A tavasszal elmaradt versenyeket már nem pótolják, és március tizenegyedikével lezárták a sorozatot.
A ma megjelent hivatalos tájékoztatás szerint a „Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) vezetése a Diákolimpia 2019/2020. tanévi versenysorozatát 2020. március 11. napjával befejezettnek nyilvánítja.”
A dr. Erdős Dániel ügyvezető igazgató által jegyzett levélben az szerepel, hogy a döntés értelmében a Magyar Diáksport Szövetség rendezésében megvalósított versenyek 2020. március 11. napjával lezárultak, ezt követően a versenyrendszer egyes szintjein (körzeti, megyei, valamint országos) verseny nem rendezhető.
Kitérnek rá, hogy a 2019/2020. tanévi Diákolimpia keretében kizárólag a fenti határidőig elért eredmények érvényesek a versenyrendszer érintett szintjén, azok alapján a versenyrendszer magasabb (különösen az országos) szintjén további eredményeket nem állapítanak meg, vagyis a diákolimpiai bajnok illetve további helyezettek hirdetésére nem kerül sor.
A levélben felhívják rá a figyelmet, hogy a 2019/2020. tanévi Diákolimpia keretében kizárólag a fenti határidőig megrendezett országos döntőben elért eredmények tekintendők érvényesnek. A Magyar Diáksport Szövetség pedig kizárólag ezen országos döntők eredménye alapján állít ki igazolást a felsőoktatási felvételi eljárás során érvényesíthető többletpontok vonatkozásában;
Tájékoztatnak arról is, hogy a további Diákolimpia versenyek (különösen az országos döntők) nem kerülnek megrendezésre későbbi időpontban sem, azokat nem halasztják el a 2020/2021. tanévre.
Végül pedig leírják, hogy a 2019/2020. tanévi Diákolimpia Versenykiírás 2020. március 11. napjával hatályát veszti, az abban szereplő határidők és időpontok nem érvényesek.
Egyúttal az MDSZ haladéktalanul kezdeményezi az érintett országos sportági szakszövetségek, sportági szövetségek irányába, hogy az általuk rendezendő Diákolimpia versenyek tekintetében is a fentiek szerint járjanak el.
Forrás: Győrplusz