„Az államalapítás a mai napig tartó folyamat, amely 1000 éve csak elkezdődött, de nem ért véget. Valamennyi kor, valamennyi államvezetés, és mi mindannyian közösen veszünk részt az állam újra és átalakításában” – hívta fel az ünneplők figyelmét az augusztus 20-i győri Bécsi kapu téren tartott megemlékezésen Rózsavölgyi László, önkormányzati képviselő.
A Szent István király lovasszobránál tartott csütörtöki koszorúzási ünnepségen a szónok rámutatott: ezen a napon nem csak az államalapítást, az államalapítót, hanem a jövőt is ünnepeljük. István király képes volt az ország számára biztos jövőt, határozott utat kijelölni, a honfoglaló népből büszke nemzetet formált, erőforrássá vált és még napjainkban is bátran tekinthetünk ekként rá.
Az ünnepségen közreműködött Jáger András és Szabó Balázs, a Győri Nemzeti Színház művészei, végül a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait Szent István király lovasszobránál.
Az ünnepségről képes beszámoló itt olvasható.