Tizenharmadik alkalommal rendeznek a meghatározó győri civil szervezetek jótékonysági, borárveréssel egybekötött gálaestet. A befolyt összegből győri és Győr környéki gyermekek, fiatalok fejlesztését, felzárkóztatását, ápolását, gondozását és nevelését, valamint a tehetségek felkarolását támogatják.
Újabb támogatókat mutattak be, valamint ismertették a nyertes pályázókat. Pintér Bence, Győr polgármestere az esemény fővédnökeként méltatta a rendezvényt, és beszámolt azokról a fejleményekről, amelyek a jövőben hatással lehetnek a támogatási lehetőségekre.
„A Kantharosz jövője, a jövő Kantharosza” – ezzel az új szlogennel köszöntötte a jelenlévőket a XIII. Kantharosz Gála második sajtótájékoztatóján Koteczki Zsuzsanna, a Gála főszervezője. A köszöntőt és a meghívott vendégek bemutatását követően Rákász Gergely orgonista kísértében Dénes Dorottya csellózott és énekelt.
Pintér Bence, Győr polgármestere méltatta a mára országosan elismert jótékonysági rendezvényt. „Rendkívül fontos ez a gála, örömmel teszek eleget a megtisztelő felkérésének és vállalom a fővédnökséget.”
A rendezvénynek idén második alkalommal ad otthont a Győri Nemzeti Színház. Bakos-Kiss Gábor színházigazgató azt hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek, hogy idén is méltó házigazdái legyenek a gálának, ami immár haza jött az intézménybe.
Riegler Antal alapító ismertette a beérkezett pályázatokat. A rekordszámú 64 pályázó közül idén 23-at választott ki a szakmai zsűri.
A támogatottak között vannak létfenntartással küzdő magánszemélyek, számos fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű vagy beteg gyermeket nevelő, gondozó családok, egyesületek, és több művészeti ágban jeleskedő tehetség is. A Jókarat Hídja Alapítvány további 3 millió forinttal támogatja a rászoruló magánszemélyeket, ezzel együtt több mint 22 millió forintot oszthat ki az alapítvány. A Gála történetének egyik legnagyobb támogatási összegét, 2,5 millió forintot kap a Hétszín Virág Egyesület. A borárverésből befolyt összegből pedig reményeik szerint tovább emelkedhet a támogatottak száma és az átadott összeg.
Győr Város Polgármesteri Hivatala három rászoruló családot javasolt a támogatásra, akik mindannyian megkapták a kért, vagy még nagyobb összeget.
Idén immár negyedik alkalommal, Winkler Nóra lesz az est egyik műsorvezetője, és segít a licitálás lebonyolításában. Műsorvezető társa Bakos-Kiss Gábor lesz. Az estét a Győri Filharmonikus Zenekar és a Hot Jazz Band közös produkciói színesítik.
Az este egyik aranyfokozatú támogatója az MBH Bank Nyrt, és ismertették a Gálaesten licitálásra tételeket felajánló borászatokat. A licittárgyak és a borászatok bemutatására márciusban, a Gála előtti utolsó sajtótájékoztatón kerül sor.
Bejelentették, hogy az idei évben Magyarországra, és azon belül Győrbe látogat a Lions International szervezet soros nemzetközi elnöke, a brazil nemzetiségű Fabrício Oliveira kormányzó, aki a Kantharosz Gála időpontjához igazította utazását, és aki Pintér Bence polgármesterrel, illetve a Lions klubokkal történő találkozása után részt vesz a Gálán, és köszönti is a vendégeket.
Támogatást nyertek:
Egyesületek, alapítványok
- Cukorbeteg Gyerekeket Támogató Egyesület (Győr)
- Hétszín Virág Egyesület (Győr)
- Mikulás Birodalom Alapítvány (Győr)
- „Süss Fel Nap!” Alapítvány (Győr)
- Szabóky Adolf Szakiskola (Győr)
- Vaskakas Bábszínház (Győr)
- Alsó Pintő Polgári Társulás (Egyházkarcsa /Csallóköz/)
- Magyar Vöröskereszt (Győr)
- Egy a világunk Alapítvány (Győrújbarát)
- Lovasélmény Rekreációs Egyesület (Tényő)
Magánszenélyek
- Horváth Mária (Győr)
- Bujtár Levente (Győr)
- Tar Nikolett (Győr)
- Varga Katalin (Győr)
- Zsolnay Janka (Koroncó)
- Kóbor Krisztina / Élő Meseösvény (Győr)
Tehetséggondozás
- Sarkadi Emőke (Écs)
- Albert Csaba (Győr)
- Fekete Boglárka (Győr)
- Nagy Kristóf (Győr)
- Rákász Gergely Alapítvány (Győr)
- Egyetemi Zenei Alapítvány (Győr)
- SZE SOSemArt Egyetemi Színjátszó Társulat (Győr)
Közönségdíjra javasoltak:
- Pásztiné Kotrba Margit Tünde, Csillag kuckó (Győr)
- Dénes Dorottya (Győr)
- „LURKÓ” Győri Kórház Gyermek Osztályért Alapítvány (Győr)