2025. november 11-én rendezte iskolánk az idei első nyitott kapuk napját. Az érdeklődők számára reggel 8 órától álltunk rendelkezésre egészen délután 16 óráig. Akik ezen a napon ellátogattak a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumba, betekintést nyerhettek iskolánk színes hétköznapjaiba, a pezsgő diákéletbe és az iskolában folyó tanításba.
Egy gyors regisztráció után az érdeklődő diákok már csatlakozhattak is hozzánk, felsőbb éves, lelkes diákokhoz egy kis iskolai körbevezetésre. A túránk során bevittük a diákokat és a szülőket különböző órákra. Leginkább a szakmai és a nyelvi képzés óráiba nyújtottunk egy kis betekintést. Természetesen ezek a körbevezetések több turnusban valósultak meg, és folyamatosan lehetett csatlakozni hozzánk.
10 és 15 órakor Bertháné Hári Gabriella igazgató asszony tartott általános tájékoztatást a képzésekről. Délután pedig a diákönkormányzatunk is bemutatkozott az ide látogató vendégeknek. A körbevezetések ideje alatt és után mind a diákok, mind a szülők tudtak kérdéseket feltenni nekünk, diákoknak és a tanárainknak is. Mi, diákok szívesen meséltünk a fontos információk mellett a saját tapasztalatainkról, élményeinkről, a közösségi életről és a barátságainkról, melyeket az iskolában kötöttünk. A diákokat elláttuk általános tanácsokkal, mint például hogyan tudnak a lehető legjobban dönteni a tovább tanulásukkal kapcsolatban, illetve beszélgettünk velük a központi felvételiről is.
Úgy vélem, nagy sikerrel zajlott le ez a nap, rengeteg lelkes diák és szülő látogatott el hozzánk. Legfőbb célunk teljesült, ami nem volt más, mint iskolánk otthonos, barátságos és befogadó környezetének, valamint a színvonalas oktatásnak a bemutatása.
Az eseményről sajtóanyag is készült, amely az alábbi linken tekinthető meg:
Győr Plusz Média: https://www.gyorplusz.hu/gyor/nyilt-nap-a-sokoldalu-barossban/
A szöveget írta: Tóth Réka 9. C osztályos tanuló
Iskola: Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
Támogató tanár : dr. Takács Krisztina
Az írás a Diákújságíró program keretében készült.
