Idén is megrendezte iskolánk a Krúdy iskola Szakmai Napot. Ezúttal minden évfolyamnak kínáltak különböző programokat a szervezők.
A 12. évfolyamos diákok különböző versenyeken mérhették össze tudásukat és kreativitásukat, melyet a szakmai zsűri és a diákság egyaránt értékelt. A kilencedikesek városismereti túrán vettek részt, melynek célja Győr városának részletesebb megismerése volt.

A 10. évfolyamos diákokhoz egyetemi hallgatók érkeztek, akiktől érdekes előadásokat hallhattak. Az elmondottakkal kapcsolatban projektfeladatokat kellett elkészíteniük, melynek eredményeként színes plakátok és ötletes prezentációk születtek.

Ezzel egyidőben zajlott a szakács- és ételművészeti verseny, melyen a diákok gőzerővel sürögtek-forogtak a tankonyhán, hogy az általuk kitalált előételek és főételek időben elkészüljenek.

A cukrászok versenyfeladata a linzer újragondolása volt, továbbá minél kreatívabb marcipánfigurák készítése. Az elkészült édességek az aulában kihelyezett asztalon sorakoztak, melyek vonzották a szemet élénk színeikkel és fantáziadús témáikkal.

A pincérekre is bőven várt megmérettetés ezen a napon. A résztvevőknek több számban is bizonyítaniuk kellett szakmai tudásukat és rátermettségüket. Eszközismeretben, pincérfutásban, vakterítésben mérettek meg egymással a versenyzők.

A 11. évfolyamos diákok számára a duális partnerek tartottak előadásokat és szakmai beszélgetéseket, hiszen ezek a tanulók hamarosan hozzájuk kerülnek gyakorlatra. Az iskola ily módon szerette volna őket támogatni azon döntés meghozatalában, melyik duális partnernél töltsék gyakorlati idejüket.

A 12. évfolyamos idegenvezető-tanulók sem tétlenkedtek ezen a napon. Csapatokat alakítottak, majd egy akadályverseny keretében mutathatták meg, mennyire ismerik Magyarország nevezetességeit.
A nap végére a diákok nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem új élményekkel, tapasztalatokkal és sikerélményekkel térhettek haza. Ezek a programok fontos szerepet játszanak a szakmai identitás formálásában, és segítenek abban, hogy a tanulók magabiztosabban, felkészültebben lépjenek a vendéglátás világába.
A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a Krúdy-iskola közössége elhivatott a minőségi szakmai képzés iránt, és örömmel biztosít teret a tehetség kibontakoztatásának. A résztvevők már most izgatottan várják a következő évi Szakmai Napot, amely minden bizonnyal újabb kihívásokat és élményeket tartogat majd számukra.
Készítő: Kovács Dominika
Osztály: 10.T
Iskola: Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
Támogató tanár: Ivádyné Vezse Anikó
Az írás a Diákújságíró program keretében készült.
