Időjárás

11 °C

március 29. | Auguszta

Deutsch English
Múzeumba költözik a márványtábla
Múzeumba költözik a márványtábla

Lekerült a városházi folyosó faláról és a múzeumba szállítják azt a kőtáblát, amelyen korábbi polgármesterek és tanácselnökök nevei láthatók.

„Olyan embereknek kell emléket állítani, akikre büszkék vagyunk, ez a tábla azonban ebből a szempontból egy igencsak heterogén névsort tartalmaz. Karsay Árpádot például a nyilasok nevezték ki a város élére, és mindez egy olyan sötét kort idéz, aminek semmiképp sem szeretnénk emléket állítani.” – mondta a tábla szerdai levételekor dr. Dézsi Csaba András. A polgármester hozzátette, már önmagában ez az egy tény elegendő indok lenne a márványtábla eltávolítására, de a döntés meghozatala előtt felkérte Bana József levéltári igazgatót, hogy vizsgálja át a teljes névsort és ismertesse vele a szakmai és történelmi szempontokat.

„A névsor természetesen helytálló, tehát valóban ők voltak a polgármesterek és tanácselnökök az „új” városházán az 1900-as évektől, ám ez mindössze egy történeti felsorolás, amely egy könyvben megállja a helyét, azonban egy emléktáblán nem indokolt.” – fűzte hozzá Bana József a Győri Levéltár igazgatója. Hozzátette, nem csak Karsay személye vitatható a felsorolásban, ráadásul a polgármesteri és tanácselnöki rendszer nem is feleltethető meg egymásnak, hiszen a pártállami időkben elsősorban a párt irányított, a megyei első titkár nagyobb hatalommal rendelkező vezető volt.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a tábla „elődje” a régi városháza épületben, vagyis a levéltárban látható, amelyen az 1900 előtti városbírák és polgármesterek nevei szerepelnek. A városházán 1998-ban állított táblát szerdán reggel emelték le a helyéről, és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumba szállítják.