Az Országos Meteorológiai Szolgálat első fokú riasztást adott ki december 3-ára Győr-Moson-Sopron megye területére ónos eső miatt. Ezért a Győr-Szol Zrt. készenléti ügyeletben lévő állománya már december 2-án az esti órákban – úgynevezett „alásózással” – megkezdi a csúszásmentesítést a város legforgalmasabb útszakaszain.
A társaság munkatársai és járművei a technológiai előírásoknak megfelelően elsőként a hidakon és a felüljárókon, tömegközlekedési útvonalakon dolgoznak, ugyanakkor szóróanyag kerül a kerékpárutakra, a főbb utak és a buszmegállók burkolatira, valamint a közterületi járdákra és terekre.
A főutakat, a forgalmas városi szakaszokat nagygépek, a belvárosi, szűkebb utcákat, valamint a kerékpárutakat kisebb járművek, a buszmegállókat, gyalogátkelőhelyeket kézi erővel síkosságmentesítik illetve takarítják. A Győr-Szol Zrt. sószórásra alkalmas járművei, összesen 23 nagy és kisebb munkagép, több alvállalkozói jármű és több mint 40 dolgozó vesz részt a munkálatokban.
A szolgáltató felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megfelelően felkészített és téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak. A speciális körülmények között hosszabb menetidővel kell számolni, ezért célszerű hamarabb elindulni.
Az ónos eső miatt csúszásveszély alakult ki a vízpartokon is. A győri folyópartok mentén elkészült új szakaszok több pontján figyelmeztető táblák jelzik a fokozott balesetveszélyt, így ezeket a sétálóutakat mindenki saját felelősségére használhatja. A téli időszakban érdemes fokozottan figyelniük az itt közlekedőknek, hiszen a páralecsapódás miatt ezeken a helyeken könnyen előfordulhat jegesedés, még enyhébb időben is jelentős a csúszásveszély.
Győr, 2020. december 2.