A hagyományokhoz híven közös tábortánccal nyílt meg hétfőn a különlegesnek számító 41. Győrújbaráti Tábor. A járványügyi szabályok betartása miatt ezúttal a szokásostól kevesebb gyereket fogadhatnak, őket viszont megújult környezetben , új, izgalmas programokkal várják. Az ország egyik legszebb gyermektábora idén 10 turnusban, 185 diákot fogadhat hetente a 286 helyett.
Élményekben gazdag nyarat kívánt a gyerekeknek a megnyitón dr. Pergel Elza alpolgármester. Elmondta, a Győri Önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az iskolások méltó körülmények között kapcsolódhassanak ki a szünidőben. Idén 20 millió forintból az alpesi faházak teteje újult meg, a piros cserepek már messziről látszanak a fák között. Megszépült a medence, az étkező, és a mellékhelyiségek is. – számolt be a Győrplusz.hu.
A teljes hír ide kattintva olvasható.