„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.”

Máté evangéliumának gondolatai az élet legtöbb területén hasznosnak bizonyulnak, nekem azonban most nem volt szükségem zörgetésre. Egy kedves ismerősöm jóvoltából ugyanis bebocsátást nyertem Ménfőcsanak talán legismertebb, leglátványosabb épületébe. Ennek köszönhetően az előző városrész bemutatómhoz szervesen kapcsolódva járhattam körbe a Bezerédj-kastély belső tereit, illetve az itt működő emlékszobákat és intézményeket.

Az árnyas fákkal övezett park mögött méltósággal elterülő kúria a győri kulturális élet fontos színtere, ablakai mögött eleven közösségi tér található. Iskolás gyerekek, kismamák, nyugdíjasok, ménfőcsanaki, győri lakosok, de akár távolabb élők is rendszeresen látogatják programjait. A kastély kertjében nagyobb tömegeket megmozgató falunapokat, koncerteket szerveznek, a szépen felújított pince színpadán pedig amatőr és professzionális előadóknak is lehetőségük nyílik megmutatni magukat.

Az elmúlt évtizedekben magam is számos alkalommal megfordultam a falai között, természetesen a programokat az életkoromhoz és érdeklődési körömhöz igazítva. Így történt, hogy a 90-es években diszkóban ugyanúgy megfordultam itt, mint a közelebbi múltban koncerten vagy közönségtalálkozón.

Maga az épület több száz éves múltra tekint vissza, építése idején az uradalom tulajdonosa gróf Esterházy Ferenc volt, akinek birtokain 1770 és 1774 között nagy léptékű építkezések folytak. Valószínűleg a ménfői puszta igazgatására kialakított uradalmi épületekkel együtt épült a copf stílusú kastély is. Az 1880-as évekből származó uradalmi térképen már egyértelműen kastélynak nevezik az épületet, aminek építése az 1812-1817 közötti évekre tehető. 1888–ban Bezerédj István – a harmadik nemzedék tagja – megvásárolta a birtokot az Eszterházyaktól. A kastélyt ekkor felújítják, komfortossá teszik, családi kriptát készíttetnek a kegyuraságuk alatt álló kápolnában. Mai formáját a XIX. század elején, a klasszicista feljáró megépítésének köszönhetően nyerte el.

Bezerédj István halála (1901) után fia Andor és özvegye „a nagyságos” Kovács Lívia asszony igazgatják a birtokot. Kovács Lívia a híres győri író, drámaíró, orvos, Dr. Kovács Pál lánya volt.

Bezerédj Andor a huszadik század elején kezdte eladni a parasztoknak a földeket, de 1919-ben tragikus körülmények között váratlanul elhunyt.   Halála után három nővére és azok leszármazottai örököltek, végül a kastély az egyik leszármazott, Denk Gusztávné kezén maradt. 1945-ben meghagyták 10 hold földdel a tulajdonukban – azzal a szépséghibával, hogy nem költözhettek vissza. 1944-ben a győri repülőgépgyárat telepítették ki az uradalom épületeibe. Ekkor a német hadsereg, utánuk az orosz hadsereg alakulatai foglalták el a kastélyt, akik itt tartózkodtak még 1947-ben is.  Feldúlták, a berendezési tárgyakat széthordták, csak a puszta falak maradtak meg. A szovjet katonaság kivonulása után a Vagongyár munkásszállássá alakította át, az oldalszárnyban iskola és fogorvosi rendelő működött, az alagsori nagypincét pedig zöldségraktárnak használták.  Denkék 1957-ben kivándoroltak Ausztriába, így az akkori törvények szerint lemondtak a kastélyról az állam javára.  Az 1980-as években kezdődött az épület felújítása, ami 1988-ra elkészült. A kastély épülete a 2019-2021 között történt utolsó felújítás során nyerte el mai formáját.

Többek között dalárdák, szavalóversenyek, nyugdíjas találkozók zajlanak a boltívek alatt, a tér alkalmas nagyobb csoportok számára, akár esküvő lebonyolítására is. A hajdani szalonban és hallban folyamatosan változatos témájú kiállításokat rendeznek, ennek köszönhetően a bemutató összeállításának idején éppen a Csallóközi Színes Ceruzák nemzetközi gyermekrajzverseny rajzaiból összeállított tárlatot volt szerencsém megtekinteni.

A nagyterem szomszédságában az ódon történelmi környezetet a XXI. századi formatervezéssel ötvöző könyvtár kapott helyet. Az intézmény a közösségi tér varázsát és barátságos hangulatát nyújtja, emellett mivel a Dr. Kovács Pál Könyvtár fiókkönyvtára is, képes a gazdag palettájú kínálatot ötvözni a kis könyvtárak közvetlen, családias légkörével.

Az épület hajdani alkotóelemeit talán a könyvtárban lehet legjobban tetten érni, hiszen az egykori, okiratok tárolására kialakított helyiség védelmi célokat szolgáló elemei a mai napig láthatóak itt. Ilyen például az eredeti, kőből készült ajtókeret, a vasajtó és a szintén vasból készült spaletta.

A művelődési ház funkciót erősítve, illetve a település híres szülötteinek emlékét ápolva nyílt meg néhány évtizede a Galgóczi Erzsébet író emlékszoba, valamint a Sulyok Vince irodalmi emlékhely a kastély falain belül.

A Kossuth-díjas írónő emlékére 1991-ben nyílt állandó kiállítás, melynek darabjait a család adományozta Győr városának és az írónő szűkebb hazájának, Ménfőcsanaknak.

Sok műfajban alkotott, regényei, elbeszélései mellett színműveket, hangjátékokat, illetve szociográfiai műveket, riportokat is írt. Műveinek megjelenését az 50-es és 60-as években folyamatosan akadályozta a politikai hatalom, mert felismerte azok leleplező erejét, igazságát, a 70-es és 80-as évek folyamán viszont sikeres és népszerű írónővé vált. Valamennyi műve az emberibb élet és a politikai hatalom, illetve az emberi kisszerűség hármasságát igyekszik megérteni és leírni. A magyar irodalomban páratlan hitelességgel tudósított a paraszttársadalom modernizálódásának konfliktusairól.

Sulyok Vince könyvtáros, költő, író, műfordító Sklánicz Vinceként középparaszti családban született Ménfőn, az Öreg utcában. Az itt eltöltött gyermekkor világa és élményei meghatározó erővel hatottak egész életére, rányomva bélyegüket mind írásaira, mind gondolkodására.

1955-től lett tagja az Írószövetségnek. 1957-ben Jugoszláviába, majd Norvégiába emigrált, 1964-től az oslói Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársaként, három évtized múltán pedig főkönyvtárosaként dolgozott. 1969-től az Urál-altáji Intézet magyar nyelvi és irodalmi szemináriumát vezette, 1978-tól a Norvég Nagylexikon szerkesztője. 2007-ben a Radnóti Irodalmi Társaság tiszteletbeli tagjává választották.

Norvég nyelvre fordította Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Illyés Gyula, József Attila, Konrád György műveit.

Könyveinek Norvégiából Ménfőcsanakra szállítása még életében elkezdődött, de az utolsó szállítmány már csak halála után, 2009 decemberében érkezett meg. Ebből a közel ötezer darabból álló gyűjteményből jöhetett létre 2011-ben a Sulyok Vince Irodalmi Emlékhely.

Az egykori lakószint bejárása után kis időre átengedtem magam a nosztalgiának, miközben a pincébe vezető lépcső fokain lépkedtem lefelé. Jó pár évtizede még hangos zene töltötte be szombatonként a tágas boltívekkel határolt termeket, legközelebbi emlékem pedig egészen más jellegű tevékenység eredményeképp idéződik fel bennem. Csupán néhány esztendővel ezelőtt a népszerű Hazajáró című, turisztikai-honismereti magazinműsor-sorozat közönségtalálkozóján vettem, illetve vettük részt, ahol még közös fotó is készült a két főszereplővel, Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral.

Visszatérve a jelenbe az udvarról vetettem néhány pillantást a kastély épületére, hogy aztán a közelben álló Bezerédj-kápolna falain belül is körülnézhessek.

A kápolna elődjét, melynek alapjaira épült még templomnak nevezték. Az 1311-ből származó első híradás alapján Baráti Márton mester és fiai olyan kikötéssel adtak engedélyt szőlőültetésre, hogy termőre fordulásuk után a tizedet a ménfői Szent Szűz tiszteletére épült egyháznak adják.

Az 1748-as egyházlátogatási jegyzőkönyv említi, hogy a templom 70 éve épült, így a valószínűsíthető építési ideje 1678-ra tehető. Ezt az időpontot támasztják alá legutolsó újjáépítéskor előkerült téglák évszámai is. Az 1790-es években bővítették, néhány év elteltével pedig már Napóleon katonái lovaikat kötötték be.

A XIX. század második felében a Bezerédj család átvette a kegyúri jogokat, ezzel együtt a templom alá kriptát építtetett, és ez lett   a család temetkezési helye.
A falakon elhelyezett táblákon olvashatók az itt nyugvó családtagok nevei – köztük Bezerédj Ignácé a család címerével.

Sajnos a kápolna a ménfői templom megépítése (1948) után osztozott a kastély sorsában, szinte romos állapotba került, viszont 1990-ben, a Győri Városszépítő Egyesület kezdeményezésének köszönhetően helyi összefogással ismét újjáépítették.

Érdekesség, hogy az épületet a megújulása után nem szentelték fel, így jelenleg közművelődési célokat szolgál: hangversenyeket, kiállításokat, polgári házasságkötéseket tartanak benne.

Aktuális bemutatóm kilóg a sorból, hiszen nem egy teljes városrész érdekességeire terjed ki, mégis úgy gondolom, hogy kétségkívül illeszkedik a sorozat további részeihez, azok közül a legutóbbi kiegészítése. Ménfőcsanak történetéhez, az itt zajló kulturális élethez szorosan hozzátartozik a közművelődési funkciókat betöltő intézmény érdekes múltja és színes jelene is, ezért talán így teljes a kép.

Köszönöm, ha ismét velem tartottak, nemsokára folytatása következik!