Időjárás

6 °C

március 15. | Kristóf

Deutsch English
Lakossági fórum Győrszentivánon
Lakossági fórum Győrszentivánon
Nagy érdeklődés övezte a Győrszentiván 13. számú egyéni választókerületének önkormányzati képviselője, dr. Balog-Farkas Renáta (Szentiváni Civilek) által első ízben megtartott lakossági fórumot, melynek meghívott vendége Pintér Bence, Győr Megyei Jogú Város polgármestere volt.

Március 5-én, 17 órai kezdettel kb. 400 érdeklődő szentiváni töltötte meg a Molnár Vid Bertalan Művelődési Ház széksorait.

A program a köszöntők után dr. Balog-Farkas Renáta beszámolójával folytatódott, amelyben ismertette eddigi tevékenységét, hivatalba lépése óta elért főbb eredményeit és bemutatta rövid-, közép- és hosszú távú terveit is a városrész fejlesztésével kapcsolatban.

Beszélt többek között arról, hogy jelenleg az önkormányzat Közigazgatási és Pénzügyi Bizottságának, valamint a Városstratégiai Bizottságnak is alelnöke lett, emellett pedig környezetvédelemért felelős tanácsnokként is tevékenykedik.

A hivatalba lépése óta eltelt 5 hónap legnagyobb eredményei között említette a győri talajvíz-monitoringrendszer kialakításának elindítását, illetve hogy a Topplusz program megvalósítandó projektjei közé közreműködésével bekerült a Kör tér egyik szakaszának teljes rekonstrukciója.

 

A közeljövő tervei között képviselő asszony prioritásként jelölt meg két játszótér fejlesztést, amelynek keretében a Kör téren az óvodás-bölcsődés korosztály, az Árnyas utcában pedig egy kiskamaszok igényeit kielégítő, modern játszótér kerül majd kialakításra. A projektekről a már elkészült látványtervek is bemutatásra kerültek. Dr. Balog-Farkas Renáta elképzelései között helyet kaptak a közösségi programok is, melyek közül egy augusztus 20-i nagyszabású rendezvényt és az adventi időszakra tervezett vásárt emelte ki a körzet képviselője.

Az esemény további részében a résztvevők sorszám szerint kérdéseket, észrevételeket tehettek, amelyekre képviselő asszony és Pintér Bence polgármester együtt, egymást kiegészítve válaszoltak. A felvetett kérdések jellemzően vízelvezetéshez, a csapoló árkok tisztításához, forgalomlassító eszközök kihelyezéséhez és a rossz állapotban lévő utak felújítása iránti igényekhez kapcsolódtak, de szó esett az Ipari Park bővítésére kijelölt 400 hektár sorsáról és a közbiztonságot érintő témákról is.

A fórum során lehetőség nyílt annak a kérdőívnek a kitöltésére is, amelyet korábban dr. Balog-Farkas Renáta online formában indított el a helyiek véleményének megismerése céljából.

Képviselő asszony elmondta, hogy az egyik legfontosabb dolognak tartja a polgárokkal való folyamatos kapcsolattartást és kommunikációt, ezért a fogadóórák mellett rendszeres időközönként a mostanihoz hasonló fórumokat is szervezni fog.

Pintér Bence polgármester is hangsúlyozta a személyes találkozások fontosságát, vele a nemrégiben elfogadott győri költségvetés témájában beszélgethetnek az érdeklődők 2025. március 12-én, szerdán 17 órától, a Generációk Házában.