Elektromos autótöltő, 99 parkolóhely, sorompós beléptető rendszer. Ezek a főbb paraméterei a hétfőn jelképes sorompónyitással átadott Kodály Parkolóháznak. Az új kétszintes várakozóhelyet július végéig díjfizetés nélkül vehetik igénybe.
A Belügyminisztérium 2,3 milliárd forintos támogatásából készült el a Kodály Zoltán parkolóház, a környező Kuopio park felújítása valamint a Kodály Zoltán és a Földes Gábor úti parkolófejlesztés.
Az új parkolóház alsó szintjén 45 várakozóhelyet és 2 mozgáskorlátozott helyet, míg a felső szinten 52 parkolóhelyet alakítottak ki. Az épületen kívül 2 elektromos autó töltésére alkalmas hely, valamint mikromobilitási töltőpont és szervizpont is létesült. A parkolóház díjfizetésére sorompós beléptető rendszert építettek.
A létesítmény ünnepélyes átadásakor dr. Dézsi Csaba András polgármester köszönetet mondott az építésben részvevőknek, külön kiemelte Kara Ákos országgyűlési képviselő lobbitevékenységét, akinek közreműködése nélkül nem épülhetett volna meg a kétszintes épület.
„Amikor megválasztottak polgármesterré, Német Zoltán és Kara Ákos éppen azon vitatkoztak, hogy mélygarázs vagy parkolóház létesüljön itt. Akkor azt mondtam, menjünk egy kicsit a föld alá és fölé is, így kezdték el tervezni a parkolólemezt”- mondta a polgármester, aki hozzátette külön öröm számára, hogy hatalmas zölterületet is sikerült kialakítani a környéken, ami tartalmas időtöltést tud biztosítani a helyieknek.
Kara Ákos a terület országgyűlési képviselője kiemelte, nagyon fontos beruházás valósulhatott meg Adyvárosban. Elmondta, a jövőben is minden erejével és befolyásával azon lesz, hogy hasonló parkolást könnyítő beruházás valósulhasson meg Marcalvárosban és Szabadhegyen.
A parkolólemezt tehát mától használhatják, és ami egyelőre jó hír: július végéig még fizetni sem kell a parkolásért a Kodály Zoltán Parkolóházban.