Időjárás

7 °C

március 15. | Kristóf

Deutsch English
Katonai járművek az utakon
Katonai járművek az utakon

Az amerikai hadsereg által szervezett és vezetett, kétévente Magyarországot is érintő, nemzetközi „Defender Europe 21” gyakorlatsorozathoz a Magyar Honvédség több fázisban, több gyakorlattal csatlakozik.

Ennek keretében 2021. április 19. és 2021. június 30. között, várhatóan a 8-as, 81-es, 82-es és 83-as főutakon hazai és külföldi, katonai könnyű és nehéz járművek, valamint különböző haditechnikai eszközök közlekedhetnek nappal és éjjel egyaránt, ami esetenként megnövekedett forgalommal, jelentős zajhatással járhat. – tájékoztatott a Magyar Honvédség, amely kéri, a lakosság kiemelt figyelmét a körültekintő közlekedésre.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát. A lakosság megértését és türelmét előre is köszönik.