A diákjegy ára több mint kétharmadával, a nyugdíjas jegyár több mint 50 százalékkal csökken a nyári időszakra, és a fogyatékkal élők is kedvezményesen vehetik igénybe a fürdőt.
„A korábbi évek gyakorlatával ellentétben idén nem egy szűkebb kör számára biztosítunk ingyenes belépési lehetőséget, hanem a győriek egy sokkal szélesebb körének nyújt a fürdő jelentős kedvezményt, hiszen a diák és nyugdíjas jegyárak csökkentése az egész család számára nagy könnyebbséget jelent.” – mondta el Dr. Dézsi Csaba András polgármester a Rába Quelle Fürdő előtti, keddi sajtótájékoztatón.
A polgármester kiemelte, június 23. és augusztus 23. között a diákjegy ára 3200 forintról 900 forintra, a nyugdíjas 1500 forintra mérséklődik. További kedvezmény, hogy a diákok 60 napos bérletet is válthatnak 18 ezer forintért, ami azt jelenti, hogy ha minden nap mennek a fürdőbe, akkor ezt napi 300 forintért tehetik meg. A fogyatékkal élők szintén kedvezményesen, 900 forintért vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait.
Kovacsics Imre, a Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő vezérigazgatója hozzátette, az elmúlt hónapok bezártsága után fontos, hogy a családok helyben találják meg a szabadidős lehetőségeket. Mint mondta, sokaknak azonban a piaci árak megterhelőek lennének a rendszeres látogatáshoz, a nyár folyamán azonban a gyerekek három gombóc fagyi áráért juthatnak el a fürdőbe. A fürdőépület mától látogatható kedvezményesen, de hamarosan – az időjárás függvényében – a strand is megnyílik, s a jegyek oda is érvényesek.
A vezérigazgató elmondta, a kedvezményes jegyvásárláshoz lakcímkártya, illetve a kedvezményre jogosító (nyugdíjas, diák, fogyatékosságot igazoló) igazolvány, igazolás szükséges.