„Hatvanhat buszmegállóba kerülnek ki új padok az elkövetkező időszakban” – mondta dr. Dézsi Csaba András polgármester kedden. A városvezető kezdeményezésére a városüzemeltetés felmérte azokat a megállókat, ahol nem volt ülőalkalmatosság, majd elkészítette azt a listát, ami alapján a keddi napon elkezdődött az utcabútorok kihelyezése.
Reggel a Kálvária-iskolánál és a Bem térnél található buszmegállóba helyezték ki a Győr-Szol munkatársai a hiánypótló padokat. A munkálatoknál részt vett dr. Dézsi Csaba András polgármester is, aki elmondta: lakossági kezdeményezés után indult el a folyamat.
„Kértem a Győr-Szol munkatársait, hogy mérjék fel, hány buszmegállóba kell és lehet elhelyezni padokat, mert vannak olyan buszmegállók ahol nagy a forgalom, de nincs bútorzat, illetve vannak olyanok, ahol ritkábban járnak a tömegközlekedési eszközök, így hosszabb a várakozási idő is. Az elmúlt évtizedben erre nem igazán fordítottak figyelmet, sok olyan várakozóhely került kialakításra, ahol nincsen semmiféle ülőalkalmatosság” – mondta a polgármester, majd hozzátette, a buszok után a buszmegállók rendbetétele következik. „Lépésről-lépésre haladunk. A buszoknál húsz évről leszorítottuk az átlag életkort tíz alá, azzal, hogy 51 új buszt beszereztünk az elmúlt három évben. Most a buszközlekedéssel kapcsolatban a buszmegállók rendbetétele van soron.”