Nagy múltú hagyományt élesztett fel csütörtökön az idén 79 éves Győri SZC Hild József Építőipari Technikum. Négy év szünet után idén újra megtartották a Hild-napot. Az elsőt harminc évvel ezelőtt, 1995-ben rendezte meg az iskola.
Ez a nap különleges alkalom arra, hogy az intézményhez kötődő építész- és építőmérnök szakemberek, a szakoktatásban résztvevő diákok találkozzanak, és hiánypótló programokon vegyenek részt.
A rangos esemény megnyitó ünnepségét a Richter teremben tartották. Dr. Tóth Péter kabinetvezető mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy az iskola nagyon sok diákja folytatja felsőfokú tanulmányait a Széchenyi-egyetemen. Szociológia oktatóként többek között velük, a volt hildesekkel is megszámlálhatatlan projektben dolgozott együtt. A megnyitón dr. Laczkovits-Takács Tímea a győri önkormányzat humánszolgáltatási bizottságának elnöke az építész szakmát, az intézményt, és a jövő szakembereit méltatta.
Az ünnepség volt hildes diákok koncertjével zárult.