Megyeháza, Hazánk szerkesztőség
Győr, Városház tér 3.

 

A Városház tér 3. szám alatt 1892-ben eredetileg ítélőtáblának épült ház homlokzatára 1994. október 23-án helyezték el a márványtáblát, ami az 1956-ban kiadott „Hazánk” politikai napilap szerkesztőségének helyét jelzi.

„Hazánk” címmel 1847-48-ban jelent meg először a város első magyar nyelvű lapja. Szerkesztője Dr. Kovács Pál volt. Később, 1880-ban ismét ezen a címen adtak ki újságot Győrben. A harmadik, „Hazánk” címet viselő lap első száma 1956. november 4-én, utolsó száma pedig december 10-én jelent meg. Ennek felelős kiadója a mártírhalált halt Szigethy Attila, szerkesztője pedig Simon Lajos volt. A lapot a Győr-Sopron megyei Hírlap forradalmi érzelmű újságírói alapították, a címválasztásban pedig szerepet játszott a Dr. Kovács Pál szerkesztésében megjelent első „Hazánk” újság szabadságharcos múltja. „A lap feladatát nagyszerű forradalmunk eredményeinek megszilárdítása és továbbfejlesztése, a Dunántúli Nemzeti Bizottmány munkájának a támogatása szabja meg.” – írták közleményükben.

Az újság a forradalom leverése után a „forradalom lapja” lett, annak értékeit próbálta védeni, így harcolva az államhatalom hazugságai ellen. December 10-én végül egy, a rendőrségről telefonon érkező utasítás vetett véget az újság kiadásának. Természetesen a megtorlás sem maradhatott el: a lap munkatársai közül ketten börtönbüntetést kaptak.

 

Győr ’56 – a szabadság nyomában. Járja végig a z 1956-os forradalom és szabadságharc győri helyszíneit új, interaktív sétánkban. A túra a forradalom győri helyszínein vezeti végig a résztvevőket, akik az események és a hősök történetei mellett kérdésekre válaszolva is felfedezhetik a város múltját. A túra a Győr alkalmazásban érhető el. Az alkalmazás letölthető: a Google Play Áruházban és az App Store-ból.