Képviselői segítséggel bővítették a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Magyarországi Regionális Központjának informatikai eszközparkját a járványhelyzetben is hatékony munkavégzés érdekében…
Az önkormányzat kiemelten figyel a szociális ágazatra és az én célom is az, hogy évről-évre segíteni tudjak a nehéz helyzetben lévőknek. Korábban ennek keretében vendégeltük, meg a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat ellátottjait is. Ezúttal a képviselői keretemből a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Magyarországi Regionális Központjának infrastruktúra-fejlesztéshez járultam hozzá. – mondta el Takács Krisztián önkormányzati képviselő az eszközök átadásán.
Panker Mihály a központ regionális ügyvezetője köszönetet mondott az önkormányzatnak és a képviselőnek a támogatásért, amelynek segítségével öt laptopot és két monitort tudtak vásárolni. Az összességében mintegy másfél milliós fejlesztés a saját forrásukból a szerverközpontjuk fejlesztését is magában foglalta. ”Bár a szeretetszolgálat hosszú ideje tevékenykedik a szociális területen, a koronavírus minket is új kihívások elé állított. A fejlesztésre a járványhelyzetben is hatékony munkavégzés érdekében volt szükség, hiszen az eszközök segítségével akár home office-ból is gördülékenyen folyhat a munka, a rászorulók segítése.” – fogalmazott az igazgató.