Azzal, hogy tavaly a Színpadra fel! tehetségkutató is bekerült a nagy hagyományokkal bíró Fröccsnapok sorozatába, generációkon átívelő fesztivállá nőtte ki magát a színvonalas rendezvény. Idén is a jótékonykodás és a művészet kapja a főszerepet július 19-e és 21-e között a belváros szívében, ahol 16 faháznál lesz lehetőségük a fesztiválozóknak a jó ügyek támogatására. Az esemény részleteit szerdán sajtótájékoztatón ismertették, ahol az is kiderült végre lett saját fröccse a fröccs fővárosának, Győrnek!
„Ez egy jól bevált rendezvény, melyet a Rotary Club hathatós vezetésével rendezünk meg. A város is biztosítja azokat a feltételeket, mely kell ahhoz, hogy sikeres legyen ez a fesztivál. Ami a plusz, hogy tavaly elindítottuk a tehetségkutató versenyt is a rendezvény részeként. Győr város igazi értékét az itt élő emberek munkája és tehetsége adja, ezt mutatja ez a megmérettetés is” – kezdte a beszédek sorát dr. Dézsi Csaba András, majd megköszönte a Győri Rotary Clubnak és a Győri Művészeti és Fesztiválközpontnak a színvonalas szervezést, és mindazoknak a tehetséges művészeknek, akik emelik a rendezvény fényét.