Időjárás

-4 °C

március 20. | Klaudia,

Deutsch English
Kitüntetéseket adtak át a Magyar Kultúra Napján Győrben
Kitüntetéseket adtak át a Magyar Kultúra Napján Győrben

A Magyar Kultúra Napja alkalmából átadták a Győr Művészetéért díjat és a Győr Közművelődéséért díjakat. A város kulturális intézményeiben dolgozó szakemberek munkáját elismerő oklevéllel köszönték meg.

1989 óta január 22-e a Magyar Kultúra Napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását.

Pintér Bence, Győr polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta, a nemzeti imádságunk születésének ünnepe, a Magyar Kultúra Napja, egy olyan ünnep, ami a politika felett áll, amelyet mindenki magáénak érezhet. Nem rombol, hanem épít. Nem szétválaszt, hanem összeköt. Hozzátette: igaz ez a magyarság minden kulturális alkotására is. „Magyar kultúránk az a kincs, amelyben minden dal, vers, történet, képzőművészeti alkotás és hagyomány arról mesél, kik vagyunk, honnan jöttünk és mit adhatunk tovább az utánunk következő generációknak” – fogalmazott.
A polgármester köszöntőjében a város kulturális intézményeit és azokat a dolgozókat méltatta, akik munkájának köszönhetően Győrben pezsgő és színes a kulturális élet. Mint fogalmazott, „nekik köszönhetően mindannyian büszkén mondhatjuk: magyar vagyok és győri.” „Ezen a jeles napon tiszteletünket és hálánkat fejezzük ki nekik, mindannyiuknak azért, hogy éltetik és mindig újabb és újabb csodákkal gazdagítják városunkat” – gratulált az elismerések átadása előtt a díjazottaknak a polgármester.

Laczkovits-Takács Tímea, a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke, úgy fogalmazott: „Győrről azt szokták mondani a török vész idején, a keresztény Európa védőbástyája. Hiszem, a nemzet életében, kultúrájában ma is kiemelkedő annyi kiválóság, közöttük Jedlik Ányos és Rómer Flóris földje. Galgóczi Erzsébet szűkebb hazája, Sulyok Vince otthona nagy jelentőséggel bír, hiszen a hajdani nagyjaink örökségén ma kortárs alkotóival, művészeivel, kulturális intézményeivel, rendezvényeivel újra és újra teremti azt a miliőt, ami városunkat különlegessé és szerethetővé teszi” – fogalmazott.

A Győr Művészetéért díjat idén Csizmadia István festőművész, a Győr Közművelődéséért díjakat, az Arrabona Diákszínpad és Pongrácz Balázs a Rómer Ház művészeti vezetője vehette át. Tizenegy szakembernek adtak át elismerő oklevelet, akik több éve végeznek kiemelkedő munkát az önkormányzat kulturális intézményeiben.
Az ünnepi műsorban közreműködtek Herczeg Péter színművész, prof. dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész, valamint a Napfonat Zenekar.

A díjazottak:

Csizmadia Istvánnak Győr Művészetéért adományozott Pintér Bence, Győr polgármestere a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Csizmadia István:

A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított Győr Művészetéért díjat Győr város polgármestere Csizmadia István tanár, festőművész részére adományozta.

Csizmadia István 1969 óta foglalkozik festészettel, 1975 óta rendszeresen szerepel kiállításokon. Szegeden a Tanárképző Főiskolán, majd az Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát.
Csizmadia István győri polgárként, tanárként festőművészként immár 50 éve szolgálja a város és térsége művészeti-kulturális életének gazdagítását rajz és képzőművész tanárként a fiatal generációk készségeinek és képességeinek fejlesztése révén.
Összesen több, mint 70 önálló kiállítása volt hazai és külföldi közintézményekben, magángalériákban, továbbá közel 50 csoportos kiállítás résztvevőjeként mutatta be alkotásait a világ különböző pontjain, ezzel is erősítve a város képzőművészeti hírnevét és láthatóságát.
Számos megújuláson ment át festőművészi életútja során, jelenleg a plexi felhasználási lehetőségei foglalkoztatják a festészet és a szobrászat határfelületeinek kitágításával.
Csizmadia István Győr város kulturális életében végzett kimagasló művészeti tevékenysége elismeréséül Győr Művészetéért díjban részesült.

Győr Közművelődéséért díjat Pintér Bence, Győr polgármestere az Arrabona Diákszínpad részére adományozta.

Arrabona Diákszínpad:

A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított Győr Közművelődéséért díjat Győr város polgármestere az Arrabona Diákszínpad részére adományozta.

Az Arrabona Diákszínpadot 1965-ben Benkő József alapította. Az amatőr csoport kezdetben felnőtt társulatként indult, később gyermekszínjátszó csoportként folytatta tevékenységét.
1996-ban Tóth Szilvia és Pálfi Erika vezetésével kezdődött az a folyamat, amely a korosztályi bontásra vonatkozóan a mai napig érvényes.
Az Arrabona Diákszínpad célja az életre nevelés, az egyéni kompetenciák fejlesztése, hogy elsősorban ne színészeket, színházi embereket neveljenek, hanem olyan felnőtteket engedjenek ki az életbe, akik a kreativitást, a problémamegoldást és a konfliktuskezelést az élet minden területén hasznosítani tudják. A megyei, regionális találkozókon Győr hírnevét viszik és öregbítik.
Az Arrabona Diákszínpad 2019-ben Bácskai Mihály-díjban részesült, amelyet olyan szervezetek, műhelyek kaphatnak meg, akik az elmúlt években vagy évtizedekben sokat tettek a magyarországi diákszínjátszásért.
Az Arrabona Diákszínpad Győr város kulturális életében végzett kimagaslóan eredményes közművelődési tevékenysége elismeréséül Győr Közművelődéséért díjban részesült. A díjat Balla Richárd vette át.

A Győr Közművelődéséért díjat Pintér Bence, Győr polgármestere Pongrácz Balázs művészeti vezető részére adományozta.

Pongrácz Balázs

A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított Győr Közművelődéséért díjat Győr város polgármestere Pongrácz Balázs művészeti vezető részére adományozta.

Pongrácz Balázs tizenöt éve a város filmszínházas életének kiemelkedő alakja. A mozit, mint élményt minden körülmények között, minden formátumban igyekszik és képes átadni.
Pongrácz Balázs felismerve a mozi közösségi jellegét a filmvetítésekhez kapcsolódó, egyszeri és megismételhetetlen kísérőprogramokat szervez, ahol a film készítőivel, színészeivel, producerekkel, vagy szakértőkkel beszélgethetnek a látottakról a vendégek. Mindezt sokszor olyan Győr környéki kisfalvakban, ahol évtizedek óta nem volt példa arra, hogy mozit látogathatott a helyi lakosság.
Pongrácz Balázst a mozgókép szeretete élteti és az a vállalás, hogy ezt a csodát minél többen élhessék át városunkban és környékén.
Filmvetítéseivel főként a Rómer Házban találkozhatnak a filmbarátok, de számos filmfesztivál, filmes válogatás Győrbe érkezése is neki köszönhető.
Pongrácz Balázs művészeti vezető Győr város kulturális életében végzett kimagaslóan eredményes közművelődési tevékenysége elismeréséül Győr Közművelődéséért díjban részesült.

Elismerésben részesültek a kulturális intézmények munkatársai:

Elismerő oklevelet vehetett át:
• Benyik András, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közművelődési csoportvezetője.
Benyik András a szabadhegyi József Attila Művelődési Ház vezetője. Kiváló szervező, empatikus, nagy munkabírású kolléga, végtelen lelkiismeretességgel látja el a feladatát, mellyel kivívta nemcsak a kollégáinak, hanem a munkájával érintett közösségnek is a tiszteletét.
• Bognár-Tóth Petra, a Generációk Művelődési Háza ügyviteli alkalmazottja.
Bognár-Tóth Petra 2018 óta dolgozik az intézményben, az ő és kollégái munkáját dicséri, hogy a Generációk Házába belépők mindenre kiterjedő információkat kapnak a programokról, foglalkozásokról. Kerámia szakkört vezet, részt vesz minden nagyrendezvényen, valamint táborokat is szervez.
• Bódis Gyula Lajos, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum műszaki szakalkalmazottja.
Bódis Gyula 2017 óta dolgozik az intézményben, ahol a kiállítások megtervezésében, felépítésében, műszaki feladatainak ellátásában lát el fontos szerepet. Fegyelmezett munkavégzése, munkabírása különösen értékessé teszi személyét a múzeumi kollektíván belül. Munkáját pontosan, odaadással, elkötelezettséggel végzi nap mint nap.
• Jófejű Anita, a Kulturális Pénzügyi-Gazdasági Szolgáltató Központ gazdasági főelőadója.
Jófejű Anita 2015 óta dolgozik az intézménynél, ahol a napi könyvelési feladatokon túl ellátja az ÁFA bevallások benyújtásával összefüggő könyvelési feladatokat is. Szakmai felkészültségét jellemzi, hogy a számviteli változásokat naprakészen nyomon követi és alkalmazza, munkáját megbízhatóan, precízen végzi, kollégáival mindig segítőkész, közvetlen és türelmes.
• Kisházy Ágnes, a Győri Filharmonikus Zenekar hegedűművésze.
Kisházy Ágnes hivatásában és magánéletében is elköteleződött a várossal, a lokálpatrióta művész 1984 óta hűségesen szolgálja a társulatot és Győr kulturális életét. Mindig felkészülten érkezik a próbákra, zenekari hitvallását az alaposságra, szigorra és az összetartásra építi. Igazi csapatjátékos.
Kisházy Ágnes távollétében, a díjat Horváth Attila vette át.
• Kiss Borbála Krisztina, Győr Megyei Jogú Város Levéltárának levéltárosa.
Kiss Borbála Krisztina 2019 óta dolgozik az intézményben. Az elmúlt években a mindennapi levéltárosi munka mellett részt vett a Győri Tanulmányok és más kiadványok szerkesztésében, rendezvények szervezésében, miközben folyamatosan publikál, előadásokat tart.
• Lung Jenőné, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ üzemviteli munkatársa.
Lung Jenőné 2015 óta lelkiismeretes munkatársa az intézménynek, fontos szerepe van a rendezvények előkészületeiben, a közösségi házban zajló mindennapi sporttevékenységek feltételeinek megteremtésében, valamint a művelődési központban zajló programok zökkenőmentes lebonyolításában.
• Pelikán Alexandra, a Győri Nemzeti Színház igazgatói asszisztense, projektmenedzsere.
Pelikán Alexandra a Győri Nemzeti Színház nélkülözhetetlen munkatársa. A színház zavartalan működésén munkálkodik, mindent megtesz a teátrum elismertségéért, a produkciók hazai és nemzetközi lebonyolításának zavartalanságáért. Az egész társulat számíthat segítő támogatására, kreativitása, problémamegoldó képessége ott van a színház minden produkciója mögött.
• Rigóné Bárdosi Zsuzsanna, a Vaskakas Bábszínház jegypénztárosa, informátora
Rigóné Bárdosi Zsuzsanna 2019 óta tagja a Vaskakas Bábszínháznak. Az információs csoport vezetőjeként, jegypénztárosként kiválóan végzi a munkáját. A bábművészet rajongója, minden előadást ismer. Ő a Vaskakas arca, hiszen a nézők vele találkoznak először, ezért is megbecsülendő kedvessége, tájékozottsága, nyelvtudása, segítőkészsége.
• Szalkai Gergő, a Győri Balett hangosítója
Szalkai Gergő mindennap töretlen lelkesedéssel és odaadással végzi munkáját. Szakmaisága és embersége évek óta kiemeli, tehetsége pozicionálta, értéket teremtett a társulat szakmai életében.
Szalkai Gergő távollétében, a díjat Faludi Armilla igazgatóhelyettes asszony vette át.
• Zalka Zsuzsanna, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatóhelyettese
Zalka Zsuzsanna a gazdasági terület feladatain felül mind a humánpolitika, mind a rendezvényszervezés terén jelentős részt vállal az intézmény mindennapos működésében. Elhivatottsága és emberi hozzáállása alapvető fontosságú, mind a Fesztiválközpont, mind a Zichy Palota csapatának nélkülözhetetlen tagja.