, illetve funkciójában megváltozott Győri Növényolajipari Vállalat, a Győri Tejipar, valamint a Győri Keksz- és Ostyagyár.

A városrész felfedezését Roxy, a világjáró kutyussal a Jedlik Ányos híd nyugati hídfőjénél kezdtük, ahonnan minden irányban remekül belátni a teret. Észak felé tekintve rögtön feltűnik az egykori Keksz- és Ostyagyár egyetlen megmaradt hatalmas tömbje, melyben ma már a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Innovációs Parkja működik. Kicsit visszatekintve a híd felé, az élményfürdő „szódásszifon” csúszdája hívogatja az embert, így mi is engedtünk a kísértésnek, a néhány méteres emelkedő felé vettük az irányt.

A kép elkészítését követően útba ejtettük a Rába Quelle Gyógyfürdő főépületét, néhány pillantást vetettünk Sziget „belvárosa” felé, majd a Rába partjáról a Radó-sziget és a Püspökvár nyújtotta panorámát csodáltuk meg.

Továbbsétáltunk Sziget kapujához, a Rát Mátyás térhez, ahol a Rába kettős hídról levezető aszfaltcsíkon futó forgalmat, tekintélyt parancsoló régi polgári házak figyelik. Rögtön jobbra fordulva, a Híd utcán megálltunk néhány pillanatra: egyrészt az egykori OTI, ma rehabilitációs intézet épületét szerettem volna mindenképpen megörökíteni, másrészt elképzeltük, ahogy a Rábca hullámai nyaldossák egyik oldalon a lakóházak, másik oldalon az olajgyár kerítésének tövét.

A folyó ugyanis a mai Bercsényi liget helyén hömpölygött, amíg 1906-ban át nem vezették mai medrébe, vele együtt pedig áthelyezték a manapság már Pinnyédi hídként ismert átkelőt is – bravúros módon egyben szállítva.

A széles lapály névadójának mellszobra mellett elhaladva fedeztük fel a kültéri konditermet, sportpályákat és a modern társasházak épületeit. Ez a terület Sziget legfejlettebb része, a lakhatási lehetőségeken kívül a szolgáltatások széles skáláját kínálva.

Egy perces sétát követően el is értük a városrész központját, a legtöbb történelmi emléket felvonultató Simor János püspök terét. Itt gyönyörködhetünk többek között az 1712-ben felszentelt Szent Rókus (győrszigeti) plébániatemplomban, a copf stílusú „Wurda-házban”, vagy a tér nyugati oldalán található romantikus stílusú egykori zárdaépületben.

A Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola mellett elsétálva hamarosan megpillantottuk Sziget legkülönlegesebb körforgalmát, közepén a város leghíresebb épületeinek makettjével.

Hirtelen ötlettől vezérelve bevettük magunkat az egyik kanyargós szűk utcába, mert annak másik vége az Akác térbe torkollik. Ott pedig több mint két éven keresztül a legdíszesebb, dél-görögországi apartmannak is beillő társasház lakójaként élvezhettem a városrész nyújtotta előnyöket. A tértől egy kőhajításnyira áll az a kis épület, ami előtt sosem tudtam elmenni anélkül, hogy percekig ne bámészkodtam volna a sövénnyel sűrűn benőtt kerítése felett. Mintha egy mese díszlete lenne, egy „mézeskalács” házikó.

Nehezen, de el tudtam búcsúzni kedvenc házam látványától, így hamarosan Sziget legforgalmasabb, észak-déli és kelet-nyugati irányban húzódó ütőereit jelentő Köztelek és Radnóti utcákon volt alkalmam kicsit nosztalgiázni. Ezen a területen épültek az első, közép- és nagyblokkos technológiával készült tömbházak.

Elérve a városrész nyugati határához végigsétáltunk a „sportlétesítmények utcáján”, kezdve mindjárt, az elmúlt évtizedekben számos olimpiai és világbajnok sportolót kinevelő Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikummal. Egy saroknyira az iskolától, az egykori Dózsa pálya helyén nyújt több sportág képviselőinek lehetőséget az Olimpiai Sportpark. A következő körforgalom egyik kijárata mellett pedig Győr legújabb, legmodernebb uszodája, az Aqua Sportközpont kapott helyet.

Mi más lehetett volna a következő állomásunk, mint az átterelt Rábca és az egykor ténylegesen eredeti funkcióját ellátó Pinnyédi híd? Ma már csak gyalogosan tudunk átkelni a segítségével a folyón, de ez mit sem von le történeti értékéből, és természetesen a látványa sem utolsó. Emellett Roxy számára is kiváló háttér.

Felfedező túránk nem mutatott volna teljes képet, ha a végén nem feszegetjük a határokat, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ennek érdekében a Rábca vonalát követve eljutottunk egészen a Mosoni-Dunáig, ami részben Sziget keleti határát jelenti. Közben a jegesre fagyott hó többször is megpróbált tréfát űzni velünk, de ez sem akadályozott meg bennünket abban, hogy a Magyar Vilmos Uszoda, és a néhány vele szomszédos csónakház látványával búcsúzzunk a városrésztől.

Tény, hogy a területet már több mint száz éve nem kizárólag folyók veszik körül, a belváros közelsége ellenére mégis a nyugalom szigetének számít. Emellett egy olyan hely, amely hídon keresztül a legkönnyebben megközelíthető, ez pedig szimbolikus, mélyebb jelentéssel bíró sajátossága is egyben. Véleményem szerint mindenképpen meghatározó része a városnak.

Köszönöm, ha ismét velem tartottak, nemsokára folytatása következik!