-2 °C

március 09. | Franciska, Fanni

A Magyar Kultúra Napja

A Magyar Kultúra Napja

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a Himnusz kéziratát 1823-ban ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc. A városi ünnepség a járványhelyzet miatt ezúttal az online térben és a televízióban követhető.

Ünnepi beszédében a magyar kultúra sokszínűségéről beszélt Dr. Dézsi Csaba András. A polgármester kitért Győr értékeire, értékteremtő személyiségeire, és várossá válásunk 750-ik évfordulójára is, amely újabb lehetőséget ad arra, hogy a győri kultúra még jobban fókuszba kerüljön. A polgármester a kulturális intézmények járványhelyzetben tanúsított helytállásáról is szólt, hiszen, amikor bezártak a színházak és a kiállítótermek, a győri alkotók akkor is eljuttatták művészetüket a közönséghez. „Van tehát mit ünnepelnünk, hiszen a győri kultúra él, lüktet, fejlődik. Mi pedig azért dolgozunk, hogy ennek a jelenleg is magas színvonalú kultúrának új lendületet, új lehetőségeket teremtsünk.” – mondta a polgármester, aki köszönetet mondott azoknak, akik nap, mint nap a győri kultúráért dolgoznak, majd Rózsavölgyi Lászlóval, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnökével átadta a város elismeréseit.

Győr Művészetéért díjat kapott Kara Zsuzsanna a Győri Balett balettművésze és Szikra József a Győri Nemzeti Színház színművésze. Győr Közművelődéséért díjban részesült Nagy Vilmos, a Ménfőcsanak-Gyirmót Művelődési Központ igazgatóhelyettese. A polgármester posztumusz „A Győri Városháza Ezüst Emlékérmet” adományozott Farsang Sándor festő- grafikusművész és művésztanár részére, aki közel négy évtizedes munkájával kötődött Győr városához. Az ünnepségen az önkormányzat kulturális intézményeiben kiemelkedő munkát végző kollégák is elismerésben részesültek, majd a magyar kultúra napi műsor következett, amelyben közreműködött Csiba Júlia népdalénekes és Németh Dénes zenekara, valamint a Kiscserókok Néptáncegyüttes táncosai.

Az ünnepi műsor Győr hivatalos Facebook oldalán visszanézhető.

Korábban írtuk:

Az ünnepség alkalmával Dr. Dézsi Csaba András polgármester átadja a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért díjakat, a kulturális intézmények munkatársainak elismeréseit, és Győr város ezüst emlékérmét.

Az ünnepi műsorban közreműködik Csiba Júlia és Németh Dénes zenekara, valamint a Kiscserókok Táncegyüttes.

A városi ünnepség Győr hivatalos Facebook oldalán látható pénteken 17:00 órától, míg a Győr Plusz televízió 18:00 órától tűzi műsorára.

A magyar kultúra hete január 18-24. között zajlik városunkban, ugyancsak online programokkal (részletek a képre kattintva):