Időjárás

6 °C

március 15. | Kristóf

Deutsch English
Már a harmadik gyertya is ég
Már a harmadik gyertya is ég

Vasárnap délután ismét kigyulladt egy gyertya a város addventi koszorúján a Széchenyi téren. Az öröm rózsaszín gyertyája Pintér Bence polgármester és Szemerei János evangélikus püspök közreműködésével lobbant lángra.

„Az elmúlt két hétben beszéltem fontos témákról, amelyek szerintem az adventi ünnepkört érintik. Ezen a héten az öröm gyertyáját gyújtjuk meg, és sokat gondolkoztam azon, hogy mit jelent most az öröm az életben, és ide tudom kötni. Nyilván az adja magát, hogy ha az ember a családjával van, és bár ez most számunkra kevesebbszer adatik meg, mint korábban, de ettől csak még nagyobb az öröm, amikor lehetőségünk van rá. Bárkivel beszélek, az azt szokta kérdezni, hogyan bírom? Nem tagadom, van nehézsége a feladatnak, de ide tudom kötni a megoldás örömét, hiszen számos ügyet tudtunk megoldani, amelyek megoldásának öröme kiegyenlíti a nehézséget, amit a problémák maguk okoznak” – fejtette ki Pintér Bence.

Szemerei János püspök úgy fogalmazott: „188 évvel ezelőtt egy szeretetotthonban készítette el a világ első adventi koszorúját egy evangélikus lelkész, gyerekek számára. Azon nem csak a vasárnapokat jelző négy ’nagy gyertya’ állt, hanem a hét köztes napjainak is volt gyertyája. Ezzel tanították a gyerekeket arra, hogy közeledünk, hogy ez az időszak egy felkészülés! Az adventi koszorúnak azon túl, hogy mutatta az idő múlását, a gyertyák meggyulladásával jelezte azt, hogy akire várunk, annak érkezése fényt hoz, reményt ad”.