Időjárás

0 °C

november 07. | Rezső

Deutsch English
A szavak és történetek ünnepe – megnyílt a 25. Győri Könyvszalon
A szavak és történetek ünnepe – megnyílt a 25. Győri Könyvszalon

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött el csütörtökön a 25. Győri Könyvszalon. A jubileumi programsorozat a következő napokban hat helyszínen, 129 programmal és száz új kötet bemutatójával várja az olvasókat, az irodalom iránt érdeklődőket. 

A megnyitón Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedűművész előadása teremtett ünnepi hangulatot; zongorán Silló István, a Győri Nemzeti Színház zenei igazgatója működött közre.

Pintér Bence polgármester beszédében felidézte, hogy korábban rendszeresen olvasóként vett részt a Könyvszalon programjain, polgármesterként pedig immár harmadik alkalommal köszöntheti a rendezvény vendégeit. Mint mondta, történészként és újságíróként is megtapasztalta: a kimondott, leírt szavaknak súlyuk van, ezért különösen fontos, hogy megtanuljuk felismerni az építő és az ártó szándékot.

A polgármester kiemelte: büszkeség, hogy a Győri Könyvszalon negyedszázad alatt az ország kulturális életének fontos eseményévé nőtte ki magát. Olyan szellemi térként beszélt róla, ahol helyet és figyelmet kaphatnak a különböző hangok, a már ismert szerzők és az induló tehetségek egyaránt.

– Olvasni jó, olvasni muszáj, mert hiszem, hogy a jó ember és a jó könyv az egészséges közösség sarokköve – fogalmazott Pintér Bence. Hozzátette: egy tényirodalmi kötet új tudást adhat, egy regény új nézőpontokat és empátiát, a fantasztikus irodalom pedig a képzelőerőt gazdagítja. Minden elolvasott könyv olyan kincs, amely az olvasót és környezetét is gazdagabbá teszi.

A városvezető megköszönte a szervezőcsapat és a könyvtár munkáját, majd azt kívánta, hogy a Könyvszalon napjai a „tiszta mondatok ünnepévé” váljanak.

Fűzy András önkormányzati képviselő, a Városstratégiai Bizottság elnöke ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: külön öröm, hogy Győr testvérvárosainak képviselői is elfogadták a meghívást a jubileumi eseményre. A Könyvszalon szerinte nemcsak a város, hanem valamennyi győri számára büszkeség, amelyet az elmúlt 25 év szervezői, alkotói és látogatói közösen építettek fel.

Fűzy András felhívta a figyelmet a programsorozat gazdagságára is: 129 program várja az érdeklődőket hat helyszínen, és száz új könyvet is bemutatnak. Mint mondta, már egyetlen új kötet megjelenése is öröm, száz könyv találkozása pedig a magyar irodalmi élet sokszínűségét és aktivitását mutatja. A látogatók találkozhatnak az alkotókkal, kézbe vehetik és megvásárolhatják a friss kiadványokat, átélve az olvasás és a személyes találkozások különleges élményét.

A megnyitó egyik kiemelt pillanata volt a 2026. évi Alkotói Díj átadása. Az elismerést Szentmártoni János, Magyarország Babérkoszorúja-, József Attila- és Gérecz Attila-díjas költő, író vehette át. A díjat Fűzy András, az oklevelet dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója adta át.

A laudációt prof. dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész olvasta fel. Méltatásában Szentmártoni János sokrétű alkotói és irodalomszervezői munkásságát emelte ki: költészetét, prózai, esszé- és kritikai írásait, szerkesztői tevékenységét, valamint az irodalmi közéletben vállalt meghatározó szerepét. Szólt arról is, hogy művei a nemzedéki tapasztalatok, a közösségi kérdések, a nemzeti sors és a jövő iránti felelősség témáit is érzékenyen vizsgálják.

Szentmártoni János köszönőbeszédében megtisztelőnek nevezte az elismerést. Úgy fogalmazott: egy alkotó számára fontos visszajelzés, ha az életművét és munkásságát figyelemmel követik, valamint értékelik. Kiemelte, hogy külön öröm számára a korábbi díjazottak rangos sorához csatlakozni.

A megnyitó zárásaként ismét Illényi Katica műsora varázsolta el a közönséget. A 25. Győri Könyvszalonon könyvbemutatók, beszélgetések, találkozások és kulturális élmények sora várja az érdeklődőket.

A részletes program a Győri Könyvszalon weboldalán érhető el.