Időjárás

11 °C

március 24. | Gábor, Karina

Deutsch English
Az Audi és a Rába kapta a Baross Gábor-díjat
Az Audi és a Rába kapta a Baross Gábor-díjat

Idén tavasszal új városi díj létrehozásáról döntött a közgyűlés. A Baross Gábor – Győr Gazdaságáért-díj a győri Vasminiszternek állít méltó emléket, és annak a magánszemélynek vagy cégnek adományozható, aki a gazdasági életben, vagy gazdasági tevékenységével Győrt szolgálja, a város hírnevét öregbíti. Az első díjátadót szerdán este tartották a Zsinagógában, ahol az Audi Hungaria Zrt., és a Rába Járműipari Holding Nyrt. kapták az elismerést.

„Furcsa, hogy eddig kimaradt a város stabilitását biztosító gazdasági szereplők elismerése, ennek éppen ideje volt. Ez egy mérföldkő a város életében, amely az egyik legerősebb gazdasági lábakon álló városa az országnak” – ezt még a díj megalapításakor, április 20-án mondta dr. Dézsi Csaba András. Az elismerés megítélésére nem kellett sokat várni, hiszen október 11-én egy ünnepélyes est keretében adták át az első díjakat a győri Zsinagógában.

Elsőként Szeles Szabolcs, az önkormányzat költségvetéséért felelős alpolgármestere köszöntötte a díjazottakat. “Győr városa sokunkban úgy élt sokáig, mint egy ipari és egy gazdasági város csak. A jelenkor Győre az oktatás, a kultúra, a sport, a tudományok fellegvára, de sosem szabad elfelednünk, hogy az ipar és a gazdaság fellegvára is” – emelte ki Szeles Szabolcs, aki azt is elmondta: a történelem során a győriek akarnoksága, kitartása tartotta a várost sok tekintetben az ország élén.

Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere rámutatott: „Győr sikerét és erejét az itt élő emberek szorgalma, tudása és munkája adja. Az itt működő cégek mögött is emberek állnak – azok mögött a gyárak és cégek mögött is, amelyek biztosítják azt, hogy a győriek az átlagnál magasabb életszínvonalon tudjanak élni.” A polgármester azt is kifejtette: „Győr történetében két cég van, amelyhez valamilyen módon minden győri családnak kapcsolódása van. Az egyik a csaknem 130 éves Rába, a Vagongyár, a másik pedig az Audi, amely most ünnepli a 30 éves évfordulóját. A Rába ismét felszálló ágra lépett, és újra jelentős része lehet Győrnek, az Audi pedig 3 évtizede adja a győri ipar gerincét” – indokolta a díjakat a város vezetője.

Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja a díj átvételekor elmondta: ez a díj összefoglalja az Audi elmúlt 30 évét. „Ebben az időszakban vállalatunk 12 milliárd eurót fektetett be. Az Audi Győrben itthon van” – jelentette ki Les Zoltán.

Hetzmann Béla, a Rába Járműipari Holding vezérigazgatója a Rába történelmét elevenítette fel: átélték a 20. század összes viharát. A ’70-es-80-as években 20-25 ezer ember dolgozott a cégnél, jelenleg 1700 dolgozójuk van, de az elmúlt években rengeteg modernizálást hajtottak végre, és 2025-re teljesen megújulhat a cég.