Időjárás

12 °C

április 25. | Márk

Deutsch English
Nyitott Városház programmal ünnepelt Győr
Nyitott Városház programmal ünnepelt Győr

2025. március 19-én ünnepelte Győr a Városház felavatásának 125. évfordulóját. A Városház ezen a napon kinyitotta kapuit minden érdeklődő előtt. A látogatókat vezetett épülettörténeti túrák, a kabinetfőnöki irodából kialakított szabadulószoba, Malastis Zsolt festőművész előadása várta. Az aulában a Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeum szakemberei által összeállított, az építkezés történetét bemutató kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A Városház dolgozói korhű ruhában fogadták és vezették a látogatókat, hitelesen megidézve az 1900-as évek elejének hangulatát.

A programsorozat este a Díszteremben ünnepi műsorral zárult. Köszöntőt mondott Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert, a FIDESZ-KDNP frakció képviselője. Bagi Zoltán Péter, Győr Város Levéltára igazgatója előadásában az építkezés szervezési, előkészítési és finanszírozási bonyodalmaiba is betekintést kaphatott a hallgatóság.

 

 

Dr. Tóth Péter kabinetfőnök, aki a programsorozat megálmodója, elmondta, öröm volt látni, hogy mindegyik program teltházzal indulhatott. A kabinetfőnök kiemelte, ez a nap szimbolikusan azt is megmutatta, a jelenlegi városvezetésnek nincsenek titkai, a polgármesteri szárny ajtaja október elseje óta újra nyitva áll minden győri lakos előtt, és nyitva áll minden ötlet, felajánlás és együttműködés előtt is, amely Győrt a huszonegyedik században is tovább élteti, élhetőbb, szerethetőbb várossá teszi.
Dr. Tóth Péter megköszönte a Polgármesteri Hivatal munkatársainak a professzionális szervezést és megvalósítást, és azt az energiát, amellyel minden látogatói kérdésnek, kérésnek örömmel tettek eleget. A nyitott nap sikere azt mutatja, érdemes ilyen programokat szervezni a jövőben is.

A Városház aulájában található kiállítás március 31-ig tekinthető meg hivatali ügyfélfogadási időben.