Teljes egészében elkészült a Hecsei úti felüljáró felújítása. A mintegy 70 napig tartó beruházás során nemcsak az útburkolat újult meg: a szakemberek a korábbi szerkezeti problémák tartós megoldásán is dolgoztak, emellett rendbe tették az ipari parki oldalon található körforgalom burkolatát is. A fejlesztés eredményeiről szeptember 1-jén Kósa Roland alpolgármester és Máthé-Tóth Péter, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének igazgatója számolt be.
A Hecsei úti felüljáró Győr egyik fontos közlekedési ütőere: kapcsolatot biztosít Győrszentiván felé, egyúttal az Ipari Park és az Audi Hungaria logisztikai forgalmában is kiemelt szerepet tölt be. A nagy igénybevételnek kitett átkelő felújítása június 1-jén kezdődött. A munkálatok alatt félpályás, egyirányú forgalmi rendet vezettek be, augusztus 3. és 10. között pedig a felüljárót teljes szélességében lezárták a gépjárműforgalom elől. A korlátozások a helyi és helyközi autóbuszok útvonalát is érintették.
A közlekedők augusztus 10-én hajnalban, az eredeti ütemtervhez képest kilenc nappal korábban vehették ismét birtokba a felüljárót. Ezt követően még kisebb befejező munkákat végeztek, elkészültek a forgalomtechnikai útburkolati jelek, korrigálták a szalagkorlátokat, valamint helyreállították a jelzőlámpás csomópont forgalomérzékelő detektorait. A beruházás mostanra teljes egészében lezárult.

Több évtizedes problémát oldottak meg
Kósa Roland a sajtótájékoztatón elmondta: a beruházáshoz 500 millió forint állami támogatás érkezett, amelyet az Útkezelő Szervezet további 14 millió forinttal egészített ki. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztés jóval többet jelentett az elhasználódott aszfaltréteg cseréjénél.
– Nemcsak az útburkolatot cserélték ki és egy járható utat kaptunk, hanem az az alapvető probléma is megoldodótt, amely a felüljáró megépítéséből eredő konstrukciós hibára vezethető vissza – fogalmazott a polgármester.
Kósa Roland szerint a beruházás a győriek mindennapi közlekedése és a város gazdasági szereplői szempontjából egyaránt fontos. Mint mondta, a városvezetés célja, hogy az Ipari Parkban és az Audi Hungariánál működő vállalkozások is érezzék: Győr fontos szereplőként tekint rájuk, és a befizetett helyi adók a városi infrastruktúra fejlesztésében is hasznosulnak.

1800 tonna aszfaltot dolgoztak be
A felújítás műszaki részleteiről Máthé-Tóth Péter beszélt. GYMJV Útkezelő Szervezetének igazgatója kiemelte: a legnagyobb szakmai feladatot nem a régi aszfalt felmarása és az új burkolat elkészítése, hanem a hibás konstrukció miatt összetorlódott betontáblák feszültségmentesítése jelentette.
A kivitelezőkkel közösen kidolgozott megoldásnak köszönhetően olyan új rétegrendet alakítottak ki, amely tartósan kezelheti a korábbi problémát. A munkálatok során mintegy 1800 tonna aszfaltot dolgoztak be, a kivitelezés pedig hozzávetőleg 70 nap alatt készült el.
A beruházás részeként az ipari parki oldalon lévő körforgalom teljes aszfaltburkolatát is felújították. A kopóréteg korábban erősen eldeformálódott, úthullámok és nyomvályúk alakultak ki rajta. A munkálatok idején a Hecsei út–Hűtőház úti jelzőlámpás csomópont működését is át kellett programozni az egyirányú forgalmi rendhez, ami Máthé-Tóth Péter szerint a kivitelezés számos logisztikai feladatának egyike volt.

Köszönet a közlekedőknek és a kivitelezőknek
A munkát tudatosan a nyári tanszünet, valamint az Audi és több logisztikai vállalat csökkentett működésének időszakára ütemezték. A sajtótájékoztatón mindkét megszólaló megköszönte a közlekedők türelmét, valamint a kivitelezésben részt vevő szakemberek munkáját.
Kósa Roland hangsúlyozta: a dolgozók a nyári hőségben is helytálltak. Máthé-Tóth Péter hozzátette, hogy az aszfaltozó brigádok és a szegélyeket építő munkatársak árnyék nélkül, gyakran 40 fokos melegben dolgoztak, miközben a bedolgozott aszfalt hőmérséklete meghaladta a 120 Celsius-fokot.
A teljesen megújult Hecsei úti felüljáró és a kapcsolódó körforgalom immár korlátozás nélkül szolgálja a győrieket, a város gazdasági szereplőit és az átmenő forgalmat.
