Időjárás

6 °C

március 15. | Kristóf

Deutsch English
Megújult a Kassák utcai bölcsőde
Megújult a Kassák utcai bölcsőde

Kívül-belül megszépült az a bölcsőde, ahol Dézsi Csaba András polgármester bevezette Mekk Eleket a városi politikába. A  kontármunkát a kivitelező teljesen kijavította, és mostantól valóban európai körülmények fogadják az intézmény kis tanítványait.

„Mindig örömteli dolog számomra, ha megújul valami a városban, ám ez egy különleges helyszín, hisz itt vezettem be Mekk Eleket a politikába”- kezdte avatóbeszédét dr. Dézsi Csaba András. „Amikor ugyanis szemléztük az éppen folyó felújítási munkát, találtunk olyan új falat, amitől nem lehetett nyitni az ablakokat és persze sok más furcsának tűnő megoldást. Egyszóval európainak semmiképpen sem mondható minőségű munka folyt. Tudtuk, hogy itt tenni kell valamit, a Mekk Elek brigádot kivontuk a forgalomból és megbíztuk a kivitelezéssel a Bellmann Kft.-t akik kitűnő munkát végeztek”- tette hozzá a polgármester.

 

A bölcsődei beruházás nem egészen fél milliárd forintból valósult meg, aminek köszönhetően méltó körülmények között cseperedhet a bölcsi 44 apró lakója.

„Csodálatos és gyerekbarát intézmény született. A felújításnak köszönhetően 44 férőhelyen majdnem luxus körülmények között tartózkodhatnak azok a gyerekek, akik három éves korukig itt fognak nevelkedni”- tette hozzá dr. Pergel Elza alpolgármester.

 

A felújított bölcsődében három csoportszobát, közösségi helyiségeket, öltözőket és mosdókat alakítottak ki, valamint kapott egy vadonatúj sószobát is. A terület  önkormányzati képviselője, dr. Szálasy László pedig saját képviselői keretéből, két homokozóval lepte meg az adyvárosi apróságokat.