Életének 94. évében elhunyt dr. Boros Bálint Pro Urbe Győr díjas, a Móra Ferenc Általános Iskola volt igazgatója, egykori önkormányzati képviselő.
Tanító, iskolaépítő, a város képviselője, az igazmesék írója
Győrben sokan úgy köszöntek neki az utcán, ahogy egykor az iskolafolyosón: „Csókolom, Bálint bácsi!” Nem véletlenül. Dr. Boros Bálint közel négy évtizeden át tanított és vezetett győri iskolákat, diákok ezrei és pedagógusok százai dolgoztak mellette. Később a város közgyűlésében képviselte a győrieket, nyugdíjasként pedig könyvekben adta tovább mindazt, amit átélt.
Besenyszögtől Győrig
1932. február 25-én született Besenyszögön, nyolc testvér közül a legfiatalabbként. Édesapja gátőr volt, és korán meghalt, a gyerekeket édesanyja egyedül nevelte fel. A gyermekévek Pusztakürtön, a Millér partján teltek. Szegénységben nőtt fel, de ahogy maga mondja, szeretetben. A nyolc testvér közül hárman lettek pedagógusok.
A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE-n szerzett történelemtanári diplomát és bölcsészdoktori címet. 1957-ben érkezett Győrbe, a Bercsényi Miklós iskolába. Ezeket az éveket később pedagógus inaséveinek nevezte. Itt ismerte meg feleségét, Máriát, aki szintén az iskolában tanított.
Három iskola, három korszak
1959 februárjában a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója lett Újvárosban. Nehéz helyre került: az államosítás utáni tíz évben ő volt az iskola kilencedik vezetője. Első napján abba a karosszékbe ültették, amelyről a hagyomány azt tartja, hogy Gárdonyi Gézáé volt. Tizennégy évig maradt. Ezalatt a régi épületbe parketta és folyóvíz került, gyakorlóterem és korszerű fizika–kémia előadó épült. Ő maga így foglalta össze ezt az időszakot: itt „cseperedett igazgatóvá”.
1973-ban új feladat várta. Adyvárosban, a város első lakótelepén nyitotta meg kapuit a Móra Ferenc Általános Iskola. Boros Bálint már a szervezésben részt vett, és ő lett az első igazgatója. Az iskolában akkor semmilyen hagyomány nem volt, a családok a legkülönbözőbb helyekről költöztek ide. Neki és tantestületének kellett közösséget formálnia gyerekekből, tanárokból, szülőkből. Néhány év alatt a Móra a város legnagyobb iskolájává vált, sportban országosan is ismert lett, a néptáncszakkörből pedig a Győr Táncegyüttes nőtt ki. Húsz éven át vezette az iskolát, egészen nyugdíjba vonulásáig. Az itt töltött évekről szól legismertebb mondata: „az iskolavezetés is lehet alkotás”.
Munkáját a szakma legmagasabb elismerésével is díjazták. 1980. május 30-án a Parlamentben vehette át az Apáczai Csere János-díjat. 1992-ben a Péterfy Sándor-díj első kitüntetettjei között volt, 2003-ban pedig Győr városa Pro Urbe díjjal ismerte el munkásságát.
A város szolgálatában
1994 decemberében ő nyitotta meg korelnökként Győr Megyei Jogú Város új közgyűlésének alakuló ülését. Képviselőként az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke volt. Körzetében a mindennapi ügyekkel is törődött: padokat helyeztek ki a Malomligetben, járdák és bekötőutak újultak meg, óvodák, iskolák és a könyvtár kaptak tőle támogatást.
Az igazmesék írója
Nyugdíjasként kezdett írni, pedig elmondása szerint ezek a könyvek születése óta készültek benne. A történeteit igazmeséknek nevezi, egybeírva. Igaz, átélt eseményekről szólnak, csak az emlékezet kissé meseszerűvé szépítette őket. A Millér-parti igazmesék (2000) a gyermekkort idézi fel, a Rába-parti igazmesék (2001) a győri iskolákat, a Közéleti igazmesék (2003) a képviselői éveket. Az első három kötet a győri Városi Könyvtár gondozásában jelent meg. Ezeket követték az Újabb igazmesék (2005), a Legújabb igazmesék (2007) és a Válogatott igazmesék (2009). Öccsével, Boros Antallal közösen írták meg a Szülőfalum Besenyszög című helytörténeti olvasókönyvet. Írásai rendszeresen megjelennek a Győri Antológiában is. Könyveiben a szülőföld régi szavai és a győri iskolák hétköznapjai ugyanazzal a derűvel élnek tovább. Ő maga a színes kavicsainak hívta őket. Győr sokat köszönhet annak, hogy ezt a pályát választotta, és itt, városunkban járta végig.
Fotó: Kisalföld
