A győri újságíró, sportriporter és televíziós szakember évtizedeken át tudósított a város és a térség sportéletéről. Munkájával nemcsak az eredményeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megörökítette.
Az Oxygen Media a Facebook-oldalán búcsúzott tőle: „Megrendülten búcsúzunk kollégánktól. Isten veled, Pepe!”
Megrendülten búcsúzunk Meronka Pétertől, akit kollégái és a közönség Pepének ismert. A győri újságírás és sportmédia meghatározó alakja volt: több mint három évtizeden át dolgozott riporterként, kommentátorként, szerkesztőként, operatőrként és fotósként. Sokszor egy személyben készítette a riportot, kezelte a kamerát és örökítette meg a pillanatokat.
Pályája a Revita TV sportkommentátoraként indult. Televíziós munkáiban a győri sportélet számos meghatározó eseményét és szereplőjét mutatta be. A futball mellett különösen közel állt hozzá a kajak-kenu, a tájfutás és a síugrás világa, de érdeklődése a sportágak széles körére kiterjedt. Nemcsak a végeredmény érdekelte: figyelmet szentelt azoknak az embereknek és történeteknek is, amelyek a teljesítmények mögött álltak.
Meronka Péter az Oxygen Media alapító munkatársai közé tartozott, és programigazgatóként is dolgozott. 2013 márciusában, a rendkívüli hóvihar idején rádiós kollégáival ötvennyolc órán át segítették a hallgatókat folyamatos tájékoztatással, köztük a hófúvásban rekedt embereket is.
A győri sport múltjának megőrzéséhez könyvével is hozzájárult. Az Erőt, egészséget! – A győri kajak-kenu sport története (1964–2021) című kötete portrékkal, interjúkkal és történetekkel idézi fel a szakosztály múltját. A bajnokok mellett az edzők, sportvezetők és a sportág mindennapjainak más szereplői is helyet kaptak benne.
Munkáját több szakmai és városi elismeréssel díjazták. Megkapta a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Monspart Sarolta-díját és a Pethő Lajos-díjat. 2024-ben harmincéves sportújságírói pályafutását Gyulai István-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben pedig Győr Sportjáért díjat is kapott.
Tudósításai, riportjai, felvételei és könyve a győri sportélet emlékezetének részei maradnak. A város nevében őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, barátainak, kollégáinak és mindazoknak, akik szerették és tisztelték.
Borítókép: facebook.com/meronkapeter
