Szeptember utolsó péntekén rendezik meg a Magyar Diáksport Napját, amely az Európai Diáksport Napjához kapcsolódva mozgásra hívja az iskolásokat. A program célja, hogy a gyerekek legalább 120 percet töltsenek testmozgással, és a sport a mindennapjaik részévé váljon. Az idei kiemelt téma az aktív közlekedés: a gyaloglás és a kerékpározás ösztönzése.
A Győri SZC Móra Ferenc Általános Iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez. A programot a megújult Erzsébet ligeti KRESZ parkban tartották, ahol két turnusban, az iskola felső tagozatos diákjai vehettek részt az eseményen.
A rendezvényen résztvevőket dr. Tóth Péter alpolgármester köszöntötte. Beszédében személyes emlékét is felidézte: „Azért jó ez a hely, mert én itt tanultam meg kerékpározni. Rengeteg élmény fűz ide.” A parkot olyan helyszínnek nevezte, ahol a gyerekek mozoghatnak, és közben a közlekedési szabályokról is tanulhatnak.

„Bármilyen sport jó, bármilyen mozgás jó” – mondta az alpolgármester, aki arra biztatta a diákokat, hogy őrizzék meg a mozgás iránti jó szokásukat. Hozzátette: a rendszeres testmozgás hosszú távon is fontos, és nem kell hozzá versenyszerűen sportolni.
A program Magyarországon 21, Európában 12 éves múltra tekint vissza.
